Lív

Horányi reggel

A Horányi hajnal ébred
kergetőzik két falevél
tenyerembe hullik harca,
megbékélt nappalt hoz a dér.

Megpihent friss zamatát
lélegzem, mint étkét létezésnek
a szívedbe hívott hangot
felelem az érkezésnek,

mert itt vagyok

dallama vállamra cseppen
száll az égi tünemény
a szárnyait bontogató
fél- merész pillesúly erény

az elárvult rétről induló madár
a csőrét remegtető
fejét biccentő talány
az esőtől megszeppent kis élet
tenyeremben várja egy falat negédes

aprómag - napraforgó
egy pillanatnyi jó –kedv

Kedvesem! Jöjj, ölelj meg!

Magasba röppen most a szerelem
kecsesen rád simul tekintetem.
Térdig érő magányodban tested
melegíti alakom.
Te vagy a szerelem, vállalom.

Együtt vagyunk.
Édesebb így minden öröm,
itt a kétség kis- hibás közöny
a többször elhajló rosszkedv
egy nyírfaágra hág
lemetszünk belőle egy részt,
felaprítjuk a fát.


A madár csiripel ott az etetőn
minket figyel a delelőn.
A béke hangját árasztja reménybe
néma lélek nem virul egységbe,
hajlék nélkül.

Lesünk.

A Horányi csendben
kedvetlen a baj
vonul a Dunán, ahogy
minden folyón egyszer átnyargal.



2009-11-23

Horányi reggel

A Horányi hajnal ébred
kergetőzik benne két falevél
tenyerembe hullik harca,
megbékélt nappalt hoz a dér.

Megpihent friss zamatát
lélegzem, mint étkét létezésnek
a szívedbe hívott hangot
felelem az érkezésnek,

mert itt vagyok

dallama vállamra cseppen
száll az égi tünemény
a szárnyait bontogató
fél- merész pillesúly erény

az elárvult rétről induló madár
a csőrét remegtető
fejét biccentő talány
az esőtől megszeppent kis élet
tenyeremben várja egy falat negédes

aprómag - napraforgó
egy pillanatnyi jó –kedv

Kedvesem! Jöjj, ölelj meg!

Magasba röppen most a szerelem
kecsesen rád simul tekintetem.
Térdig érő magányodban tested
melegíti alakom.
Te vagy a szerelem, vállalom.

Együtt vagyunk.
Édesebb így minden öröm,
itt a kétség kis- hibás közöny
a többször elhajló rosszkedv
egy nyírfaágra hág
lemetszünk belőle egy részt,
felaprítjuk a fát.


A madár csiripel ott az etetőn
minket figyel a delelőn.
A béke hangját árasztja reménybe
néma lélek nem virul egységbe,
hajlék nélkül.

Lesünk.

A Horányi csendben
kedvetlen a baj
vonul a Dunán, ahogy
minden folyón egyszer átnyargal.



2009-11-23

Iskolában

/Fotó: Lív/






Iskolában
 
Befordult hiba a papírszélen
szamárfület ránt össze.
A változást senki nem hinné,
kezemet szorítom ökölbe.
Lopok még fényt az éjszakából,
talán süketnéma arcok látnak
kifordult önmagamból egy részletkérdés
szememen cirkálna.
Még soha nem tanultam az életről,
mindig könyveket raktak elém.
Tették a dolgukat, s én hagytam hadd tegyék.
Nem voltam erős, vagyis generációm
így épített: Elfáradt padsorok között
görbített háttal üldögéljetek!
Mi voltunk az esetlenek,
aztán voltak az érdektelen tárgyak.
A tanárok közönnyel, de
kapaszkodást vártak.
A sors adta lehetőség pedig
halkan dadogott.
A válaszok legjavát
tárolta a halmazállapot.
A kifordult hiba a füzetre tapadt.
Lapoztam – nem lapoztam ő ott maradt.
A szamárfül körülöttem, nélkülem a szélen
vasalható gondokat őrizett a végen.
A háromszög a kis sarokban soha nem lett kocka.
Lázas lett az élet pici halomba.


2009-11-13

Lív

Érzés

Ráéreztem a jóra,
a szerethető - szép szóra.
A simogató kezedre,
a befogadó ölemre.
A gondolkodó agyra,
a rímekkel teli napra.
Itt vagyok - ott vagyok,
de mindig érted teszem,
amíg élek érted élek és leszek.


2009-11-12

Csatalovak

Mert…
csillagos csatalovak
a Duna mentén járnak.
Szívük vágtat a honi éjszakának.
Keresnek társat, továbbadható nyerítéseket.
Őrzi őket a Hold, takarják szőrét a fellegek.
Mert…
a csillagos csatalovak, magányosan járnak,
de a szerelmet megérzik és rátalálnak.


2009-11-12

Faág nyújt kezet

 









Nekem ma egy faág nyújt kezet,
ahogy a vonatból nézem a csillogó eget.
A Nap lemegy, nyugtára tér
az alvó rét szerelemről beszél,
hogy kikelet jő sötétségre,
hogy kiállhatok a fénytelen jégre
a megkarcolt tavon énekelhetek
két éjen át táncolok veled
fél évig fagyott szolgaságban
percekké duzzasztott körforgásban,
kabátot húzott tél nyakában
tiéd leszek.

Szerelem.

A hóban a szél kifúj
a fák közül egy ág félve vállamhoz nyúl.
Szelíden ébred szívemre szemed,
a tábortűz mellett ölelve ébredésedet
megremeg a bennem gyújtott vágy,
átélem veled a
a didergő vénülés korát, közelét halálnak.
Életnek vizét
kortyolva indulunk
egyenes úton át elválasztva haladunk

de nem

a tavaszon átfutunk
kételybe fúródott vonalon parkolunk
minden rossz szót temetve
a fénylő nyárt keresve
a sínek egymásba összeérnek.
Emlékbe teszünk minden kétkedést.

Mert kezed végigvezet
a szerelem-ösvényen
kéklő kökénybokrok közt
érkezésben

arcodhoz közel súg a képzelet:
Figyeled?

Apró ága ma értem nyújt kezet,
holnaptól szerető lelked szorítja meg.

2009-11-11

Lív

Véredben

"Véredben"

Eltűnök hangtalan
nyomtalan lépkedek,
megtalálom a végtelent.

Oda érek ahol várnak rám,
hol bosszú s gyűlölet felég.

Eltűnök hangtalan
átölellek téged szerelem – szenvedély
hol rád találok,
hol elveszítelek.

Nincs már.
Izzó remény él.

Néha lépkedek akkor is, ha állok
árnyékom hamvain zokogok én.

Tűnődve feléd nézek
hangtalanul küzdve
haldoklom,
s a vérem véreddel van fűszerezve.


(2007)

2009-11-08

Legyetek jók, ha tudtok!

 





 Fotó: janaanagy





Nevetgél, cudarul figyelve
zűrös, remegő gondjait.
Félszemével ideér,
tekintetével fenyít.

Szigorúan les rám,
fogait villantva szája elé.
Alig ha akad
ki tervét megfejtené.

Hidegszik.
Ízét összehúzva érzi.
A tűrhetetlen gyanakvást
torkába gyűri.

Tisztább gondolat amit
kíván magának,
azt féli, rá hol támadnának.

Rettegem a szikraszemből
rám érkező
szabályt.
Rettenet, hogy mennyire
várja a halált

mert nem követhet el bűnt
és magát visszafojtja
nem ő lesz az évszázad szégyenfoltja.

Nevetgél. Megúszta.
Elúszik vele az élet.
Józannak képzeli dühét,
éles vitát ébreszt.

Mértékkel zokog,
de hiszi még,
ki ma másra emel kezet,
az holnap pokolban ég.


2009-11-06

Szabadság

Szabadság árad szívekben
olvad szerteszét folyékony igéje.

A szabadság szólít, szeret.
Szólj a hazugokra,
ne fogják kezed.

Ütnek - vágnak az ismeretlenek.

Ahol vágyad él, oda tartozol.
Ahol élsz, ott gondozol
új és újabb életet
ültetsz boldogabb évtizedet.

A jóságot érleled mezején
süket fülekbe hív a szép beszéd.
Kötetlen kézzel csomózod szabadulásod?
Menj, ha érzed indulásod.

Mert árad szét szívekben
a szabadság oltalmat teremt.
A szabadság szólít, mert szeret.
Folyékony igéje árad, a szél
dús hullámokon szalad

ahol ember vágya él, ott szíve szakad.

(2006)
2009-11-06

Élet (gondolatok 2)

Élet (gondolatok 2)

I.

„
Halál”

Érezzük azt
bennünk oson a lénye.
Az élet elnyomja bennünk,
az élet formálja őt a képére.


*

A távoli toronyház
most oly közelinek tűnik.
Kívül vagyunk benne, a kinti táj
fénykép.
Térkép - papír
nem valóság,
a Föld felett állunk.
Talpunk vándorló lázadó,
nincs miért fáznunk.

*

Melengetsz
karjaidba élet
látomás vagy az égen.
Egy igazi Anya
Apa és Testvér.
Az életünk gyógyuló betegség.

II.

Kiszolgált nappalom,
gyűrött éjjelem
testeden megpihenő
lefejtett kényelem.
Lelked védő szentem,
akaratod rabja.
Szereteted
erőm hatalma.


(2006)
2009-11-06

Lív

Ne vonyítsatok!

Nem lehetünk némák, sem üldözöttek.
Sötétség a lelkünkön nem teremhet.
Nem lehetünk fák, sem virágok.
Nem válthatjuk meg a világot.
Ha nem hallgattok senkire,
ne az Isten fizesse!
Nem lehettek gazdagok?
Tőlem ne lopjatok!
Mástól se kérjetek, ingyen nem élhetek.

Nem lehetünk némák, sem angyalok.
Nem vagytok kutyák, ne vonyítsatok!
Ám ha tátog a szátok, rakjátok teli
Két fog között a mócsingot ki szedi
ki piszkálja így el az életét?
Aki előre nem lát folyton félrenéz.


2009-11-05

Vajon miért sír a gyermek?

Vajon miért sír a gyermek,
ha szeretve van?
Miért sír dagadt arcán a nap?
A reggeli dér csapja meg,
teste kétéves értelem.
Megnyugodni véghetetlen öröm,
szívében éretlen közöny.
Sosem értheti meg
lelkében ég a szerelem
erőnk bennünk, a félelem se fél
él a sosem feledett erény.
Vigyázlak - őrizlek,
Te vigyázó – őrző angyalom.
Nem hamisítvány vagy ébredő átok vagyok.
Te kettőnkből fogant apró villanás
Te szívünkből fakadó kis ér.
Kézenfogható,
Mosolyországot építő szép remény
szemed könnyet felejtsen.
Érned a közelítő tavaszra kell,
így évek sorban múlnak el.
Mert kérdez a gyermek,
tornyosul fején a nem érzett fájdalom.
Kisírt - puffadt arcát törli,
minden kétkedést félrenyom.


2009-11-05