Lív

Lélekanyag

Saját magad viszed koporsódba,

vagyonod már nem fér össze veled.

Az apró forintnak, rózsafüzérnek,

adj magad mellett helyet!

Mozdulatlan békéd

a súlyként faragott tölgynek adod.

Otthonod selyemből készült,

Isten keze neked ágyazott.

Az özvegy is indul,

holnap a kertjében nyugalmat kér.

Tűzre rakja az emlékadagjának egy részét:

bizonyítványt, fényképet, képes üdvözlőlapot.

Eltüzel minden írott

formában tárolt kézmozdulatot.

Jönne az utókor cserélni házat,

virágot, abrakot.

Kék lángok közt a forróság,

fogatlan úr lesz a salak.

A pernye száll,

a lélek füstje anyagon nem tapad!

Tapadhatatlan sárból

a test sem gyúrható össze.

A feltámadás élte ott van,

a hívő emlékezetekben.

2010-11-20

Lélekmételyek

Szédült , megbabonázott

ármánykodók serege lépdel.

Megbotlik maga alatt a szó,

amit a gonoszság a fejébe képzelt.

Ne hordjatok rám sarat!

A földhátnak a gerince görbe,

léket váj a porszem az irigység szemébe.

Mételyek, molyok, cérnagiliszták,

egyenességetek –e szőni háborút, vitát?

Csússzatok el innen jó messzire,

növeszthető a lélek,

de nehéz mennie!

2010-11-04

Vers, a hitemben támadóknak.

Lív

Kék (Egy álomra)

Valami kékről álmodtam az éjjel

kék volt a ház.

Kék volt az asztal,

kék voltál, mint az ég

kék voltam, mint a szem

szád kékjétől elmarasztalt élelem.

Ételt kínáltam a búzaföldnek,

kék magokkal tömtem temérdek hegyet.

Kék ruhát aggattam csontos vállakra,

felhőként hordtalak a súlytalan fellegen.

Kék abroszon terítettem étket,

kék tövissel böktem hüvelykujjadat.

Kék dallamra húzta a fröccsenő vércsepp,

a véznára satírozott zöldszín húrokat.

2010. 09.27.