Experimentum
Amikor hallgatsz, ifjabb éveid súlyán keresztül,
tudsz,-e kérdezni hűségem virágaként:
Friss vízről, az erek egyensúlyáról?
Látod-e nyarad varázsolt búzamezőit
messzi éjszakában, gyermekkorod szelídségében,
Bizakodván, hogy neked azt mondják a porszemek:
Szomjas -e Föld, s kerek, az Ige megkötözött figyelmében;
ott az a sárkányfej had, ami keresztülvágtatott egykor a vastag nehéz hópatakokon...
Csak téged óvtalak, hogy szolgává ne tegyen az az ismeretlen harmatcsepp-csillogás,
hogy lassabban érhessenek vissza azok a temetetlen fák,
amiből a Mindenek kezdete közeleg,
egy föloldhatatlan ökölből, Názáret-felől,
a föltámadt törvény-ostoroktól,
Látsz-e még? Vagy semmik leszünk, s
a porló leheleted föllelem,
mint homlokod szirtjeit, földerítetlen arcod bársonyát.
2024.10.02.
