2019. augusztus 22., csütörtök

Minden cseppjét feledésnek

Minden cseppjét feledésnek











Fázom - minden cseppjét feledésnek
hull,
elhalkul végtelen magány

Szó étkét - kétkedésnek, ne lásd
bántó tavaszát!

Sírom- halk fedél,
arcomba vésett önmagad,

létezni vágyó akarat.

Ázom - tested ruhám,
kardod vagy magad.

Bennem vér: együtt otthontalan.

Veled- óvni, mit ki nem mondhatok,
elrejtett fénylő karcsúság suhan.

Nyíló szíved vár,
s megölel szavad.

2019.08.22

Nyárvége











Nyárvége

Rezzenő ágak, messziről jött árnyak,
őszbe böjtölték a nyár gyémántjait

Szívembe, szívedbe
enyhe tavaszt ne kivánjon a virradat,

ne jöjjön zordul a bánat,
csak holnap kérdezze a tél
ki voltam, s ki voltál

szebb esküvés az igazság,
elküldtem csendes csókomat,
ha jönnél, itt maradsz

Te szilaj , félszeg töprengés
Te sejtő szerelem...

Csak a rezzenő árnyak járnak,
s kezem érinti kezed,
Az őszben közelség honol
egy boldogságban veled.




2019.08.22

2019. augusztus 17., szombat

Rózsák útján











Rózsák útján

Megformálom az utat amerre járok,
ahogy folyó a kavicsait felismeri,
az üres hasadékok romjait csókkal
töltöm be,

A szótlanságot  szemeidből
ábrázolom magamba
a pillantásod
kitörő mozdulatlanságából
nyíló rózsa lesz,

felszabadítasz ajkaddal
mélyebb világát keresni a vendég szívemnek,

nyári éjben,
míg eljő a reggel,
zöld lombok alatt,
ahol a rózsák nyílnak,

mint ajkaid,
ajkaim felett.

Új találkozásban.



2019.08.17.




2019. augusztus 16., péntek

Hajnali szerenád



Hajnali szerenád


Itt a hírnöke tavasznak,
de a múlté már a nyár is,
téltavasz jő lelkemben, s
esküszöm, nem fázik.

Mert könnyű a szendergés,
ha itt vagy velem,
Ó, csak mondd mondd,
én beléd-feledkezem.

Az ősz csak nevetve rejt el,
a búm nem keresem én,
Ki tudja rálel e a szívem,
lenni benned megnyugvás
részeként...

Most még hajolok,
hajolok arcodba,
mint vágyó szó, súgom feléd
a nevem,
kószán, mit sem sejtve,
hajnali szerenád fésüli át
bőrödön minden érintésemet.











2019.08.16.

Ölelő lelkek











Ölelő lelkek

Szívem első látásra
páratlan cselekedett,
mikor elsőre láttalak,
már akkor szerettelek.

Összefontam érted,
didergő lelkem,
mint Napsugár az eget,
még riadt voltam, hogy visszafordulnék,
de már akkor megszerettelek,

Forgott, forgott a vitorla,
éreztem lennék valaki veled,
merészség, álmok magassága közt,
tekinteted simogat az égbolt felett.

Majd fáradt karokkal, könnyezve
csak összeroskadtam én,
Ó, mily szép az élet, de nem a múlt ölén!

Jöhetne hétszáz pokol is,
ezer mennyország,
s szülhetne átok jövőt nekünk.

De, ne mondja meg senki más azt,
hogy a szerelemmel mit teszünk.


2019.08.16.




2019. augusztus 13., kedd

Mint azelőtt


Mint azelőtt...

Szolgálóleány e az élet keble,
vagy kisded tápláléka a szeretet?

Mint azelőtt,
mint azelőtt, hogy megismertelek,
voltál játszó gyermek,
számhoz szavakat öltő kamasz,

Első csókja éjféli nyárnak,
bölcs végtelenje az önfeladásnak,
Csalóka egyszeriségnek,
mert örökké akartalak!

Levél ér-erezetében,
versengő lélek ölelésében,
mint amikor,
mint amikor eszembe jutottál.

Ott néztelek, álmod felett,
Tőled nem szabadulva kérdeztelek,

mert szép volt lehunyva az a szem,
mint amikor még nem ismertelek,

nem köszönt reám tűnődésed,
önfeledt kéz nem szorította kezem.

Mert leszállt az éj,
körénk idomult a béke,
csak szüntelen,
Szüntelen...



2019.08.13






Legbenső végtelen




 Legbenső végtelen

A tükörben olyan ábrázatom,
olyan idegen még, de
téged látlak magamban,
midőn meggyötört lelked
volt a május,
volt esztelen világa az elveszett időnek...

Most megtaláltam viharzó
túlélését a tördelt lépteknek,
hogy újra szaladni vágyjanak,
az ágyon ne feküdjön mellettem
gyávaság
S behunyt szemmel is visszanézzek
érintésedbe....

Hogy a ragyogáson túléljünk szomjúzó
terméseket,
hogy ne egyedül simogass érzéseket, hogy
ketten hamvadó gyertyák legyünk,

Mikor a tükörben szabaddá lesz ábrázatom
mintha Te Én lennék,
S Én a Te lennék...

Orcádon suttoghatom,
a legbenső végtelent.

2019.08.12


2019. augusztus 11., vasárnap

Az ég hadai

Ó, mily dühe lehet a kedvnek,
ha nem figyelnek rá oly kedvvel,
s visszacsendül fülembe
a csend utopiája...

Rémesen botlik a holdfényben
a Vénusz, ha kilopakodik arcát eltakarva,
tévedhetetlenül vágyik a égi útban maradást lelni, de
arra rendeltetett, hogy öltse fel magára
törekvő jelmezét.

Új pusztulás, ha a szépnek sokfélesége
halott, adj szemeidből legördült könnycseppeket
záporoknak...

Teremts legyőzött hódításokat
Adj választ az univerzum morajának,
adj ismételhetőséget, hogy a mindörökké
serege ifjan kiáltson hadainak

feloldozást...




















2019.08.11

Csöngess be!


Csöngess be!











Csöngess be a szívembe,
bőröd selymén érints virágzásba engem.
Teríts meg asztalodnál, hogy ne éhezzem a terhet.

Kóstolj meg,
ne ereszd útjára létezésem mélyét

csak feledd azt, amit tud úgyis messze vinne a
 szél,


S amikor felemelsz majd,  arcodon delel
 sugara minden kívánságnak,
amitől ékes lesz a rét,
reménnyé éget a tűz.

Bízva minden kétségek között,
bármi emlék helyett,
 a szerelemmé nyílik otthonunk.

2019.08.11

Töredékek III

Töredék III

Ó, de hasztalan a reggel!
Szemeken ül megfejthetetlen varázs,
kint az ablakból a hold néz be a fátyol alól.
 Ezüst leple jajgat a falak közt.
Úgy aludna még az álom...
S a hajnal nedvesen csókol szájon,
nincs más csak születő ébredés.

*











2019.08.08