Lív

A távolból

Nem vesztesz magadból kérdéseket,
lelkedben lélegzik a te Istened.
Hív magához, marasztal,
nyirkos- elmosódott lesz a part.
Elmosódott part lesz a szemed,
az idő múlásán arcodon
megmeredt…
Nem vesztesz magadból értékeket,
porból építetted fel Istened.
Hívd hangodhoz – szavakkal.
Rideg- homálytól itatott lesz a part.
Elmosódott ránc lesz a kezed,
az idő múlásán föld alá eredt…
Áradás.

2010-05-15

Telihold

Láttam kiégni a Napot,
elhalványult szájszeglet éhezett,
meghűlt vért hordozott a szívem,
fájdalom ereződött a szeretett kézfejen.

Két életet vitt a hajnal,
elszólított minden elfojtott szavat,
megszólaltak az összetört csontok,
méhemben telihold mozdított zavart.

Láttam elégni az éjszakát,
az arcokon holt színt fodrozott a szél.
Eltűnt, a nem született álom,
egy asszony, a messzire ért.

Láttam táncolni a szirmokat,
ébredéstől kísérte nappalom,
amit vázába tettem ékesedni,
most két sír őriz, nyugton, szabadon.

2010-05-08

Kislányom és nagymamám emlékére

Mert elmentetek…

/Fotó: Lív/



Mert elmentetek...

Hiába lettem olyan, mint a föld,
olyanná szeretnék lenni, mint a folyó.
Kicsi ér vagy patak, talán csermely,
hajózható folyam.
Beágyazódott maradék,
mozdulatlan tóba, mocsárba haladó sekély
menedék…

Létrejött mozgás, mélységi- elem
vízgyűjtő , megeredt lélek neked
hogy, adhassam medremet
„ a szeretett szívekért”
már messzire ért a szenvedés…

Hiába lettem megkésett partlakó,
figyelő nő harmóniában,
harcot vívok a parttalan aggódásban,
formám, a széles környezet.
Gördülékeny, áldott vízesés- hegyen
soha nem leszek…
Hegek tartanak fent.

Álomba torkollik a feledés.

2010-05-08