Lív

Álomhatártalan’

 













Fáradt szem hajol a túlsó partra
a kéz is érinti most az eget,
lepedőt simít egy álomra az éjjel
a Duna felett áldoznak a fátyolfellegek.
Apró emlékek felsorakoznak,
katonásan portalanok az évek,
mesélik a múltnak bizonyosságát
a holnapnak adva példaképet.
Kiszolgálják az erőd, öntudatlan követik a neved,
messze mutatnak ujjaikkal: „ezt is elérheted.”


Fáradt szem hajol az égről,
a kéz simítja már a helyed.
Esőáztatta határok száradnak fel
előkészítve madárfüttyöket.
Lassan érlelődik a hajnal
margarétafejek nyílnak a Napnak.
Mosolyukkal az álomtalanságból
a szíveknek virágoznak.


2010-04-25

Lív

Ki mossa kezeit

A sors nem mutatja az utat.
Mindenki saját magának kovácsol vasat.
Isten –Ember.
Egység. Ugyanaz.
Az egyik megért, a másik hazug- hanyag!
Kettéválasztja a bőrt, az eret s a csontról lefarag!

Törvényeket alkotnak, zárt életre ítélnek.
Megállapítják, hogy az akaratod teljesíthetetlen mérleg.
Egyre billeg, inogsz rajta a rossz szélre,
elfordul mellőled Isten igéje!

Az összegyűltek mind a háborút siratják,
amire „sosem volt” jelenésük azt híven megtagadják.
Árat szabnak az igazságnak, elfeledvén a vérük,
arra kérnek„ maradj itt”, s eldobnak segítségül.

A jóllakottak az ellopottat kétpofára’ tömik,
ami már nem kell, továbbadják a senkiknek is.
Vannak akik saját tudatból „aratnak le babérokat”,
bár a többség a bűnösök közt keres áldozatokat...


2010-04-17

Hajléktalan

Mondd kinek élet a nincstelenség
És kinek célja a javadalom
Honnan ered a becstelenség,
Miért kér az, kinek minden adott?
Mondd, honnan tudhatom
Hol van vége a lemondásnak,
Miért érdeme a szónak, hogy bántson másokat.
Mondd miért múlik el úgy a holnap,
Hogy nem teremtünk szebb álmokat?
Mert nincs miből, mit építhetünk?
Ha a jövőnek holt titka vár,
Egymás mellől elindulunk
Egyszerre látunk két irányt.
Mondd valakinek azt, nem hibázunk
Egy Istenünk véd, nem rajtunk mulat.
Mondd el egyszer az unokáknak:
Szívükből a jóság,
Őseink képében jár utat.



2010-04-01