Változatok az életre
A szél hangja dallammá szelídül a jegenyefák félig lehullt levelei között. Látszólag kissé felhős , a félig-fehér égen, felhők áradoznak arról, hogy hamarosan esőcseppeket hullatnak a föld színére.
Később kitárulkoznak, a hideg-éji levegő ölébe térnek.
Amikor megjön a téli lehelet, már a hópihék felsorakoznak a faágak melegére is.
Így, vagy úgy, de csak egy kis ideig lesznek itt velünk.
Mi meg: továbbmegyünk.
2024.11.20.
*
Az élet, ahogy folyamatosan változik, ahogy körbevesz, elcsitul, majd a “most” összekötődik a múlt gondolataival, kultúrájával, milyenségével. A jövő generációinak enni adunk éhségünkből, tápláljuk, tanítjuk őket, minden jó érzésünkkel, a kiapadhatatlan energiánkkal. Ami ugyan átalakul egyszer, egy rózsává, a tövissé, a szárrá. Esőt hoz ránk, a pusztulás előtti állhatatosság. Alázattal jöttünk, de nem kételkedően indulunk majd el. Fáradozunk, erőt kérve mulasztásainkért. Számtalanszor kérdéseket teszünk fel, de csak így tudjuk meg azt, hogy minden tettünk, vétkünk, megbocsájtásunk nem hiábavaló.
2024.11.23.
*
Nincs olyan, hogy könnyű lenne bármi is az életben. Nincsen könnyen jön és nincsen az azonnal megvalósul. Csak az út van, amin járni kell, ami vagy egyenes út, vagy zsákutca és maga az ismeretlenség útja. Maga a jóság vonala, vagy a rosszé, vagy a kételkedésé.
Egy biztos, hogy nincsen egyszerűség és nincsen gyors megvalósulás.
Az út bejárása tudást, önfegyelmet, kitartást és elhatározást kíván.
Amiben nem a megérkezés lesz a fontos, hanem a tapasztalás, a fejlődés, a pozitív megélés magunk irányában. Azon az úton, megszakítatlanul.
2024.11.15.
*
A hűség szolgái vagyunk, vagy csak próbálunk háborút nyerni a rendíthetetlen viszonyok között? Ha válaszolhatnék, az eskü alól menedéket nyernék. Talán, később megmondom, hogy : aki örökül hagyja nékem szavát a szerelmére, én őt soha el nem hagyom. Csak a fogadalom, hogy jó leszek egyszer, s a szolgaságon felülkerekedem, mit érek majd, ha ellened megyek? Legyünk azok, akik megmerítkeztek egyszer abban a vén óceánban? Fogát fenheti éhség reánk. Úgyis felébredünk, ha jő az este. Vétkeink előtt.
2024.12.04.
*
A karácsony kora jő, a lelkekben, a szívekben az otthon.
A tettek varázsolnak át minket, a tárgyak mind elvesznek a hó messzeségében.
Oda lépünk, s ott reánk várnak: a szemek tükrei.
Kitárulkoznak a vágynak, csókot lehel a szeretet, minden homlokra még.
2024.12.11.
