Az angyalok nem sírnak

Fotó: Kondor Tamás

Az angyalok nem sírnak 

Az angyalok nem sírnak, 

az ember könnyezi a létet.

Lennék halk parancs, 

vagy riadó,

szertefoszlanának a fények. 

Nem ordít senki! 

A csillogást az örökkön írja, 

s te fiú leszel az írja, veszett koroknak.

Te hozod el a változás hangjait,

amit kimondanék,

ha Isten bízott volna rám elég erőt.

Behódolt seregemnek nem lenne 

párja. 

Te nép, útvesztő sivatag, féltés hiánya!

Ti! Kik várjátok a folyót, 

a képzeletbeli angyal feltámadását

a jó szóra!

 Aki elmossa a világ szennyeit! 

Aki a jóságért születik.

Nincsen szükségem megbánásra.

Amit teszek, érted teszem, 

s én előbb halok meg érted,

mint teérted hazád. 

Talán, nem szeret?

Tenyeredben a szúrt seb helyén lélegzem

veled. 

Együtt álmodunk, az összeforradás hegyén.

Könnyek nélkül, csak angyal él. 

2011.12.19.

Lelked rajtam

Lelked rajtam 

Sarokba szorítva a szemed, 

erőmbe homorítva a helyed. 

Felépítve testemben a házad, 

csak a lelked, 

a lelked kívántam. 

Összeszorítom minden fogam, 

csókodat a számra forrasztom

kora virradat. 

Sarokba szorítom a szemed, 

a lelked,

a lelked kell nekem!

2011.12.19 

/Fotó: Kondor Tamás/

Őrizve az út kövét

  


Fotó: Kondor Tamás

Őrizve az út kövét 

Őrzöd még a színeket? 

Szívednek szántam. 

Ne szánd, 

szánd el magad a lélekváltozásra! 

Őrizd még azt a kezet,

mely elszánt mosolyodon

érinti félelmeidet!

Engedd az álmokat, 

hogy elhajózzanak… 

Keresve szivárvány helyet, 

fehér-fekete tengeren

ölbe fogott forróság ölel,

mint gyermeket bölcső. 

Őrizd még magad! 

Őrizd még azt a kezet, 

mely elszánt mosolyodon

érinti félelmeidet!

Színed hangjai szólnak!

A szerelem él. 

Színeidből táplálom, 
az előtted álló út kövét.

2011.12.14

Karácsony

A karácsony nem ajándékvásárlásból áll. Nem a pénz szórása a feladat.

Nem hatalmas mennyiségű ételek főzését kell kivitelezni. Minden nap figyelnünk kell egymásra. Legyen az vasárnap, vagy hétfő, vagy az év bármelyik napja.
Ha ajándékokra, meg dolgokra van szükségünk, megvehetjük azt bármikor. A karácsonynak varázsa van, de nem csillogásból áll. 

A szeretet, a hit, az erő és az együtt gondolkodás, a közösen eltöltött idő mennyisége mérhetetlen. Tanuljunk meg nem vásárolni feleslegesen. A lelki anomália nem csak karácsonykor nagy úr, de ilyenkor végzi a legnagyobb támadást az emberekben. 

Boldog ünnepvárást mindenkinek! 

Horváth Lívia Lív

Lív

Vonalak

Vonalak

Tenyérnyi hely jut a nyomorultnak,

s te kezed véd,

amikor minden ujj összezár engemet.

Nincs szorítás,

érintés vágya él lelkemen.

Felébredt álmokból teremt az elmúlás,

gazdag teret áld, hitem.

S te kezed védelmez örökké, minden ujj összezár

veled.

2011-12-09

Rejtőző

Fotó: janaanagy

Rejtőző

/ Az erő rejtőző gyöngéje /

Talán hazudnak,

vagy megtévesztenek.

Elűzött vaddá érik

sodró gondolat.

Kinek nem kell

eldobja jóságát,

kinek étke, imával

old fel büntetett utat.

Talán az erő

gyöngéje vagyok,

semmim, a mindenem.

Árny-testem száradó virág,

kezedből kihulló

képzelet –porszemek.

Érted újra születek

egy lélegző napon

szirmaim közébe hívom,

szerető fényességedet.

2011-11-17

Nem férek a Napba

 Fotó: Kondor Tamás



Nem férek a Napba


„Nem férek a Napba,
dobj a magasba!”

Hord messzire a szelet,

csomagold be az érzéseket.

Bőröndbe tedd a nyarat,

szívedből merd ki a havat.

Nem férsz bele a Napba,

a felhő mind veled utazna.

Kicsomagolnád

a mindenség- teret, boldoggá lenne

az emlékezet.

Bástyaként emeld azt, kit szeretsz,

pajzsból építsd rá, a kényelmedet.

Harcod melledre tűzd,

haragnak védelmet ne adj sosem…

Vess hajlékot a fénybe,

légy igaz igyekezet…

2011.11.12.

Lív

Bőség-áldás

 Fotó: janaanagy

Bőség-áldás

„a lelki szegénység a legnagyobb hiány”

Szívvel vesd búzád

s magad arasd.

Arasd le az aranybarna

szikrázó napsugarat!

S jöjj a téllel, kerted

arcod,

tekinteted a havas.

Kezedből hoztad

nékem az aranyló

sugarakat!

Szívvel vesd az éjt,

a hajnalt kóstold,

mintha lenne az

utolsó falat,

ültesd el a fádat, mely

egyedül te vagy.

Vess rajta ágyat,

imádnak rakj meleget.

Szívvel vesd a búzád,

mely minden nap

adja áldott kenyered.

2011-11-06

Ki nem kap levegőt?

Fotó: Kovács Gábor



Így néztek rám!

Tán, bűnöző vagyok?

Becsületes munkáért,

éhbért adtok elvásott

kezembe!

Titeket nem érdekel,

hogy vérzek!

Minden, csak az érdek!

A közmunkás nem munkás,

színjáték ez is,

hisz te nem vagy itt!

Szükség nincsen rám,

rám fenyítetek csak,

ti báb mosolyok.

Akiknek szívében a hatalom a lét,

az felejti, hogy embernek született!

Holt és feledett lett a becsület!

Cinikus álmokat kergettek

magatokhoz,

mikor éjjel nyugovóra tértek,

nem ismeritek az imát!

Úgy ölelitek a földi vagyont,

hogy abba belefullad az egész világ!

2011-10-25

Lív

Töredék nélkül

Töredék nélkül nincsen cseppnyi rész. Cseppnyi rész nélkül, nincsen egész.

Az álomnak az élettere a sok - sok szövevény. Áthajol az ember felett, amikor alszik és némán homlokon csókolja.

Csipp-csepp...érzed, a körülötted zenélő cseppeket.

Amikor a szem már nem bírja, a cseppből egy nagy tenger lesz. Az egyik csepp keresi benne a másik cseppet, mert meg kell találja azt az egyet.

Olyan ez, mint amikor végtelenné válnak a lelkek…

Egyszerre minden, ami körülvesz, táncol és teret ad a kibontakozásnak...

és amikor csak egy fél csepp gördül az arcodra, a másik felét majd a nagy szövevényrengetegben megtalálod,

mert a boldogság majd elsírja a másik felét. / Fotó: Kondor Tamás/

*                                                                                                                                            

Felszárít rétet a csend

halk dallam hívja gyónni

a felleget,

emlékekbe kapaszkodik

a fény,

átsuhan az árnyékán

szövevény.

A Nap csak nézi,

s nem figyel…

Szól a Holdnak,

                                                                                    ma nem delel.

/Fotó:janaanagy/

2011.08.28.
(lásd: http://kepiroliv.blogspot.com/2008/11/szoveveny.html)

Gondolatban

Fotó: janaanagy

Ha nem lenne papírom

sem tollam,

a homokba írnám

az életem.

a partot mosná

a tenger

vagy Duna,

mindegy lenne énnekem.

Velem lennél a szavakban,

az apró törmelékben a szívünk,

s a vágy.

Innánk a szerelem

éltető óhaját.

A gondossá tervezett

holnapok álomvilágából

újra ébrednék

egy örökkévalóságban:

Veled.

Isteni világban megfesteném

az arcot,

mely fentről figyelné

a végtelen eget.

2011-10-07

Keresztút

Egy lélek vagyok,

nincsen testem.

Előttem az út,

rajtam keresztem.

Az ész merész, sok a hegyke.

Ki lát ma abból, ki vakká tette?

Így kérd meg azt, ami sosem kellett!

Karónak kötél nem ítélet!

Egy lélek vagyok,

nincsen testem.

Előttem az út,

rajtam keresztben.

2011-10-02

"Olyan dolgokért adunk ki pénzt, ami a természetnek ingyen van."

Lív

„Isten látja azt, amit alkotsz.

Miért akarod meggyőzni őt?”

Mintakép Földdarabon

 Fotó: janaanagy





Mintakép Földdarabon

I.

Fogadj el! Örök bölcsesség szolgálatára!

Két remény, virágzó hajnalára

Egyesíts szavaiddal

Bennem dallamot

Elfeledtem,

El voltam veszve

Szívem kolostorában,

Mintakép Földdarabon.

II.

Elmész – e úgy, hogy itt sem voltál?

Érzem: Szemgolyónk szeretkezne még,

Látomásként tűnődök benned

Apró Föld darab

Képzetén.

III.

Elfeledtem!

El voltam veszve,

Két remény: virágzó hajnal dallamát súgta

Örök bölcsesség szolgálata:

Egyesített szavaidban.

Földön túlra.

*

Part

I.

Előre lépsz, s hátracsúszol

A parton vergődve

Hullámokat ugrasz át.

Kiszínezed az égbolt kosarát

Az erőd sokaságával

Ha szomjazik a hold

A nap ezüst sugarával

Aranyba borul a világ.

*

II.

Előre lépsz.

Fehér ködben izzó

Halhatatlanság barlangjába

Jutsz.

Az örökké elmúlik egyszer,

S a végtelen álmoddal hasítasz

Magadon sebeket.

*

III.

Sétálnék, ismeretlen partok mentén.

Sétálnék ajkaidra némán,

Keskeny vonalak hegén.

Az élet vonalán.

Kezed marokra szorítva

Véred szívembe homorítva

A holnap elmúló szegletén.

(2006)

2011-09-21

Lív

Magyarország

 Fotó: Kovács Gábor




Minden érzést szívünktől

megkaptál

sorsunkra hagytál…

Mivé lesz a Nemzet

Nélküled?

Mi tartjuk magunk

a keresztfán

s Te engeded:

szomorú

arcodon tisztítsalak

mégis ázott falakról

szemünkre rúgod

a martalékodat….

Neked már nem kell

amitől eltaszítottál

erődből vállaltál

tucatra hiányt..

Ürességet…

Miért?

Melyet ha szeretetre cserélnél,

talán nem lenne „vége!”

s eszmélnél

magadból tisztességet végre,

a torkodból húznád elő a szót!

Hadd zengjen…

Tiszta kezet nyújtanék

egy igaz imának…

2011-08-29

Lenne miért

Fotó: Kovács Gábor




Talán kérdezz, ha

nem válaszolnak,

ébredj fel,

amikor csukódna szemed.

Ne rabold tovább

kinek nincsen,

ne lopj zsebre

hazug ábránd éveket.

Talán itt kell élned,

s véreddel felfesteni:

„ Szeretlek Ország! Lássatok”

Összeforrt erővel,

vajon hozzád közelebb állhatok?

Hisz, mindenkinek még

aki őriz belőled hitet

szükséget lelő helyének

tekint,

„annak nem mondhatsz fel,

érte éled a küzdelmeid!”

És mégis menned kell…

Arcodra kétkedés legyint.

2011-08-18

Tűzhold

Fotó: Kondor Tamás



Megigézett a hold

gömbjére felhő szállt,

vagy tűz füstje volt

így vonult

aranyhaját a szél fonta

fátylak védték az eget.

Nem akarták,

hogy elengedjelek…

2011-08-15

Lív

Szerelemvirágok

Törékenyek, elhamvadóak,

kezedben porrá száradt illatok,

jázmin szirmok jöttek ide értem,

jázminból festetted rám a pillanatot.

Talán, hófehér az emberi lélek,

s a virágélet önző, haszontalan.

Amikor csókod valóra válik,

minden virágszár kissé megszakad.

Talán újra kívánja érezni,

születni hívná a zsenge magokat.

Elnyűtt, kinőtt álom lesz a világ,

ha a szerelem előtt elrohansz.

2011-08-14

Illúzióperc

A perc elmúlt,
hiába kérdezed mi volt.
A jövő beállította nekünk
az óramutatót.

Körbejárt, körbekérdezett.
Minden soros állomásra
visszaérkezett.

A szó a jelenben megállt,
mondottad:„az élet képzelet”.
A csók illúzió, édes varázs
szívünknek tánc,
„fordul, körbemegy”.

Fájt a mozdulatlanság,
a másodperc dúdolt éneket,
Vállamhoz ért a kéz,
mely mindig ölelte a lelkemet.

A homokóra tört szemcsékkel
játszott.
Figyeltünk rá, mint akik
ismerik e Földi világot.

Akartuk ám
visszatekerni az végre,
éjféltől volt haladhatatlan.

A változás tudta jól,
a perc örökké változatlan.

Életmutató.


2011. augusztus 8.

ÁLOMNAP

Mi akarsz lenni te, élet?

A lényedtől elégek, egészen.

Megfordítom a Napot,

hátára fektetem a holnapot.

A tegnap egy időre elveszett,

a sugarak nem kívánták a bőrömet.

Hogy hozhatnám vissza már,

elmenekült.

Az égen megszédült

és elterült.

Lapos lett a Föld, a Hold

álmatag,

a tegnap lebarnította az

az arcomat.

Rég bolondját járatta a szél

velem,

rossz időt sodort elém,

a féktelen!

Engem hordott porszemekből

összerakott,

téged adott, hogy érintsem

a holnapot,

a holnaputánt,

a végtelent.

Mit akarsz tenni még,

mivé legyek?

2011-07-25

Szerelemlét

Te is földből vagy,

porból ami széthull, ha jön a szél.

egy kéz vagyok egy másik kézben,

szorított csontok között

valós szerelem.

Nem képzelet,

önnön s magam kitalálója.

Nem!

Érzés vagyok neked,

nem alkudott tavasz.

Elfogadom az ígéreted,

hogy szeretsz.

Te is vízből élsz,

s lélegzel belőlem.

ha elfáradsz bennem álmod

összekulcsolod.

Elenged egymástól a folyó,

amikor a lélek már nem ér utol.

Nem képzelet ez, hanem élet.

Porból jött, ami széthull, ha nem vagy itt nekem.

Egy gondolat vagyok,

neked emlék,

csontjaink között valahol félúton.

Törés.

2011-07-20

Dalszöveg: A hajótörött (Egy félretett gondolat)

„…A sovány naplóm lapjai,

apadt tinta nyomát őrzik,

amit kezemben tarthatok még,

van, ami örök menedék…”

Egy érzésemnek hirtelen nyoma vész,

zátonyra ér messze a vizeken.

Becsukom szemem,

hogy ott láthassam magam,

ahol egy félretett gondolatból igaz mese lesz…

Előásom a félretett sorokat,

mint homokból a rejtett kavicsok

megdörzsölt erejét,

különc partokra terelem, hogy találja meg,

a gyógyírt, hogy betömhesse szétnyílt sebét.

Elűztem őt:

Lett számkivetett.

Mint az a szerelem, ami álmokat

rabságra épített.

Egyedül a semmiben,

gyalogló szúnyogok lábaira lépek.

Éhesen, a reményről mesélek:

Mesélek a tájnak, a kietlen világnak.

A bozótok ebédjét megkóstolom.

Nem válik íze érzésem javára,

eldobom, nem marasztalom.

A félretett gondolattal alkudozom.

Az érzést halványan kémlelem,

a dühvezér markolja szívemet.

Nincs tervem, de van ötletem.

A várás egyre apad, mint az éhező

és egyszer majd engem is

eltűntet az idő…

Az érzés vezére megtörik,

az érzés ereje elfárad.

Az érzés ereje, a magam ágya.

Egy élet így elveszik,

egy emlék leszek nélküle.

Aki meghal, ha nem kérdezik

a felismerhetetlenen túl létezik

egy térkép nélkül látott gondolat,

nem csapnám be, mert ismerem,

őt tudom, ő kell nekem.

Az igazságérzet csak félelem.

Elűztem rég…

Az érzést halványan kémlelem,

a dühvezér markolja szívemet.

Nincs tervem, van ötletem.

A várás egyre soványodik

és egyszer majd

eltűntet az idő…

A jobb létnek szüksége fáradhatatlan,

van jobb vágy, amit kérhetek.

az erő képvisel, a maradás merő bűn,

és gyónni van hitem. Istenem!

Keserű gyász nem találhat rám.

Vannak rejtjelek.

Nem ások barlangot kincsekért,

nincsen királyi korona fejemen.

A szomorúság oldhatatlan,

a remény meséje a nincs hangjaitól él.

A képzeletem maradványa rajtam

már nehezék.

Lehetnék jósasszony, rabszolga, vagy szerető.

Élhetnék homokban, mint elrejtett levegő.

Ragadnék hínárok közé, mint haltetem.

Mérhettek hamuként gyémánt- mérlegen!

Fenséges században nem élhetek,

fejszével töröm szét a „miérteket”!

Halovány, nem látni rajta éleket.

Elvásott, elkopott.

Messze eltemetett.

Kifestem újra gyönyörű jellemét.

Arcodon látom, hogy hazajött.

Nem volt Bermuda háromszög…

(2006)
2010.10.10.

Lív

Jelek

Az óvodában macskafej volt a jelem,
szerettem a hátizsákos egereket.
A gyerekek csúfolták a kiskirályt,
piszkálták mert sohasem kapált.
A parasztjelvényben dolgos volt a sereg,
de senki nem ment érte ölre, háborúba,
s a bíró nem mondott felette ítéletet.
A korona pityergett, nem volt ő kiváltságos.
Akinek lapátkéz volt a jele, pofozta újjá
ezt a kis országot!


2011-07-06

Rád emlékezem

„Nem szabad sírnotok,

ez a hely nem a ti sírotok.

Én alszom itt örökre, nélkületek.

Emlékeitekben őrizzetek.”

Szem és szomorúság lélektársak,

szemedből könnyek öntöznek a másvilágban.

Egy szépség, hogy már nyíló rózsa vagyok,

nem haltam meg, csak álmodni indulok.

Túléretten majd lehajolok érted,

elhintem szirmaim áldott öledben.

Illatommal bódítom földi világod,

várok ölelésedre az égi berkekben.

(2010.10.24.)


2011-06-28

Lív

Néma korok, gondolatok I. – (röviden)

 Fotó: janaanagy



„Némán és csukott szemmel érezhetjük a világot,

soha nem tűrhetjük szótlanul az ellenünk idézett ármányságot.

Képzelhetünk magunk elé más életet,

irányíthatjuk a ránk mért ítéletet.

„Vagy rabok leszünk, vagy szabadok”,

Mindig megússza az, aki fényt soha nem adott?”

*

„Újra jő az éj!

Gondolatainkban felfedjük önmagunk és titkaink,

amivel oly rég óta együtt vagyunk.

Mert félünk megélni azokat az érzéseinket, melyek

továbbvisznek bennünket ahhoz a valósághoz,

mennyire fontos egymás szemében meglátni azt,

hogy nem vagyunk mások, csak egymás tükörképei,

s láthatatlan karcolásaink tapintására vágyunk.”

*

„ Az ember választhat:

egészből, vagy maradékból ugyanazt kapja.”

*

„Guruló labdák, piros, kék

óriások.

vásott szájú bohócok

fürtjein csacskaságok.

Nevetés, kacagás, cirkusz.

Guruló nevetés

gyermekek örömén ébred.

Felnőttek emléke végleg

visszatér.”

*

„ A kiscsillag átölelte a holdat,

s kicsinyessége eltörpült annak szeretetében.

Érezte sokaságát vaksága erejének,

s megismert minden láthatót…

Mert körülfogta védtelenségét

a világmindenség.”

*

Isten, adj az embernek

teret!

Adj munkát annak, aki várat épített!

Kínálj néki folyót,

hiszen bűnt követ.

Ne léphesse át!

Adj a korlátnak erőt,

a tudás jussa jár!”

*

2011.06.24.

Antidepresszáns

Osztottan, félretéve,

az ember nem életalany.

Szükségtelen életének állítmánya:

- A panasz!

Keseregve, bomlasztottan:

- Az agyamat átfúrják a szelek,

résnyire nyílt ablakomból kinézni

sem merek!

Semmisülten, félredobva

érdektelenek a bátor szavak:

- Ne szólj hozzám, mert

jól megbántalak!

Keseregve, elhagyottan,

a lélek életben marad?

- Gyógyulni már nem vagyok képes,

meg kell húznom a ravaszt!

2011.05.23.

( Depresszióellenes vers)

A pénz nem beszél, a kutya harap!

Hiába van mérhetetlen vagyonod,
aranyad és gazdagságod.
Pénzért nem árulnak tisztességet,
nem árulják kimérten az áruházak:
ez nem felvágott, nem adják rúdban,
nem farigcsálják.
Szembogarad kitárul, ha megcsodálják…

(a csillogást?)

Nincsen tíz deka értelem megvehető,
nincsen egy kiló húsz deka elvehető” még ebből is kérek”.
„ Ki nem dolgozik, ne is egyék?”
Vagy aki lopja a pénzt, maradjon az éhes?

Élet van és a vége, meg
az ész, a mindennapok,
és nem tudod, hogy terített asztalod mellett az egy falatot
Isten adta!

Aztán a többit is, amihez nem férsz,
mert tele a kezed.
Azt hiszed, a mindent megkapsz "az a jó" neked?
Nem kell bevenned a királylány-történetet,
úgy hamisan mesél, ahogyan te ismered…

Ami kell, a hited.

Tanulj meg imádkozni a gyermekeddel!
„Fiam minden korty, amit iszol áldott, s
minden szó, amit érte írsz, nincs leírva sehol máshol.”
Csak ott, ahol az otthonod van,
ami nem lego vagy kirakó játék.

Ajándék.

Mégis elvehető, és nem hagyhatod,
mert a szíved a NAGYHATALOM. A pénz csak a lelkedre ül.
Két kézzel üt, a bordád töri,
tőle nem kapsz levegőt.

Van erőd?

Neked még dolgoznod kell!
Sokat!

2011-06-19

Lív

Forradalom és alul-hatalom

Forradalom és alul-hatalom


Házasságot kötött butaság és kifogás.
Kifogás bután viselkedett,
butaság kifogásolta a véletlen helyzeteket.
Kifogás fogta és elköltözött,
butaság elunta, hogy ő megkötözött.


Butaság nagyon szerette kifogást,
butaság keresni kezdte kifogást.
Rá is talált. Kifogás zokogott:


Kifogás okos akart lenni, nem buta agyhalott.
Butaság dühös lett, kifogott rajta:
Megszületett a tudatlan(ság) és a semmit nem akaró új (h)arca.




2011-06-15

Változni a csendben

  
Változni a csendben



Tudsz –e változni a csendben?
Látni benne fénytelen árnyékod hajnalát?
Tudsz-e változni a csendben?
Simogatni arcvonásaid múló dalát?


Gyermekeink szobrai vagyunk,
A mi képzeleteink az övék.
Tudnak-e változni a csendben?
Vajon, elhiszik e még?




(2006)


2011-06-17

Lív

Ige

Ne gondoskodj házadban titokban

bújtatókról,

ne növessz fát egy kihalt

lyukból.

Ne indítsd sereged ködös éji

homályba,

akit két szóra nem bírsz, ne kérd

vallatásra,

(Ne hívd az indulót

vissza-vágányra.)

A bűnösnek várást adj

eleget,

s magad légy a megtestesült

türelem.

Elmehetsz,

te vagy a világ.

Lépj!

A tett előtted áll.

(1998)

2011-06-01

Plasticpolitika’

Az igazságot ne keresd,
az igazság megtalál téged,
bár, ideje korlátozott ígéret.

Hallasd a hangodat,
hallgasd a madarat,
mielőtt kivájja szemed,
hogy látni véld a valóságot.

Nézz szét, merre haladj,
összedőlsz a térded alatt.
Nincs ősi jelkép, iránymutatás,
félredől fejed, sebez mesterkoronád!

Az egység, a nemzet korcsosodott,
szétvált kép lett, ami összetartozott.
Eltérített agyak hatalomra nőttek,
változásra érett terveket ölnek…

…és az óriás árnyéka görbe,
a törpe hát erőtlen egyenesedik,
apró kéz a harcért felér, az élelem
mind egy csőrbe söpretik.

Eldönthetik?

*

A kínai áraz, a magyar hitvallás mind a polcokon,
a „jó felfogást” alul kínált portékának sorolhatom.
Az ész kétkedő, gyónásra nincsen jelentkező,
ez itt a hungarian selejtező…

S jaj a hazugokra!
„Isten báránya, te elveszed a világ bűneit!”
A becsület mérhető árucikk.

Nem szeretem azt a világot,
ahol betonba építik a fákat,
ennyi erővel börtönbe is zárhatnának

börtönbe zárhatnának azok az ágak….

2011-05-26

Lív

Loneliness

A magány útját követeltem,
hogy csak én léphessek rá.
Törvényt szítva éltem,
megszánt a hazugság.

A magány útját láttam,
kettétört az állomás
hol meg - meg álltam.
Sehol sem voltál, égi vágy.

Nem voltál.
Nem érintettél,

mindig csak félrevezettél.
Most menekülök félve,
akaratlanul.
ketrecbe zárt a szívem, most
újra kitárul.

A magány elfojtotta hangom ébredését,
Lelkem összetörten
sírtam, hogy légy enyém,
de nem voltál, nem kértél.

A szavak mind illúziók,
az arcod.
a véred:
mind ismeretlenség.
Eltűnt a régi remény,
szótlanul hív a Sötétség, a Nap felé.

Arcod ma sápadt,
Nem nézel rám.
Nem figyelsz,
hogy rám találj.

Arcod ma is ismeretlen,
becsukott fényt látok én.
Az elképzelt gondolatok fájnak,
mozdul bennem csöppnyi vér.

Arcod ma néma,
érezd, lüktet a hév.
Utolsó szóval vége,
nincs tovább.
A kezdet ugyanaz,
mint a vég.


2011.05.26

( Álmaink Naplója, dalszöveg. Részlet)

A halott királyfi meséje (Egy kimondatlan szó)

Ki a nincsből követelt sokat,

a sokból kapott maradékokat.

Ki a reményvesztett idő hangjaitól kért halhatatlanságot,

az a halhatatlanság születéséből alkotott halandóságot.

Ki a halandóság hamvaiból étkezett, élte vigaszságát,

s nem kérdezett.

Ki a reményt küzdötte,

s a marcangolás hízott sebeire tépett,

a vándorló szívén érintette szeretet lelkében ébredt.

Tán egy perc alatt, tán egyetlen pillanat végett,

az élet belőle lelkét emelte, a fénybe.

Tán egy cseppnyi örökkévalóság a föld alá temetkezett,

lénye ajkain suttogott valakiért, a mélyből, álmai felett.

Ki hatalmat kerített a bizakodásnak, tudta mit tegyen, ha lépte fáradt.

S elhitte az élet az, amiből egy csepp még nem volt elég a mának.

Magasba emelte tekintetét, a hold tükörfénye szemeiben járt táncot,

testében egy új láng dobbantott életet.

Tán a jövő felől, lelke valaki szerelméért félve vezekelt.

Ki a nincsből kapott, az erőt magából merítette,

ki a sok semmiből a remény varázsát hevítette.

Éhesen rügyezett szívén az egyetlen megmaradt,

kimondatlan szó,

a szó: „szeretlek”volt,

ami még várt valakire, mert így volt helyénvaló.

A nincsből kapott szomorúság fázva hullott megégett könnyeire,

magához szólította a lehetetlent, s a szerelem jött helyette.

A megérlelt bizalom napsugarát, útjaira vezette az a cseppnyi csoda,

s a kimondatlan szó nem volt többé haldokló mostoha.

Ki a remény véréből izzott éveken át,

mára teljes szeretetben őrizte történetét, s bölcs mosolyát.

Az a csepp apró kis szó éltette világra hozott gyermekeit,

az a csepp kis szó mondattá nőtte ki gondolatait.

Ki a reményből táplálkozott, mára nem volt éhes a bizonyosságra,

ki a nincsből kért boldogságot, teljességgel kapta meg szíve választottjától.

Tán egy perc, ami változott.

Tán neki csak egy másodperc halandóság jutott.

A boldogság volt számára az, ami pillanatnyi örökkévalóságot adott.

( 2006 )

2011-05-15

Bencókutya -szukanóta

Látod...
betonból van az egész a város,
a betonon sétál egy szomorú kutya,
őrzője kezében hosszú a póráz,
ma lazább a szabadság arculata...


Vakkantok, piszkítok ahova tetszik,
nem megyek arrébb, csak mert te
úgy akarod. Szőrömön csomók és
kifésületlen álmok, portámon elásott
csontot halmozok.


Látod...
ketrecben van a fű a város alatt,
elkerített minden természetes.
Sétálok láb alatt, nem kerülök tócsát,
sárban fürdetem az orrhegyemet.


Tappancsaimmal hivalkodóan lépek,
az irányt csak előre veszem,
a betonban beágyazott fák alá serényen,
és behúzott farokkal megyek...


Benzingőzt rejtenek a lombok,
levegőtlenek a virágok- pázsitok.
Egy testvérem szembejön az utcán,
macskákkal ritkán találkozom...


Látod...
ketrecben van a fű a város alatt,
elkerítették az életterem...
Sétálok láb alatt, bandukolok,
egy másik eb jön szemben velem...


Elfelejt köszönni, hiába szólok.
Ránézek, de vissza se néz.
Mérgesen maga előtt morcog,
így legyen valaki kutyalegény!


Ez itt a divat manapság,
füvet csak a diszkók termesztenek,
körülöttem ketrectől ketrec,
kiugatom ebből a világból a hitemet!


Látod...
Nehéz élet ez, nekem kutyasors jutott,
legalább nem a hajléktalané vagyok.
Van gazdám, van házam,
csak a kedvem elhagyott rég...




A picike kutyabencó balogpicur a tiéd:)


2011-04-07