Fotó: janaanagy
Mert élni jó
Talán a kitaposott hó üszkösödik,
mint az élet, ahogy múlik el.
Mintha vallatnák a népet:
„Van ember, aki nem megy el”.
Talán nem leszek egyszer.
Talán a sors összegyúrt lélekanyag,
esztendőkön át, görnyedt gubanc – hadak:
Háborúkba temetnek álmok ezreit,
az idő szolgáiként védjük hű sebeink.
Elindulunk…
Talán elkopott az út is,
az atyai házból porrá tört hamu lép,
elszólít szomjasan e Földi lét.
Iszonyú soká lesz nevetni,
oly régóta behunyt a szem,
kinyitni újra az élet, hová megy?
Sok évnyi leckét kongat a harang,
ürességbe köp szerelmet a vég,
két nemlét közt ébred az élet,
s félhomályban emel új tudatra az ég.
Fiúka emlékére
2009. december 16.
