Látod...
betonból van az egész a város,
a betonon sétál egy szomorú kutya,
őrzője kezében hosszú a póráz,
ma lazább a szabadság arculata...
Vakkantok, piszkítok ahova tetszik,
nem megyek arrébb, csak mert te
úgy akarod. Szőrömön csomók és
kifésületlen álmok, portámon elásott
csontot halmozok.
Látod...
ketrecben van a fű a város alatt,
elkerített minden természetes.
Sétálok láb alatt, nem kerülök tócsát,
sárban fürdetem az orrhegyemet.
Tappancsaimmal hivalkodóan lépek,
az irányt csak előre veszem,
a betonban beágyazott fák alá serényen,
és behúzott farokkal megyek...
Benzingőzt rejtenek a lombok,
levegőtlenek a virágok- pázsitok.
Egy testvérem szembejön az utcán,
macskákkal ritkán találkozom...
Látod...
ketrecben van a fű a város alatt,
elkerítették az életterem...
Sétálok láb alatt, bandukolok,
egy másik eb jön szemben velem...
Elfelejt köszönni, hiába szólok.
Ránézek, de vissza se néz.
Mérgesen maga előtt morcog,
így legyen valaki kutyalegény!
Ez itt a divat manapság,
füvet csak a diszkók termesztenek,
körülöttem ketrectől ketrec,
kiugatom ebből a világból a hitemet!
Látod...
Nehéz élet ez, nekem kutyasors jutott,
legalább nem a hajléktalané vagyok.
Van gazdám, van házam,
csak a kedvem elhagyott rég...
A picike kutyabencó balogpicur a tiéd:)
2011-04-07
