Fáradt szem hajol a túlsó partra
a kéz is érinti most az eget,
lepedőt simít egy álomra az éjjel
a Duna felett áldoznak a fátyolfellegek.
Apró emlékek felsorakoznak,
katonásan portalanok az évek,
mesélik a múltnak bizonyosságát
a holnapnak adva példaképet.
Kiszolgálják az erőd, öntudatlan követik a neved,
messze mutatnak ujjaikkal: „ezt is elérheted.”
Fáradt szem hajol az égről,
a kéz simítja már a helyed.
Esőáztatta határok száradnak fel
előkészítve madárfüttyöket.
Lassan érlelődik a hajnal
margarétafejek nyílnak a Napnak.
Mosolyukkal az álomtalanságból
a szíveknek virágoznak.
2010-04-25
