Most virít a szépség,
kis nesz mi szobámba jő.
Az arcodon könnycsepp kísér,
ki küldte, tán felmenő.
Hátad mögé bújik,
apró kezek fonnak át.
Zizegve zajt bont a szél,
párát hint a szigetvilág.
Testéhez fűz, hallom
csendjéhez magamat.
Egy apró lélek ő,
két szívből megfogant.
Most virít kedvesem,
törékeny keblemre mozdulom,
a fölkelő holnap szavára,
míg születsz, nem halok.
Mert lágyuló csontomból
neked hitem áldozom.
Tested öltöttük,
két hangból kaptál erőt.
Egy vérünk csörgedez,
őrizlek mindenek előtt.
Most virít a szépség,
nyolchetes ifjúság.
Méhem terhén élő,
szeretett másvilág.
Virít a szépség, most
kezemmel kitapogatom,
még szeptemberig vágyni,
bennem akaratod.
2010-02-19
