A nyár a sorsát úgy vezérli,
ahogyan az ősz, a lehullott örömkönnyeket.
Vigyázom – őrzöm kicsiny világod,
mint a tél a hótakarta’ házfedeleket.
Egy templom áll a falu határában,
szemedre közelít,
tekintetedre emelkedett.
Fogvacogva játszik a szél,
kissé már gyöngén, mégis engedelmesen.
Nem láthatod az üldözötteket,
nem hallhatod szavukat, a kesergőknek.
Az itt maradt, merész napfényekből
a soha nem volt árny –tónus földereng.
Az elköltözött hónapokról
néhány elkóborolt fecske
igét csivitel,
kissé már gyöngén, mégis engedelmesen.
A nyár a sorsod úgy vezérli,
ahogyan az ősz,
a talpad alatt zörrenő faleveleket.
2010-08-14
