Álmodni tudni kell. Na, erre nem az élet tanít, csak a gondolatok " miértje" osztja szét a történéseket. Olyan bonyolult ez. Mint a nő, a férfi, az elme, a szerelem és szexualitás a közös " ötös" együttes találkozása azon a bizonyos hullámhosszon. Kicsit eltekerik a gombot, máris vágyódik az ember visszamenni, a simulós nem zörgős kéjritmusba ami körülveszi őt.
Bonyolult. Az ember azt hiszi, minden jól működik, igen így is van, ha azt is teszi, amit gondol, pedig ez csak a legkisebb esetben van így.
Az emberek, csak álmodják az életet. Az igazi vágyaikat magukkal hordozzák, cipelik, nem merik azt tenni, amit a nem merész valóság nem enged.
Korlátok. Ilyen korlátot lépek át, amikor írok. Mert bizony, az írás vágy is, meg munka is. Álom is és valóság is. Ott ülsz magad valójában, ott ülsz velem szemben és dolgozol. Hagylak, tudom, hogy itt vagy, de csak néha gondoskodó pillantást teszek a tekintetedre, hagyom dolgozz. Dolgozom. Nem szólok hozzád, nem szólsz hozzám. Mégis értjük a szavunk. Vagy így ülünk órákon át, vagy folyamatos beszélgetésbe kezdünk és abba a bizonyos " ötösbe", ami az álom csúcsa.
Ha olyan egyszerűek lennénk, könnyen kimondhatóvá válna az a szó, amit egyszerűen leírhatnék, de nem tudom.
Megpróbálod kimondani?
