2011. május 15., vasárnap

A halott királyfi meséje (Egy kimondatlan szó)















Ki a nincsből követelt sokat,
a sokból kapott maradékokat.
Ki a reményvesztett idő hangjaitól kért halhatatlanságot,
az a halhatatlanság születéséből alkotott halandóságot.
Ki a halandóság hamvaiból étkezett, élte vigaszságát,
s nem kérdezett.

Ki a reményt küzdötte,
s a marcangolás hízott sebeire tépett,
a vándorló szívén érintette szeretet lelkében ébredt.
Tán egy perc alatt, tán egyetlen pillanat végett,
az élet belőle lelkét emelte, a fénybe.

Tán egy cseppnyi örökkévalóság a föld alá temetkezett,
lénye ajkain suttogott valakiért, a mélyből, álmai felett.
Ki hatalmat kerített a bizakodásnak, tudta mit tegyen, ha lépte fáradt.
S elhitte az élet az, amiből egy csepp még nem volt elég a mának.

Magasba emelte tekintetét, a hold tükörfénye szemeiben járt táncot,
testében egy új láng dobbantott életet.
Tán a jövő felől, lelke valaki szerelméért félve vezekelt.

Ki a nincsből kapott, az erőt magából merítette,
ki a sok semmiből a remény varázsát hevítette.
Éhesen rügyezett szívén az egyetlen megmaradt,
kimondatlan szó,
a szó: „szeretlek”volt,
ami még várt valakire, mert így volt helyénvaló.

A nincsből kapott szomorúság fázva hullott megégett könnyeire,
magához szólította a lehetetlent, s a szerelem jött helyette.
A megérlelt bizalom napsugarát, útjaira vezette az a cseppnyi csoda,
s a kimondatlan szó nem volt többé haldokló mostoha.

Ki a remény véréből izzott éveken át,
mára teljes szeretetben őrizte történetét, s bölcs mosolyát.
Az a csepp apró kis szó éltette világra hozott gyermekeit,
az a csepp kis szó mondattá nőtte ki gondolatait.
Ki a reményből táplálkozott, mára nem volt éhes a bizonyosságra,
ki a nincsből kért boldogságot, teljességgel kapta meg szíve választottjától.


Tán egy perc, ami változott.
Tán neki csak egy másodperc halandóság jutott.
A boldogság volt számára az, ami pillanatnyi örökkévalóságot adott.


( 2006 )



2011-05-15