Az őszülő lélek

Fotó: Mágori Csilla








 Az őszülő lélek

Őszülő lelkét festi az élet,
hol barna, hol fekete árnyalatokban bővelkedik.
A szűkölő télnek nemet mond,
félreteszi apró nevetőráncait.

A krém teherként vonul a szemem alatt,
sűrű, be nem szívódott az elegy,
ártó félelem indul, szabadul felém,
óvatosan érkezvén kísért e félelem.

A léleknek több szín kellene,
s az emberi szív is festhető kell legyen,
könnyen álmodni a könnyűt,
nem, csak úgy álmodni róla, nem lehet!

Meg kell várjam, míg megöregszem,
látod majd tölgyből készült koporsóban testem.
Az nem fáj, úgyis meghalok!
Fáj, hogy mereven holtan láthatod.
Hát, ne nézd!

Kell, hogy várjam könnyeid,
hogy rám marék
földet legyints,s fehér
rózsával fedd be fedelem!

Kell, hogy várjam az új tavaszt,
szép március illata nem illúzió marad.
Így akarom
őszülő lelkét a szélnek
jó erősen magamba szívni,
hogy holmi nehéz föld
csontjaim ne törhesse el.

Be nem szívódott félelem kísértene,
ha nem érezhetem tovább…

„engedj közelebb”.

 Emlékedre
 Cipő…

 2013-03-14

Üdvözlet

Üdvözlet 

  Szólsz igét, hisz úgy szeretsz. 

  Jézus jött, megszületett.

  Itt vagyunk, jászolunk a világ. 

  Jót tegyünk, jók leszünk.

  Életünk oly rövid, 

  ha nincs ki vár.

2012-12-23


/Fotó: Lív/

A lélek imája

Fotó: Kondor Tamás





A lélek imája 

A lélek hidegségét pénz nem oldja,

nem oldja kályha melege sem,

mert a boldogság a szívnek a dolga.

Dolga a léleknek a szerelem,

a jótett, az áldás, a figyelem.

Mert lélek hidegségét tartani nehéz,

letörik tőle a túl merev kéz,

mely lehetne merész, 

hogy éljen, 

lehetne kedves, hogy kérjen.

S, hogy ne vegyen el, hanem másoknak adjon,

ahhoz kell, hogy a lélekben szépség fakadjon! 

Virágnak virága, erdőnek fája, 

sziromnak szirma a lélek imája!

 S ha jóság, a féltés, a rosszkedv a léte,

 a lelkedet tanítsd, hogy mindezt megértse! 

2012-11-08

Lív

A fák mögött

 

 Fotó: Trixler Róbert

A fák mögött

Senki sincs a fák mögött, 

saját szemed érintése ébred.

Kíváncsi sarj vagy, kíváncsi test, 

lélek és eszmélet. 

Az elmélkedés benned messze tűnt, 

virágzó álom és csüggedés a léted,

saját szemed érintése az enyémen.

Senki sincs a fák mögött, 

vándor a szem, félredobbanó a szíved.

Erre –arra járó, s oly közel hozzád: 

„mert végre itt van, az újra élet!” 

Az öröknek múlni nem halál, 

ne fájjon, 

sose féljed! 

2012-10-10

Ilyenek vagyunk

/Fotó: Lív/











Ilyenek vagyunk


Oly szelíd a kéz, mely enni ad, 
oly jó, amikor megsimogat,
de ádáz, s vakmerő, ha az akaratból
úgy tör elő,
hogy imára sosem készteti azt… 

A kezet, mely néked is enni ad!

Mielőtt másra mérné cselekedetét,
kétkedik. Az Isten sem ítélni hirdetik,
a mocskos kezeknek sincsen
fájdalom nélkül öntisztulás! 

Láss, mert amikor teremtett,
a csontra bőr, s bőrre szín méretett,
ugyan ki kérdezte tőled, mire lesz méltó
a dolgossá tett kezed?

Mert az emberi kéz munkára, 
békés összefogásra érkezett. 
A kéz, mely volt egyszer gyermeki, 
lázadóvá lett és elveszett!

Aztán öregségére visszaköltöztek
mind a ráncos ujjak,
most a bágyadt hegedűhúrra húznak, 
mindenféle elgáncsolt emlékeket:

Bolyhosat, szépet, kecseset,
apró, visszatérő mozdulást, 
s aközben: 

anyánk égi-védő kezére gondolunk,
hogy bölcsőnkben jobbra-balra ringatott. 
Lágy kezével bátran simogatott, 

egy igazabb jövő felé úgy, 
hogy bármiért is hibáztatott volna 
minket azért,
hogy milyenek vagyunk. 


2012-07-06

Nem elég a szavaknak

 Fotó: Kondor Tamás





Nem elég a szavaknak

 Hatalmas címere a Földnek
 a saját porába hintett jegenyefák.
 Béke a zászlaja minden erdőnek,
 szerelemről énekel az árva csalogány.

 Így nyílik a tavasz,
 hoz törzsnek mozgást,  vagy bénulást. 
 Az új levelek korán visszatérnek, 
 építve forradalmat, növekvő lázadást…

 … a madaraknak, 
kiknek a szabadság szőtt fészkeket, 
s az ifjakban szomorú, halk a károgás. 
Kár! A csiripelés végleg elveszett,
ha tettek nélkül él, és bátortalan a világ!


 2012-06-23

Földnász

Fotó: Kondor Tamás





Földnász 


Amikor a Föld túrára indul,
hátizsákba dobja a Napot.
Uzsonnája a fény-kavalkád, 
nem emészt többé emléktelen tegnapot. 

A holnapnak tán, a féltett valóságnak 
sorolja el fáradt gondjait.
Gurul, gurul…a Marsra talál, 
vagy megnyugszik a Vénusz karjain.

S mire az est jő, megrázkódott testét, 
a Szaturnusz jegyzi rég. 
A Földtúrából nász lesz, 
az ezüst Hold szerelmes énekén.


 2012-06-04

Az ember legjobb kritikusa önmagának. Ha saját maga nem lenne az, akkor beszélhet neki más a fejlődésről, javulásról, mert úgysem érzi meg...                     
                                                                               
/Fotó: Lív/                                                                          

Lív