Elrejtett kincs

Elindultam születésből
néma hangod üvöltéséig.
Hol keserű illatodban,
félelmem magányra lelt.
S idegen lelkedben megpihenvén,
szívem sorvadása új életre kelt.
Oh, mily fáradhatatlan vég,
keltett véremből szűkös álmokat.
Hangtalan, vágyakozó sarjakat.
Kik üvöltötték az élet szépségét,
reményét, céltalan küzdve.
Jött ifjúság, vak halandóság,
gondtalan eltemetve.
Bús éj derült a fényre,
Szemeimben szemeid érintése,
vágyott utazni testemen körbe.
Szükségét adtam
ismeretlen világ,
érintse valóm por fellegekbe.
Szétszórtam tudatlanul
születésből a halált.
Az ébrenlét a sötétségre vigyáz.
Oh, még elhiszem itt vagy
dühöngő alkonyat.
Lenned kell, amíg a halál születik,
Így életed örökké megmarad.

Megjegyzés:
2009. július. 30. változat.