Vers ismerős hölgyeknek

Magát szentnek kikiáltja, a múltját lebecsmérli.
A másikat ki segít rajta, sehogyan nem kíméli.
Torkán szakadt évődéstől, borúsan illan a hangja.
Rosszul esik neki az élet, a fél- világot felzaklatja.

A semmivé lett látszat mögül, lelkén haragot érzek,
Szent ajkán nyüzsög szenvedésben, apró csípő féreg.
Néha se lássam így alakját, a megrágott szavaknak,
Engem ne kínozzon bűntudatának haragja!

Fetrengenek a porban, az utcákat járják,
az értetlenek álmaikat semmivé farigcsálják.
Elveszik az érték, ha nem ápolják mindet,
láncra vernek, mint rabot, utat nyitva hitüknek.

Magát szentnek kikiáltja, áldja a mindenséget.
A másikat megtéveszti, mondván: elkísérlek.
Szép- arcúnak látszik, de savanyú a ránca,
átkozódik, aljas, összedőlt a sánca.

A múlt ezer ágán a messziről hívott szelek
megmutatják jelét száz vakságnak, ne feledd.
Kezed ne nyújts nekem, amíg abból kitépsz!
Minden megkeresésed, süket partokra lép!



2010-03-09