Lélektisztaság

Hallgatlak, meséld el!

Szólaljon szádról az a történet,
amit nem vájt még ki belőled az élet.
Szavald el
a versbe öntött rímekkel teli rímtelent,
azt az ihletet,
ami sohasem gondolkodott
hívatlan szerelem.
Kérdezed?
Születésed, nincsen hiába.
Békétlen időt harcolsz
magadnak vagy
akaratod, hogy késő ne legyen?
Fedd fel a részeket,
az egészben írott
jónak lenni: könnyű félelem.
Áld a Te Istened!
Ha a szavaid, már mind enyémek
eltűnik szívedből egy kihajtogatott
történelem.

Mondj igaz mesét!
Én bűntelen emlékezem.

2010-07-30

Lív

Létszínezet

 













Nem festem ki a szemem,
nincs szükség
csalfaként ébreszteni az összetartozást.
Lásd,
nem húzom körbe a szám
hamis ecsettel ákombákomot festenék
a szerelemre.
A megírt regény tartalmát ismerem
szívemből rajzolom lélegzetvételed
az a hely, ahonnan
a mozgókép elevenedett
sosemvolt’ fekete – fehér.
A mogyoróbokor inti levelét,
kínálja a tejes érést, kissé
éretlen- megért koroknak
még őszre is tartogat a kóstolás emlékéből
falatnyi ropogást.
A szomorúságban nincsen boldogulás
a hűvösebb szeleknek
feloldozás a forróság alóli
fél-csend.
Nem kenek nyakamra az illóolajok nedvéből sem,
a Napról árnyék-fényt ámulok.
Menyegzőjére gyűjt időt a Duna és homok
alapozza az eljövendő évek örömét
az apró lábnyomoknak.
A lépés változó,
az élet ugyanaz.


2010-07-12

Hét esztendő

Enni adsz az éhezőknek,
amikor neked is csak a semmid van.
Csomagolnál még dupla adagot a jó híredből.
A rágós húst,
a savanyú kenyeret falatként ne jegyezd.
Ahol sok van, keveslik.
Ahol nincsen, nem kérnek.
Rád sem néznek.
Milliárdokból rakják a tetőt.
Töltetlen lesz a teszt, üres a kocka.
Nagy feladatot dönt nyomorba:
A kitörölhető, a „valamit nem veszek észre”.
Több darab ikszet törnek felébe,
pártatlan marad a harag,
csalódottságot képez a kereső.
Felsőfokon.
Éhkoppot idéz a korgó gyomor.

2010.07.07.

Lív

Háromnapi’ út

 












Nem díszes párnák közt fekszel,
csupán kórházi fehérítetteken.
Elfelejtett emlék a születésről
újra felsír két alig látó szemet:

anyát keresőt, ölbe vágyót,
szebb virágokat építő kezet
útra kérnek, még visszanézel:
- A világ, mely adta helyem!

Tán ugyanolyan máshol.
A nevetés, ami tűnik el
nem lesz mosolyom nektek:
- Még maradnotok kell!

Nem lehet álmos ez a vidék,
takarót húzok testemre, mint a zöld
lelkemre kéket aggatok,
levegőt – vizet meghagyok, hogy:

- Gondolhassatok rám!


2010-07-07

Lív