Magyarország

 Fotó: Kovács Gábor




Minden érzést szívünktől

megkaptál

sorsunkra hagytál…

Mivé lesz a Nemzet

Nélküled?

Mi tartjuk magunk

a keresztfán

s Te engeded:

szomorú

arcodon tisztítsalak

mégis ázott falakról

szemünkre rúgod

a martalékodat….

Neked már nem kell

amitől eltaszítottál

erődből vállaltál

tucatra hiányt..

Ürességet…

Miért?

Melyet ha szeretetre cserélnél,

talán nem lenne „vége!”

s eszmélnél

magadból tisztességet végre,

a torkodból húznád elő a szót!

Hadd zengjen…

Tiszta kezet nyújtanék

egy igaz imának…

2011-08-29

Lenne miért

Fotó: Kovács Gábor




Talán kérdezz, ha

nem válaszolnak,

ébredj fel,

amikor csukódna szemed.

Ne rabold tovább

kinek nincsen,

ne lopj zsebre

hazug ábránd éveket.

Talán itt kell élned,

s véreddel felfesteni:

„ Szeretlek Ország! Lássatok”

Összeforrt erővel,

vajon hozzád közelebb állhatok?

Hisz, mindenkinek még

aki őriz belőled hitet

szükséget lelő helyének

tekint,

„annak nem mondhatsz fel,

érte éled a küzdelmeid!”

És mégis menned kell…

Arcodra kétkedés legyint.

2011-08-18

Tűzhold

Fotó: Kondor Tamás



Megigézett a hold

gömbjére felhő szállt,

vagy tűz füstje volt

így vonult

aranyhaját a szél fonta

fátylak védték az eget.

Nem akarták,

hogy elengedjelek…

2011-08-15

Lív

Szerelemvirágok

Törékenyek, elhamvadóak,

kezedben porrá száradt illatok,

jázmin szirmok jöttek ide értem,

jázminból festetted rám a pillanatot.

Talán, hófehér az emberi lélek,

s a virágélet önző, haszontalan.

Amikor csókod valóra válik,

minden virágszár kissé megszakad.

Talán újra kívánja érezni,

születni hívná a zsenge magokat.

Elnyűtt, kinőtt álom lesz a világ,

ha a szerelem előtt elrohansz.

2011-08-14

Illúzióperc

A perc elmúlt,
hiába kérdezed mi volt.
A jövő beállította nekünk
az óramutatót.

Körbejárt, körbekérdezett.
Minden soros állomásra
visszaérkezett.

A szó a jelenben megállt,
mondottad:„az élet képzelet”.
A csók illúzió, édes varázs
szívünknek tánc,
„fordul, körbemegy”.

Fájt a mozdulatlanság,
a másodperc dúdolt éneket,
Vállamhoz ért a kéz,
mely mindig ölelte a lelkemet.

A homokóra tört szemcsékkel
játszott.
Figyeltünk rá, mint akik
ismerik e Földi világot.

Akartuk ám
visszatekerni az végre,
éjféltől volt haladhatatlan.

A változás tudta jól,
a perc örökké változatlan.

Életmutató.


2011. augusztus 8.