Ölelő lelkek

Ölelő lelkek

Szívem első látásra
páratlan cselekedett,
mikor elsőre láttalak,
már akkor szerettelek.

Összefontam érted,
didergő lelkem,
mint Napsugár az eget,
még riadt voltam, hogy visszafordulnék,
de már akkor megszerettelek,

Forgott, forgott a vitorla,
éreztem lennék valaki veled,
merészség, álmok magassága közt,
tekinteted simogat az égbolt felett.

Majd fáradt karokkal, könnyezve
csak összeroskadtam én,
Ó, mily szép az élet, de nem a múlt ölén!

Jöhetne hétszáz pokol is,
ezer mennyország,
s szülhetne átok jövőt nekünk.

De, ne mondja meg senki más azt,
hogy a szerelemmel mit teszünk.


2019.08.16.

Mint azelőtt

Mint azelőtt...

Szolgálóleány e az élet keble,
vagy kisded tápláléka a szeretet?

Mint azelőtt,
mint azelőtt, hogy megismertelek,
voltál játszó gyermek,
számhoz szavakat öltő kamasz,

Első csókja éjféli nyárnak,
bölcs végtelenje az önfeladásnak,
Csalóka egyszeriségnek,
mert örökké akartalak!

Levél ér-erezetében,
versengő lélek ölelésében,
mint amikor,
mint amikor eszembe jutottál.

Ott néztelek, álmod felett,
Tőled nem szabadulva kérdeztelek,

mert szép volt lehunyva az a szem,
mint amikor még nem ismertelek,

nem köszönt reám tűnődésed,
önfeledt kéz nem szorította kezem.

Mert leszállt az éj,
körénk idomult a béke,
csak szüntelen,
Szüntelen...



2019.08.13

Legbenső végtelen

 Legbenső végtelen

A tükörben olyan ábrázatom,
olyan idegen még, de
téged látlak magamban,
midőn meggyötört lelked
volt a május,
volt esztelen világa az elveszett időnek...

Most megtaláltam viharzó
túlélését a tördelt lépteknek,
hogy újra szaladni vágyjanak,
az ágyon ne feküdjön mellettem
gyávaság
S behunyt szemmel is visszanézzek
érintésedbe....

Hogy a ragyogáson túléljünk szomjúzó
terméseket,
hogy ne egyedül simogass érzéseket, hogy
ketten hamvadó gyertyák legyünk,

Mikor a tükörben szabaddá lesz ábrázatom
mintha Te Én lennék,
S Én a Te lennék...

Orcádon suttoghatom,
a legbenső végtelent.

2019.08.12

Az ég hadai

Ó, mily dühe lehet a kedvnek,
ha nem figyelnek rá oly kedvvel,
s visszacsendül fülembe
a csend utopiája...

Rémesen botlik a holdfényben
a Vénusz, ha kilopakodik arcát eltakarva,
tévedhetetlenül vágyik a égi útban maradást lelni, de
arra rendeltetett, hogy öltse fel magára
törekvő jelmezét.

Új pusztulás, ha a szépnek sokfélesége
halott, adj szemeidből legördült könnycseppeket
záporoknak...

Teremts legyőzött hódításokat
Adj választ az univerzum morajának,
adj ismételhetőséget, hogy a mindörökké
serege ifjan kiáltson hadainak

feloldozást...

2019.08.11

Csöngess be!

Csöngess be!

Csöngess be a szívembe,
bőröd selymén érints virágzásba engem.
Teríts meg asztalodnál, hogy ne éhezzem a terhet.

Kóstolj meg,
ne ereszd útjára létezésem mélyét

csak feledd azt, amit tud úgyis messze vinne a
 szél,


S amikor felemelsz majd,  arcodon delel
 sugara minden kívánságnak,
amitől ékes lesz a rét,
reménnyé éget a tűz.

Bízva minden kétségek között,
bármi emlék helyett,
 a szerelemmé nyílik otthonunk.

2019.08.11

Töredékek III

Töredék III

Ó, de hasztalan a reggel!
Szemeken ül megfejthetetlen varázs,
kint az ablakból a hold néz be a fátyol alól.
 Ezüst leple jajgat a falak közt.
Úgy aludna még az álom...
S a hajnal nedvesen csókol szájon,
nincs más csak születő ébredés.

*

2019.08.08

Töredékek II

Töredékek II.


Csak a csend képes elragadni,  ékszerként -csillagként tündökölni,
Egymásban- félően játszani dallamot,
ha föltekint a szív álmodni még.

*
Fél szemmel figyelem
gyanútlan szavak mentén
szikrázó gondolatod.
Nem szorongat az éj,
az esthomály feloldozást vár,
a hajnal ábrándjaiért.

*






















2019.05.07

Töredékek

Töredékek

Elvesztem benned,
mind néma fény a tavon.
Hullámzó álmaimmal
ébren csodálkozom.

*
Oldhatatlan a mérték tüze,
suhanva elszalad az éj.
Egyedül a léptei mögött
félem tekintetét a vágynak.

*

Ha hallod belül önmagad,
ne hidd,
szabadságod rabja vagy.

*
Kincsed tán szabálytalan,
nincsen messze még idő,
a szíved végül ölelésbe ér.
*

Feledés.

*
Végzet.

*
Oldhatatlan remény.

2019.08.05

Trió, ébredések...

Október☀