Legbenső végtelen
A tükörben olyan ábrázatom,
olyan idegen még, de
téged látlak magamban,
midőn meggyötört lelked
volt a május,
volt esztelen világa az elveszett időnek...
Most megtaláltam viharzó
túlélését a tördelt lépteknek,
hogy újra szaladni vágyjanak,
az ágyon ne feküdjön mellettem
gyávaság
S behunyt szemmel is visszanézzek
érintésedbe....
Hogy a ragyogáson túléljünk szomjúzó
terméseket,
hogy ne egyedül simogass érzéseket, hogy
ketten hamvadó gyertyák legyünk,
Mikor a tükörben szabaddá lesz ábrázatom
mintha Te Én lennék,
S Én a Te lennék...
Orcádon suttoghatom,
a legbenső végtelent.
2019.08.12
