Most virít a szépség,
kis nesz mi szobámba jő.
Az arcodon könnycsepp kísér,
ki küldte, tán felmenő.
Hátad mögé bújik,
apró kezek fonnak át.
Zizegve zajt bont a szél,
párát hint a szigetvilág.
Testéhez fűz, hallom
csendjéhez magamat.
Egy apró lélek ő,
két szívből megfogant.
Most virít kedvesem,
törékeny keblemre mozdulom,
a fölkelő holnap szavára,
míg születsz, nem halok.
Mert lágyuló csontomból
neked hitem áldozom.
Tested öltöttük,
két hangból kaptál erőt.
Egy vérünk csörgedez,
őrizlek mindenek előtt.
Most virít a szépség,
nyolchetes ifjúság.
Méhem terhén élő,
szeretett másvilág.
Virít a szépség, most
kezemmel kitapogatom,
még szeptemberig vágyni,
bennem akaratod.
2010-02-19
Fotó: janaanagy
Oly törékeny az ember
rózsaszín arcát mutató
tulipán virág.
Ünnepelt királynője nyárnak
bíborba nyíló rózsafák.
Ragaszkodó a szerelemhez,
mint gyengéd orchidea élet.
Aranybarna napraforgó lány,
ártatlan gerbera gyermekévek.
Szépség és árnyalat,
hitet félő lila,
íriszbe látó bizalmas szimbolika.
Oly törékeny az ember
árva kockásliliom.
Csokorba fűzött,
margaréta árnyékos udvaron.
Odvas keltike,egyhajú virág.
Kétforintosról elköszönt szirom.
Magyar kikerics.
Téltemető sárga pompázaton.
Született kikeleti hóvirág
bókoló legény száron
víz, föld, levegő,
évelő kerti dugványon.
Oly törékeny az ember,
nárcisz, üde harangvirág.
Honos, kardlevelű. Magnóliák.
Hűséges szegfű, anyának
elsőszülött vére.
Isten adta életek tüszőtermése.
2010-01-22
Szüleimnek, testvéremnek és csataloo-nak
Fotó: janaanagy
Hétszer
Összerogy majd a lélek
ha szeretetlenség lesz gonosszá
búcsút vesz kacagásától az élet.
Az Isten is mondta egyszer - kétszer
a tréfától komolyat ne reméljek.
Már alig állnak a sírkeresztek
a kertek alatt marasztal ravatalom.
Derékba törte a szél a fákat,
egészségbe hajszolt önmagamon
Kit szeretni nélküled úgysem tudok.
Veled vagyok méltó a világra.
Az öröknek egy hitemért cserébe
két nyugalmat ajándékba szánva.
Ránk múltak a feledkezések
elkobzott hiányt pótolt a szerelem.
Összezárt szemmel mondunk most mesét,
hétszer felejtve titkon, idegen
Összerogy még hét, tetten ért gondolat:
Hétszer fogtam boldogan kezed,
hétszer titokban csókoltalak.
2010. január. 16.
Hidd, van Isten.
Tudd, benned él.
Táplálod a lélek melegét?
Az út mellett várok,
a hajléktalan ingyen mutogat,
lopott újságok hasábjairól
milliárdos urakat:
sánta palánták,
ki nem nőtt emberi tudat,
falánk fullánk érbe dagad:
Allergia, letargia.
Lemeózott közeljövő.
Méla, cserepes arcok.
Szerkesztett valóság, álca.
Tálcán széttört borospohárban:
kopár szövődmény, zsibongó tánca:
Muslinca lét
hajlékában idegen harcok,
dolgukra felkészült ijedt arcok
emberien fáznak…
s a fény torzulásából
érkező
nyomor
nyirkos csendje virít milliók
érdekén!
Hidd, van Isten.
Tudd, benned él.
Táplálod a lélek igyekezetét?
Az út mellett állok.
A hideg ég alján, érted várok:
szebb és igazabb, érett világot!
2009-12-29
Fotó: janaanagy
Mert élni jó
Talán a kitaposott hó üszkösödik,
mint az élet, ahogy múlik el.
Mintha vallatnák a népet:
„Van ember, aki nem megy el”.
Talán nem leszek egyszer.
Talán a sors összegyúrt lélekanyag,
esztendőkön át, görnyedt gubanc – hadak:
Háborúkba temetnek álmok ezreit,
az idő szolgáiként védjük hű sebeink.
Elindulunk…
Talán elkopott az út is,
az atyai házból porrá tört hamu lép,
elszólít szomjasan e Földi lét.
Iszonyú soká lesz nevetni,
oly régóta behunyt a szem,
kinyitni újra az élet, hová megy?
Sok évnyi leckét kongat a harang,
ürességbe köp szerelmet a vég,
két nemlét közt ébred az élet,
s félhomályban emel új tudatra az ég.
Fiúka emlékére
2009. december 16.
Remélj élet!
Minden ember létre nőtt.
Akit nem engedtek,
maradt fejbelőtt.
Mert aki (el) veszteget
időt
és tövéből épít kihúzott
Ország –gyökeret, az
ismerjen fel
térdig érő fű –kerteket.
Ne tapossa kifulladásig!
Talán bírja a nyelve?
Képzeletben lenyírná,
hozzá nincsen kedve.
Kedve van a támadáshoz,
a feleselés a reszortja.
(Jó magasról leszórja…)
Elveti – elveti az ötletet:
Tövekből rakjunk össze
egy Ország – gyökeret?
Aztán remélj élet!
Az ember ám létre nőtt!
Aki nem alkot újat,
felejtsen jövőt!
2009-12-15
Az élet végtelen egyszerű,
apró szárnyaknak építünk eget.
Fáradt fejeddel bólints szerelmem,
őszbe kívánj egy nyárfalevelet.
Hozz belőle tenyerembe!
Szívedből markolj szép reményeket
ázottan is fényvilágra hajt az
aranyszín nyárfa erdeje.
Az élet végtelen egyszerű,
húzd válladra szerető kezem.
Szemedben tükröződik a világ
mint nyárfalevélen őszi erezet.
Hozz belőle egy marékkal!
Sorsomba hull minden hozzám írt szavad.
Hó fútta telek várják, hogy a
nyárfalevelek halkan elnémuljanak.
(2009-11-17)
2009-12-14
