A lélek imája

Fotó: Kondor Tamás





A lélek imája 

A lélek hidegségét pénz nem oldja,

nem oldja kályha melege sem,

mert a boldogság a szívnek a dolga.

Dolga a léleknek a szerelem,

a jótett, az áldás, a figyelem.

Mert lélek hidegségét tartani nehéz,

letörik tőle a túl merev kéz,

mely lehetne merész, 

hogy éljen, 

lehetne kedves, hogy kérjen.

S, hogy ne vegyen el, hanem másoknak adjon,

ahhoz kell, hogy a lélekben szépség fakadjon! 

Virágnak virága, erdőnek fája, 

sziromnak szirma a lélek imája!

 S ha jóság, a féltés, a rosszkedv a léte,

 a lelkedet tanítsd, hogy mindezt megértse! 

2012-11-08

Lív

A fák mögött

 

 Fotó: Trixler Róbert

A fák mögött

Senki sincs a fák mögött, 

saját szemed érintése ébred.

Kíváncsi sarj vagy, kíváncsi test, 

lélek és eszmélet. 

Az elmélkedés benned messze tűnt, 

virágzó álom és csüggedés a léted,

saját szemed érintése az enyémen.

Senki sincs a fák mögött, 

vándor a szem, félredobbanó a szíved.

Erre –arra járó, s oly közel hozzád: 

„mert végre itt van, az újra élet!” 

Az öröknek múlni nem halál, 

ne fájjon, 

sose féljed! 

2012-10-10

Ilyenek vagyunk

/Fotó: Lív/











Ilyenek vagyunk


Oly szelíd a kéz, mely enni ad, 
oly jó, amikor megsimogat,
de ádáz, s vakmerő, ha az akaratból
úgy tör elő,
hogy imára sosem készteti azt… 

A kezet, mely néked is enni ad!

Mielőtt másra mérné cselekedetét,
kétkedik. Az Isten sem ítélni hirdetik,
a mocskos kezeknek sincsen
fájdalom nélkül öntisztulás! 

Láss, mert amikor teremtett,
a csontra bőr, s bőrre szín méretett,
ugyan ki kérdezte tőled, mire lesz méltó
a dolgossá tett kezed?

Mert az emberi kéz munkára, 
békés összefogásra érkezett. 
A kéz, mely volt egyszer gyermeki, 
lázadóvá lett és elveszett!

Aztán öregségére visszaköltöztek
mind a ráncos ujjak,
most a bágyadt hegedűhúrra húznak, 
mindenféle elgáncsolt emlékeket:

Bolyhosat, szépet, kecseset,
apró, visszatérő mozdulást, 
s aközben: 

anyánk égi-védő kezére gondolunk,
hogy bölcsőnkben jobbra-balra ringatott. 
Lágy kezével bátran simogatott, 

egy igazabb jövő felé úgy, 
hogy bármiért is hibáztatott volna 
minket azért,
hogy milyenek vagyunk. 


2012-07-06

Nem elég a szavaknak

 Fotó: Kondor Tamás





Nem elég a szavaknak

 Hatalmas címere a Földnek
 a saját porába hintett jegenyefák.
 Béke a zászlaja minden erdőnek,
 szerelemről énekel az árva csalogány.

 Így nyílik a tavasz,
 hoz törzsnek mozgást,  vagy bénulást. 
 Az új levelek korán visszatérnek, 
 építve forradalmat, növekvő lázadást…

 … a madaraknak, 
kiknek a szabadság szőtt fészkeket, 
s az ifjakban szomorú, halk a károgás. 
Kár! A csiripelés végleg elveszett,
ha tettek nélkül él, és bátortalan a világ!


 2012-06-23

Földnász

Fotó: Kondor Tamás





Földnász 


Amikor a Föld túrára indul,
hátizsákba dobja a Napot.
Uzsonnája a fény-kavalkád, 
nem emészt többé emléktelen tegnapot. 

A holnapnak tán, a féltett valóságnak 
sorolja el fáradt gondjait.
Gurul, gurul…a Marsra talál, 
vagy megnyugszik a Vénusz karjain.

S mire az est jő, megrázkódott testét, 
a Szaturnusz jegyzi rég. 
A Földtúrából nász lesz, 
az ezüst Hold szerelmes énekén.


 2012-06-04

Az ember legjobb kritikusa önmagának. Ha saját maga nem lenne az, akkor beszélhet neki más a fejlődésről, javulásról, mert úgysem érzi meg...                     
                                                                               
/Fotó: Lív/                                                                          

Lív

Harc után

/Fotó: Lív/









Harc után 


Csak meg kell tanulnod az összes széllel táncolni, 
ami a megtört porszemekből titokban, csempészett áruként 
hordja a vakság tartalékait… 
Ugyan, mit lát földi halandó abból, amit szeme elé képez a tér?
Csak meg kell tanulnod az északi széllel táncolni úgy, 
hogy közben a dél áramlata kússzon fel derekadhoz, 
mint védelem, a harc után. 
Ugyan, mit lát még földi halandó, ki elesett?
Botlásából dereng majd ábránd s vízió, 
hogy e Föld remek és bajtalan játék színtere?
Ó, de kínok közt lépeget így a cél felé az irány. 
S ha megtanulsz a széllel úgy ölelkezni, mint lélek 
akkor nem békéd omlását követed. 
Jósolható lesz bármi menedék annak, ki féli önmagát?
S ki bátor, majd megérti miért született, 
jóakarónak, 
bárányok közt, 
odúban, 
félreetetett kecskék közt, 
a szomorúság ringatói mellett. 
Egyszerű boldogság által, 
az összes széllel együtt táncolva,
messze fújt felhők fölött.
 …Ott ahol forgószél sosem kerekedik. 

2012-03-16 

/A fotón egy régi, és legkedvesebb jegyzetfüzetem – talán egyetlen üres oldala – szerepel, amibe első verseimet írtam./

Versszövevény

  /Kép: Claude Monet-Nő a kertben, 1867/






Versszövevény


A szövevények nem fűzhetőek csak papírkötetbe,

 mert az ember a szívét nem hordhatja egymagában. 

A szövevény utat talál a megismerhető felé, 

amikor vége szakadna újra testet ölt. 

Olyan formát, amiben szövevénylélek él,

a férfi,a nő

a levegő,

az Isten.

A sóhaj,

a kérdés, 

a megválaszolhatatlan.

Az erő, 

a szomorúság, 

a könny, mely patakszövevény

folyó, amely végeláthatatlan.


Ahonnan újrakezdődő az valóság,

ami a távolság álomszövevénye, 

olyan, mint az ébren-alvás. 


Sok –sok gondolatszövevény születése. 

Egy szív önmagában. 

Két szív szeretetszövetségben.Szövevényszív.
Szívszerelem. 

Lélekáldás… 

Tulajdonképpen kopjafába is véshető. 
 
Vagy az utcakőre, 

fába,

épület tövére. 

Templomnak falára.

Legyen bevésve a tudatba, érzi az, akiben benne él.

Aki érti, megtalálja. 

Azt az égi szövevényt...


 2011.10.25.