Fotó: janaanagy
Ápolva a sokasodó időt
S várva a fény múltba hogy elmerül
Ott kéj illata vár a fák előtt
S keserűt húz ajka: csókja híréül.
S hogy elrejti koronáját a sors lombjaiba,
Egy szelet marad ideképzelt nyár alkonyából
S átvágnak utakat nem találva,
A sűrű- ködfelhőbe bújt felmenők visszhangjából.
Így orcádat vélem, sebző hangomnak fedelére,
Csókolni mindig is – mindenütt.
Édes gyermekemnek szépségét megáldva:
Szívem szíveddel szenderül.
