Leláncolva

Kifeszített fogolyként
olvadtam az éjszakába.
A láncaimon csavarogtam,
a hold szemén.
Kiszúrva rajta átkozott vakságát,
a reggel nyújtotta felém két kezét.
Kifeszített halálként
ébredt fel bennem újra a lét,
simogattam szíveden
a kiteljesedést.
Kinyílt ajkaidon át, mérgezett
csókjaimmal ihlettelek.
Eltaszított tested a térbe,
s lelkem távozott, elveszett.
Kifeszített utcák zaján,
osontam képzeletedbe s
vágyaimon rejtőztem el, hontalan.
Ott éltem, hol te vagy.
Hol szüntelen álmok között érintett a vágy:
Ha életed kifeszített is,
szívem fennakadt a remény hálóján.