Ahogyan változunk
"Amíg ébredő ifjúság fájdalma szólítja szívünk,
bátortalanul képezünk jövőt."
A szél arcunkra csiklandozza
könnyeit
temeti a fák bordái
közé
hol lengedező,
hol merev tartozékként
átélt elszakadását
a mától.
Kamaszkorunk fürgén virágzó delejét,
már ideérkező júliusi nap
hajnala morfondírozza,
gyümölcsözi, harapdálja
lopott széleknek héjait.
Emészti.
Kívánságait rója léptünkre,
s érett zörgését tapossa útjába
őszi falevél sodrásának.
Emlékül.
Elillanó szűkösség jár táncot,
a kirobbanás hajlatán.
Most.
A Nap sugarait hajlott híd emeli szájra
görbített álommá marasztalva
fiatalságunk köntösét.
Víztükörben.
Égett repedés húz rá
változást.
A házak előtt védett hajlék
sövényét érleli a magasba.
Utcák kopott kövén,
kamaszkori vérből, mint élet tövéből
menedéket szolgál még nekünk.
Esztendőre,
rejteket.
Így védve minket, az
emléktelen terhek semmivé vált
varázsától.
Egy időre.
2009-08-08
