Múltaknak ízei
Figyeld fiam, elmosnak színeket a fellegek
szürkeségbe borítják a tájat, a képtelent
képessé vándorló lábait egy – kettő elébb teszi
beteljesületlen lép, tovatűnt feledi
ami elmúlt, ami itt maradt, ami kincsként
úszó aranyboltozat.
Mely most deres hajú kontyként
fejeken mutat, holt vizekben áradást,
tavakban láncolatot. Tengeren apályt.
Dagályt húzó
narancsillatban kúszó,
ízvilág-szirmokon át,
útra szálló idényt, a holnapra.
Érkezést.
S ahogy részegedik,
húsát kicsit eszegetik
jövőre is elrakják – nem hanyagoltan
könnyes – keserédes gerezdjeit csomagoltan,
majd hámozóba a térképtelen terveik fűzik össze
tudattalan,
álmokkal teli út lesz,
mert fiam, nem hosszú húr ez!
A soha nem létezőbe,
úgysem mehetsz.
Útmutatóba írhatsz dallamot, részeket.
Színes szeretetet, mely még nem aromákkal teli.
Kóstold ki belőle, amíg engedi!
2009-08-20
