Visszaút

Visszaút

Kövesselek? Mit kezdjek óvni benned,
ha kéred, s engeded, hogy
törekvő gondolatodon éljek,
vagy adjak csak helyet a közös
felfedezésnek,
s ha megragadtad ömmagam kezét,
mint törzsed s gyökered fonódó útját
járom

Veled

Lehet, a visszaút talált ránk,
talán szemben álltunk árulásokkal,
s az üvegfalon át, kifényesedett
az árnyék,

beérett gyümölcsét hozta
a várakozás.

Mind mind csak szavak,
megyek megyek, s ki marad,
hulló az ősz, de mindig alázatos
a látomás

a téli rímek
ábrázolásának,

mert válasza lettél
bensőm mozdulatának.

2019.09.15.

Vakmerő

Vakmerő

Ó, vakmerő kétely
szellemét, mint magamat
hasonmásodhoz fűzni
hagynád bízhatatlanul?

Ó, vakmerő báj
lehetnék benned akár a fagy,
tetten nem érhető vágy,
ami itt maradt...

Elmész -e úgy, hogy itt sem voltál?
Látom, szemgolyónk szeretkezne még.

Két remény ága csüng,
szívünkben szorítja képzetét,

csak lássalak...

Hasonulok, nézz le rám!
Akár légy nékem a Nap,

Égess el, ölelj úgy
mert meghalok benned,
kezedhez hozzáérő

vérző sivatag.

2019.09.14

Memories

Memories

Ha a világ több gyengédséget hozna,
a széptollú madár útnak indulna
oda térne, ahol megemelkedne
hajladozása

repülne felém a szárnya,
szíve visszatalálna a tópart forgásába,
sziklákon bicegne az óramutatása
a múló veszteségnek, hogy valamikor
Ő megriadt " a sohatöbbé" érzésétől,

mert ha a világ több gyengédséget hozna,
a lába  nem lenne az óceánok foglya,
nem tartaná vissza, " hogy elrepülök újra" fel fel a magasság mindenségein...

Csak néhány esztendő volt szelíd neki,
csak hazátlan úszott, mikor a vízbe esett.
S a világ meg nem értette Őt,

csak
féltett másokat
és gyengédséget keresett.

2019.09.13.

Itt vagyok

Itt vagyok

Oly csöndes éjszaka jő,
párnámon arcom, s lehunyva a szem,
látlak magam előtt szerelem.
Olyan ábrándos a hangod, s tekintened hozzám
beszél,
látlak magamban szenvedély.
Fölébredtem.
Tudom tükröződik az ablakról a fény,
a levegő hűvös itt bent,
de dolgom az, hogy Te velem itt legyél.

Akármikor, a test csak fáradt lesz,
lelkem portyázik majd lelkeden,
mozdítható lesz az idő,
nem érezhetsz máshogy mint a képzelet,

de jő és bizserget, minden csók
a szívemre hull, ha hóesésben is,
tegnap még forrón égetett a nyár,
de holnap már Te leszel velem itt

Találkozás.

2019.09.12.

Láss még!

Láss még!


Láss még, nézz még
zöldeskék az ég, mint a szemed.
Olvasnám belőled szomorúságod,
rendületlen sóhajtásod,
szívembe fonnám a szíved,
remélhetnénk a véget,
de inkább fekhelyemre térnék,
hívnálak és letörölném a nem tetsző port
álmaid képeiről...

Amit rólam faragtál,
amit rólad faragott az élet,
szólítottam a mindenséget...

Néha felriadtál, de elérkezett az idő,
hogy formába öntsd a táncot.

Lásd még, nézd még,
vöröseskék az ég
a szél bőrünkön él...

szemeinkben, ajkunkon
táncol.

2019.09.11.

Vonalak

Vonalak

Apró neszt hallok, tudom a szél
zárja össze a nyarat, végig simogatva
tenyered vonalaiban az ősz ifjúságát
rólunk ad jelet s elold kételkedést a holnap.
Ruhánk még lenge pirkadatja látszik,
esténk későn álomba merülése jön
szárnyain
mind felénk hívja a magasból  az éjszaka
kihűlését,
de tudsz ölelni forróságot szemembe, bensőm ujjai fátyolként borítanak,
s kérdezi ajkam, óhajtasz e kémlelni
"csak pironkodom": sokféleségét a végtelen kivirágzásnak?

2019.09.08.

Feledkezés

Feledkezés

I.

Az ég megterített, ma esik és esik
eső esik feledkezve, vállát vetve
öltözik a világ hervadásba,

mert vakítóan kevés igazság
van a folyó- patakban,
ahogy könnycseppjét vakolom
a számra őszinteségnek,

Sose hazudnék, veszélyben is bíznék,
az eső szennyes koccanás az ég és
a szívem felett.

*
II.


Kitisztulását azelőtt láttam már
a szomorúság óráinak,
mikor még az időt kémleltem,

mikor még a lelkem közepette
megálltam előtted, hogy megcsókoljalak.

2019.09.03.

A holdsugár

A holdsugár

Beszélj még, megtört szívedről,
amikor szembe fordultál önmagaddal,
s hitetlen sokasága a szépségnek bolondított,
kopott tollakkal írtad fel reményed csalárdságait,
rendet tanultál, a szerelemben bizakodtál, de késő volt...

Hallottad a harang kondulását,
mintha elnémultak volna az ébredések,
mikor még várakoztál álmaid kivirágzására,

ahol tíz igazság termett, ahány öntudat hívott,
oly szelíden megadtad magad a kitárulkozásnak.


 A dombtetőn bár hó lelt árvaságra,
s talán nyarak tudták csak , hogy összeért e fölöttünk a csillámló holdsugár.

2019.09.02.