Ó, vakmerő kétely
szellemét, mint magamat
hasonmásodhoz fűzni
hagynád bízhatatlanul?
Ó, vakmerő báj
lehetnék benned akár a fagy,
tetten nem érhető vágy,
ami itt maradt...
Elmész -e úgy, hogy itt sem voltál?
Látom, szemgolyónk szeretkezne még.
Két remény ága csüng,
szívünkben szorítja képzetét,
csak lássalak...
Hasonulok, nézz le rám!
Akár légy nékem a Nap,
Égess el, ölelj úgy
mert meghalok benned,
kezedhez hozzáérő
vérző sivatag.
2019.09.14
