Dalszöveg: Hole

Dalszöveg: Hole



Üres körülöttem a tér,
magammal vagyok.
Zsebre teszem a világomat.
Még az álmaimban is menekülten élek.
Amikor az árnyékom megpróbál összeomolni,
akkor minden gondolatommal
a hegytetők csúcsaira felérek.
Ott átölellek Téged.

Érezni kívánom bensődből azt a szenvedélyt,
azt a Napot, amivel
újrateremtesz engem a fényre,
s félelem nélkül új árnyékot adsz testemnek
remény.

Üres körülöttem a tér.
Az Isten kezembe csak völgyet adott.
S amikor hatalmas hegyre vágyom,
halomra leépül minden álmom,
mert a lábam dombtetőig jutott.

Üres körülöttem a tér,
magammal hadakozom.
Zsebre tettem a világomat.
Még az álmaimban is arra kérlek,
teremts újra.

A magányomnak retúrjegyet váltok.
A lelkiismeretem a hazugságba dobom.
Amikor a hegytetőre érek,
gondolatban is félek.
Szemeidben látom, nem vagyok ott.

Hamisságot adsz szívemnek.
Tépett szárnyakkal osonsz el tőlem,
buzgó remény.

(2007)

2010-08-20

Tűnődöm

 












Mi az, ami értelmét adja a létezésnek,
ha nem a hangod, s nem a jó szavad?
Tudod, álmomban már megformáltalak.
Az alaprajzon az élet, mint tünékeny áll.
Egy kört ír, az együtt küzdés velünk.
A szem zokog, a könnyek vízforrássá tesznek.
Egyszer a ránk osztott föld alatt leszünk.
Súrlódik az ember és test.
Bennünk a szikla, s így lesz a kavics.
Az apró törmelékből egyszerű porrá őröl az idő.
Akár elvarázsolt ösvényen,
vagy látóhatáron kívül megyünk.
Előttünk a szeretet legyen az út,
mielőtt végleg hazaérkezünk.


2010-08-19

Lív

Időcsata

 









Az éjszaka hűvös eső volt a látogatónk, a
belőle jött zivatar dühöngése felkerekedett
járt-kelt a fülünkben, ahogy dörgött az ég,
a villámok a földre sütötték el mérgüket.

A reggelre nem eredtek már a virágok,
tornáztak, lefelé néztek a napraforgófejek.
A felhők sopánkodva készülődtek,
hogy újra összesírják a kivirult eget.

A Napra lestem, már nem vakított,
az arcát a nagy fekete borította el.
Erősen harcolt a nála még nagyobb,
igazi ellenállás volt érdekelt.

Nem tudni máig sem, ki került alul,
ki volt, aki maradt győztesen.
Nem figyeltem, szemem becsuktam.
Hagytam, egymással hadd vetekedjenek!


2010-08-16

Őszemberek

 













A nyár a sorsát úgy vezérli,
ahogyan az ősz, a lehullott örömkönnyeket.
Vigyázom – őrzöm kicsiny világod,
mint a tél a hótakarta’ házfedeleket.
Egy templom áll a falu határában,
szemedre közelít,
tekintetedre emelkedett.
Fogvacogva játszik a szél,
kissé már gyöngén, mégis engedelmesen.

Nem láthatod az üldözötteket,
nem hallhatod szavukat, a kesergőknek.
Az itt maradt, merész napfényekből
a soha nem volt árny –tónus földereng.

Az elköltözött hónapokról
néhány elkóborolt fecske
igét csivitel,
kissé már gyöngén, mégis engedelmesen.

A nyár a sorsod úgy vezérli,
ahogyan az ősz,
a talpad alatt zörrenő faleveleket.

2010-08-14

Homokvár Horányban

Különlegesen ritka

 







 Fotó: janaanagy




Téged kereslek magamban,
mint a legszebb kincseket.
A szépet, a csillogót,
csak a legszebb legyen.

A smaragdot hordod ékesen,
s bordáid alatt kívánt törekvésedet
zafírból várom a búzakék magasban!

Téged kereslek karcos szavakban,
mint várt termésaranyat a
víztiszta üledék között.
Járok kiásott, nyers rubingömbökön.

Egymáshoz illesztem a két topázt.


2010-08-03

Lélektisztaság

Hallgatlak, meséld el!

Szólaljon szádról az a történet,
amit nem vájt még ki belőled az élet.
Szavald el
a versbe öntött rímekkel teli rímtelent,
azt az ihletet,
ami sohasem gondolkodott
hívatlan szerelem.
Kérdezed?
Születésed, nincsen hiába.
Békétlen időt harcolsz
magadnak vagy
akaratod, hogy késő ne legyen?
Fedd fel a részeket,
az egészben írott
jónak lenni: könnyű félelem.
Áld a Te Istened!
Ha a szavaid, már mind enyémek
eltűnik szívedből egy kihajtogatott
történelem.

Mondj igaz mesét!
Én bűntelen emlékezem.

2010-07-30

Lív

Létszínezet

 













Nem festem ki a szemem,
nincs szükség
csalfaként ébreszteni az összetartozást.
Lásd,
nem húzom körbe a szám
hamis ecsettel ákombákomot festenék
a szerelemre.
A megírt regény tartalmát ismerem
szívemből rajzolom lélegzetvételed
az a hely, ahonnan
a mozgókép elevenedett
sosemvolt’ fekete – fehér.
A mogyoróbokor inti levelét,
kínálja a tejes érést, kissé
éretlen- megért koroknak
még őszre is tartogat a kóstolás emlékéből
falatnyi ropogást.
A szomorúságban nincsen boldogulás
a hűvösebb szeleknek
feloldozás a forróság alóli
fél-csend.
Nem kenek nyakamra az illóolajok nedvéből sem,
a Napról árnyék-fényt ámulok.
Menyegzőjére gyűjt időt a Duna és homok
alapozza az eljövendő évek örömét
az apró lábnyomoknak.
A lépés változó,
az élet ugyanaz.


2010-07-12