Bíborfény ölel

Ezer szín közül bíborfényed ismerem,
ami tündöklően körbefonja testem.
Megfesteni vágyom ajkaidra
azt a képet, amit még te sem láttál magadról.

Ezer szín ébredését hívom, míg újra jő az éj.
Elfeledek minden kínt és sebet amit arcomra pecsételt
a félelem.
Élelem vagy szívemnek.
Ezer színnek oltára, ezer álomnak gazdagsága.
Mégsem láthatlak, mert nem engeded.

Elaltattam a jövő útjának a dobbanásait.
Végigmérten: halk suhogásain keresztül
vágtattam.
Ezer szín közül csak egyet választottam és az
az Egy: Te vagy.

Nézd, életre keltett a fájdalom!
Mindent elképzeltem, mégsem úgy akarom!
Már több vagy nekem, mint puszta költői kép.
Gyere, ölelj úgy át,
Ölelj úgy, ahogy soha senki még!

Ezer szín ragyog felettem.
De más kép az, amit már látok.
Sóbálvánnyá változott hangok a mélyben rám várnak.
Szólj még!
Hasonlíthatok- e még úgy rád,
Mint: a Föld, víz, levegő, szivárvány?

Tovatűnt zakatolások bennem üvöltenek.
Tovatűnt bíborfényed szüntelen karjaim közt remeg.
Gyere, ölelj úgy, hogy sós folyók könnyein ázzak!
Ölelj úgy, hogy soha többé mást ne kívánjak!

Ezer szín közül csak egyet választottam!
S ez az Egy Te vagy.
Ezer szín közül egy érzés, ami végre életet ad.
Ezer szín vagyok én is,
de mint festett alakzat benned tétován járok.
Hasonlíthatok – e még rád, ha egyhelyben állok?


Nézd, életre keltett a fájdalom!
Mindent elképzeltem, mégsem úgy akarom!
Már több vagy nekem, mint puszta költői kép.
Gyere, ölelj úgy át,
Ölelj úgy, ahogy soha senki még!