Lív

Puskatus hegyek

Olyan érdes a szemed.
Fölmetsző puskatus hegyek.
Torz, ki sehonnét jött könyörögni.
Elszabadultál.

Rebbenésnyit,
Kilógsz a sorból.

Olyan érdes a szemed.
Fölmetsző puskatus hegyek.
Torz, ki semmiből akart könyörögni.
Meghasonultál.

Üvöltésbe szomorítva redőid bútorzatát
vésted.
Belepje mosódott színek garasa.


Érméd.

Megjegyzés: 2009-07-31

Az élet polcain

Unalmas ember arcok, képek.
Sápadt mosoly halott emléke.
Szivárvány színén harag.
Nemes gondolatok. Szőtt indulat.
Megkopott dohos szagú könyv,
tépett lapjairól kíváncsiság köszönt.
Miért nem mondták el nekem?
Durva mintázatok,
századokat rejtettek el.
A titkok bölcsőjébe vetették magjaik.
Nem számolunk. Vagyunk.

A jövő visszatekint.

Megjegyzés: Átdolgozott. 2009-07-31

Égi képek

 Fotó: Kondor Tamás







Égi képek
 
Furcsa egyedül, mégis egészen
magammal lenni félig merészen.
Napfény, játszó égi képek.
Tündérek, várak, messzeségek.
Repülnék,
száz lepke - szárnyra kél.
Árnyék oson
lépteim kopogó halk
neszén.


Száz lepkeszárnya kél.

Megjegyzés: 2009-07-30. változat

Elrejtett kincs

Elindultam születésből
néma hangod üvöltéséig.
Hol keserű illatodban,
félelmem magányra lelt.
S idegen lelkedben megpihenvén,
szívem sorvadása új életre kelt.
Oh, mily fáradhatatlan vég,
keltett véremből szűkös álmokat.
Hangtalan, vágyakozó sarjakat.
Kik üvöltötték az élet szépségét,
reményét, céltalan küzdve.
Jött ifjúság, vak halandóság,
gondtalan eltemetve.
Bús éj derült a fényre,
Szemeimben szemeid érintése,
vágyott utazni testemen körbe.
Szükségét adtam
ismeretlen világ,
érintse valóm por fellegekbe.
Szétszórtam tudatlanul
születésből a halált.
Az ébrenlét a sötétségre vigyáz.
Oh, még elhiszem itt vagy
dühöngő alkonyat.
Lenned kell, amíg a halál születik,
Így életed örökké megmarad.

Megjegyzés:
2009. július. 30. változat.

Szabadságom rabja vagyok

Szabadságom rabja vagyok,
bilincsem a végtelen.
Kiszáradt számon heg,
a kezem nyomán súlyos erek.
Ülök az összeroppant sziklák felett.

Vártam.

Egy szikra pattant,
felálltam ott előtted szótlanul: eltakart arccal
a véremet fűszereztem a haraggal.
Koldus voltam.
Amit tettem: semmiség
Eltűnt egy perc alatt,
a bűnös csak én vagyok.
Csak én.

Nagy Talány

Talán pipacs vagy, mérgezetlen réten.
Talán éhes csecsemő anyja ölében.
Szennyese a világnak, gondja a népnek.
Fonnyadt kéreg gyümölcsfa tövének.

Arcokon hiú ránc, éles kés az asztalon.
Elvágott hüvelykujj, vércsepp parlagon.
Szívek gyógyítója, szeretőknek vágya.
Szerelmednek aranyszín ballonkabátja.

Emléke tavasznak, gondolata nyárnak.
Része bordó selyemsál foszlásának.
Három egység, kulcs nélkül nyíló lakat.
Bézsszínű bizsu, rongyos ruhadarab.

Vagy, nagy talány. Vándorbot utakon.
Méheknek kaptára, mézem ajkadon.
Álmoknak testőre, nászi ágyon párna.
Elkésett indulás vakvágánya.


Az vagy, nagy talány, harctéri katona.
Szélben ázó fegyverek fényes diadala…

Megjegyzés: (2009-07-28)

Hittem

Hittem.
Az élet szeretni tanít.
Pillantásod, örökre elvakít.
Az éj beköszönt hozzád,
veled leszek.
A magány szimfóniája,
hullámzó dallamot keres.
Áradat.
Az vagy – nekem,
szerelem.
Álmodtam megtaláltalak.
Rájöttem, hazugsággal gyötröm magamat.
Hittem.
Szerethetlek.
Vágyam nyugovóra tért.
A pillantás.
Nem volt elég.

Jöttél, bolondítottál s elmentél!
2009-07-28

Megjegyzés: (Vallomás. 2001. 11. 29. átdolgozott változata)

Lecsukott szemmel

Szikrázó vízcsepp
űz
bátortalan.
Menekülök.
Hajtok
céltalan.

Bolondos emlékek,
ábrándok vihara.
Képzelt érzelmek
forgó zivatara.
Álmodó ébredés,
gondolkodó vágyak.
Hold fénye mossa ruhámat.

Lecsukott szemmel,
vetkőzöm.
Meztelen.
Előtted állok
esztelen.

Érintesz
érzés.
Életem.
Forró csend karjába vesz,
lecsukott szem keres.

Vörösen világít a hajnal.
Énekel a fény,
szerelem zajjal.

A hiúság tévútjain
vezeklő sebeim
testedbe zárnak.

Rád nézek,
Tudom.
Tegnap nálam jártál.
A végzetem itt maradt.

Lecsukott szemmel,
vágyom rád.

Szárnyaló arany sivatag.

Van

Mindenkinek van
jósága
erénye
lépe.

Mindannyian mennénk
bűnre
vérre
érte.

Hogy megmentsük,
ellenkezőleg
visszatartva,
pókhálóba szőve.

Rabságba bogozva
potyogva kőre,
egy sorban görbülve
emelkedőre.

Mindenkinek van
kénye,
sötétsége
fénye.
Mindannyian mennénk
ismeretlen út szélére.

Hogy megérintsük,
visszamenőleg
összenőve.
Szédülve fordulunk
Várni, az eshetőre.

Megjegyzés: 2009. július 26.

Nemo

 
















Kopottak, elhagyatottak
elveszett Ősi- Föld temetők.
Későn érkezett álmok keresnek
dobozba zárt, félretett szemfedőt.

Egyszerre sírnak alvók, ébredők
kinyílott szemű, könnyes kutak.
Sorsukká érett rózsabimbók
mutatnak taposható- Szűzi utat.

Tüzek ígérete, arcokra olvad,
szél húzta vízcsepp viasszá pereg.
Csókot kísér a láng nyelvében
reszkető, éji felhősereg.

Lív

Csúz

Mielőtt zár csuk a szájra
becsípődő cipzárra,
az ember hátába nyilall
átkozottul áthidal.
Belé áll – mindent felzabál
a nyál senkije lesz.
Szaggat – tekerget,
a padlóra elfektet.
Ordítva mozdul el,
fogait vicsorítja fel
asszonyára.
Hiába – nem érti,
derekát se félti.
Nyelvet öltöget,
homlokot törölget.
Elharapta!
Ájul
mielőtt zár csuk a szájra
gyógyírjául.

Lív

Gyémánt könnycseppek

 





 Fotó: Kondor Tamás





Törődni – hogy lehessen a szerelem örök,
Ki mondja ezt, hiszi azt hihető.
De a szerelem fájó hegytető,
minden darabja lehullik egyszer.
Fújja a szél s reméli az idő bús sebét,
várni – építse újjá a szerelem igényt.
S ha múlik, így lélegzik tovább
állunk – mindenek felett,
az ég gördít ránk gyémánt könnycseppeket.

Szomjúság

Egy látomás
mohóság vádjával
szalad
sót szomjazva,
régóta őrzött
titkaim
fogaim alatt
raboskodnak.
Kiapadt gondolatok,
fejemből ordítanak.
Viharban táncolok,
tudatomból táplálkozom
koponyám rejtekén
nyugodt kereszten
áldozom a bűn nevét.
Múló érzések ösztönével
álomba ringatom,
az irigység
gyermekét.
Megfestem a világ kedvét,
széttörő, húzó áradat keblén
fürkészem önmagam.
Fáradt kéj mítoszában,
eltűnődő nevetés szikláin,
a bizonytalanság hegyén,
kiszáradok.
Egy folyó lopódzó haragján
vándorlok.
Éneklő sikoly oltárán
küzdök a végtelennel.
Nem olt az ég,
párnámra kincseket.

Erek

A vérbe rejt keményen
vénák rabságának verme
érdes vonulat tajtéka,
világmindenség nyelve.
A véredbe sejt szerényen
emléktelen szélesebb tere.
Fájni gondodtól löksz messzire?
A véredbe sejt kevélyen
szégyenét bizonyítani neked.
Mérged karcának ablakát törni
Élét mástól elveszed?
Bojkottáld. Elvetél terhesen
szüzed kibeszélhetetlen neve,
köteled csomójának külleme.
Ne húzd! Szétzúz…
A szoborrá meredt erek keze
újraébredve nyomorban küzdene.

Jéggé olvadó napfény

 Fotó: Kovács Gábor



Kinézek ablakomon,
szellemével körbefon
gondolatom.
Síró zuhatag,
zokogó báj
mosolygó haraggal
csókot kíván.
Száguldani,
ostromolni szíveket,
hálát ont most az éj
fátyollal beborít
arcom előtt illatod.
Jéggé olvadó napfény hátán
Színessé válok ajkadon.

Utolsó úton

Láss mosolyt
Haldokló
szíveken.
Adj erőt
szilaj
végtelen.
Fuss!
Ne állj,
utad kitart.
Láss vért
zúzott port,
hamvat
kihalt.
Ússz!
Érett ereken
küzdj féktelen.
Sorsodat
mélyre lélegezd,
lásd testedet.
Hívd akaratát!
Tetteid
figyelnek
Halálod
utolsó óráján.

Varázs

Kiszakított,
S kitaszított voltál
éveken át.
Hova tűntél?
Merre jártál?
Hova bújtál el,
varázs?
Pillantásod egy része
szabaddá tett.
Tudatos véletlen
elvakított téged.
Varázsod ritmusa
Képzeletbeli csókkal
hímes pántot csatolt
fejed fölé.
Nem hitted el.
Megfeleltél.
Messze éltél.
Visszatértél.
Mérgező vonzalmad
varázsával
álmod havát ástad el.

Lív

Ismeretlen távol

Nincs érzés,
elmúlt gondolat.
Hagytam élni,
emléke visszatart.
Elköltöztem fényedtől,
új árnyékban heverek.
Megvilágít a vágy,
elbújni mégsem merek.
Hol vagyok nélküled
ismeretlen távol?
Hol lennem kell
céltalan bárhol.
Messze:
olvadt jéghegyek
ormán járnék.
Elfutnék, ha végre
békét találnék.

Ragadozó

Fény dala,
Hangos folyók közt kúszva
Szétomol.
Sáros hidak útjain,
Egy vadállat karma honol.
Megmarva,
S őrjöngően simogatva
Tested,
Fázol.
Védtelen sikítással megidézett
Látomást figyelve,
Feltámasztod
Nyelved hegyén a zsibbadást.
Fejeddel hátradőlve
Szívod be a fű illatát.
Nyúzott kérdések alatt
Sírod a választ,
Mikor hazautazol
Ruhád alól kitűnik a fátyol.
Levetve,
Nedves hajnalokon kívánod a vizet,
S éhesen gondolkodva látod
A hited.
Már jóllakottan kínozva,
ártatlanul hazudozva
Sétálsz végig az ég hevén.
Didergő testeddel várod,
A forró vér bűvös meséjét.

Fél szerelem feszít

Feszítve kegyelem les
Szívek mozdulatlan tévútjain
Nincs messze idő szerelemhez,
Ősi ember alakot ölt s ölelve feszít
Alvó könnyeket felold
S múltak ferde vonalaiba rejti
Feledések ígéretét.
Lehunyt szem lát éleket,
A kitárt vakságából elveszít.
Feszít.
S fél szerelem bátrabb, mint halál
Ki ráhajlik, majd letörve áll.

Lív

Vége

Fotó: janaanagy



Megkövült a pára.
Halálra fagyott.
Zokogása tartotta
Pilléreit.
Eltemették?
Árulják még -
Felhőinek roncsait?

Megvetted…
Megvetlek…
Földi Lét takaró.

Takarodó…

Sírni kellene.
Nem vigasztalnak
Gyöngyeid.
Fegyverednek kagylóhéja –
Kétséged
Szépséged mögött jár.
Rád talál?

Miért akarod?

Egyedül vagy:
Árva virág -
Asztrális szirom.
Mélyed lélegzete…
Nyisd…

Törekszel.
Elmozdítod.
Arany kör.

Idődet vesztegeted.

Ne harcolj.
Elszáll-
Az égre néző szempár
Földi bozót víztükrébe…

Megigéz…

Most látod?
Nincs is ott.

Szemétdombokon…

Fátylat fon.
Sírodon virágkoszorú…