Fotó: janaanagy
Nevetgél, cudarul figyelve
zűrös, remegő gondjait.
Félszemével ideér,
tekintetével fenyít.
Szigorúan les rám,
fogait villantva szája elé.
Alig ha akad
ki tervét megfejtené.
Hidegszik.
Ízét összehúzva érzi.
A tűrhetetlen gyanakvást
torkába gyűri.
Tisztább gondolat amit
kíván magának,
azt féli, rá hol támadnának.
Rettegem a szikraszemből
rám érkező
szabályt.
Rettenet, hogy mennyire
várja a halált
mert nem követhet el bűnt
és magát visszafojtja
nem ő lesz az évszázad szégyenfoltja.
Nevetgél. Megúszta.
Elúszik vele az élet.
Józannak képzeli dühét,
éles vitát ébreszt.
Mértékkel zokog,
de hiszi még,
ki ma másra emel kezet,
az holnap pokolban ég.
2009-11-06
