Lív

Bűnt emésztve

Fotó: janaanagy





Bűn elemészt,
Hideg tett.
Tűr fájdalomba.

Éneklő lelkiismeret.
Fényt gyújt álmaidba.
A bűnt arcátlanul gyűröd marokra.
Széttép az indulat.
Elindulsz, s itt maradsz.

Ülsz az ágyadon,
Üres aggyal kopogsz szívdallamot.
Miért húz a szél titkokat félelembe?
Nem várhatok a végtelenre.

Hívnál.
Mennék.
De mindez, csak gondolatom.

Bűn emészt el,
Kihantollak, betemetlek.
Hazaviszlek.
Késő van.

Késő bűnnel szövetkezni.
Hasztalan!
Élj, a bűnnel kifosztott formaságba.
Halj bűneiddel indokolt rablásba.

A bűnt tagadd, a bűn nem jellemezhető.
A bűn balsors karján térdepelő temető.

Hívnál.
Mennék.
Elásnálak, temetnélek.
Korai hajnal bíróságán,
Gyónásra ítélnélek.

Nincs szavam. Csend a szó.
A bűn utasít elvégzett munkára.
A bűn bizonytalan nyomata,
Imádságod kunyhóit sikálja.

A bűn emészti el méltóságod lakatjait.
Hízott nemzedék zsúfolja romba,
Töretlen emlékeid.


Szövetséggel, hangtalanul,
Osonva, lankadatlanul,
Bűnnel vagy nélküle,
Kutatva és keresve.

A lehetetlen közének rövid emlékezetébe,
Írj kedvelt testamentumot.

Marokra fogd, hasztalanul vágyad,
Öntsd a fanatizmust a sárba.

Hívnál.
Mennék.
Korai még az éj.


Betemetnélek, beásnálak,
Bűn a bűn poraira hézagot vájna.
Templomok szobrai, napvilág hangjai,
Síró elevenséget látna.
Bűn a bűnnel uralkodna,
Bűn a vérbe szorulna.


Hívnál.
Mennék.
Hívlak.
Nem vagy itt.

Hasztalan: Ne légy élet!
Bűnnel, bűnt öntenél testvéred poharába?

Innád évezredek tudományait.

Bűn emészt el,
Uralkodnék rajta.
A bűn népszerű.
Történelmet írna.

Bűnt megölném,
Lennék vétkes?
Bűn a bűnt ölné meg.
Maradnék tisztán, szótlanul éber.

Hívnál.
Mennék.
Bűnt emésztenék.

Aki elveszett

Ki bántva lett, s elmenekült,
Tán vadfolyók sodrásában evezett
Túl az éveken,
Hol a hold remeg
Ott kúszik szüntelen,
Álmodva életről,
Zokogva halálról,
A fény lelkében temetve lett

Minden cseppjét feledésnek

Fázom- minden cseppjét feledésnek
hull-elhalkul végtelen magány.
Szó étkét mérgezésnek,
Ne lásd te tavaszát!
Sírom- halk fedél.
Talpam alá vésett nyarad.
Létezni vágyó akarat.
Ázom- tested ruhám,
kardod vagy magad.
bennem vér: együtt otthontalan.
Veled- óvni mit ki nem mondhatok.
Elrejtett-fénylő karcsúság suhan.
Nyíló szíved vár,
s megölel szavad.

Halálukra

 










I.

Lelkünkben őrzött a lét,
s hittel kívánjuk a remény szükségét.
a fáradhatatlan álmoknak enni adunk,
az örök csendben hangosan sóhajtunk.
s ha a fájdalomnak kell élnie tovább,
szívekből nem jő erő.
az emlékek sorában állunk,
egyre feljebb: a végtelen hegytetőn.


II.

Lefedték szemeiket,
halandó létüket,
lezárták álmaikat is.
gondolunk rájuk,
míg szívünk dobban,
az örök fény: soha el nem sötétedik.

Sodródnék

Sodródnék, sodrással.
Sodródnék születésbe.
Sodródnék beléd.
Sodródnék a végbe.
Sodródnék a fagyban,
Halott csókok sírjain.
Sodródnék én érted,
Életem hamvain.

Szeretlek valamiért

/ Fotó: Lív/


 
Szeretlek valamiért


Szeretlek valamiért, s megnyílik szavam.
Átsuhanó árnyékom fénybe szalad.
S leomlok, mind híd
Öledbe nyújtom partjaim életét.
Mit ér a szerelem, ha nem érzem én?

Mint a végtelent, lényed karcsúságát
magamban őrzöm, s nem tévedek el.
Mit ér a szerelem, ha összeomló bástyaként emel?

Szeretlek valamiért, lelkembe írtad a dallamot,
Arcod nézem, átölel két karod.
De mit ér a szerelem, ha kínt gyászolsz
magadban még?
Nem akarom megszorítani a sötétség két kezét!

Szeretlek valamiért, előttem megnyíló virág!
Tétova hold, fuldokló mélység s fázó napsugár!
S a szerelem, amit ér nincsenek rá kimondott szavak.
Te vagy a házam, hazajöttél! s én befogadtalak.

Lív

Kéj

Csupasz átlátszó
Kéj
Vonagló testek közt a fény
Elcsuklik.
Ajkaidon csöpögő vér szaga
Ízlelésem ostora
Végighúz a párnán
A hideg végtelen ábrán
Mely, Te vagy
Apró szikra a kő alatt.

Meghajlítottál!

 Fotó: janaanagy




Élet…
Meghajlítottál!
Szavadra képzeltél,
S én néztelek.
Figyeltem sóhajtó gyorsaságod.
Minden lélegzetvételedhez
Árnyam ízét adtam.
Feladtam?
Soha!
Meghajlítva tapadt
Arcom alakzatodra
Ívedre táncoltam
Összes sarjam hírnökét.