I.
Lelkünkben őrzött a lét,
s hittel kívánjuk a remény szükségét.
a fáradhatatlan álmoknak enni adunk,
az örök csendben hangosan sóhajtunk.
s ha a fájdalomnak kell élnie tovább,
szívekből nem jő erő.
az emlékek sorában állunk,
egyre feljebb: a végtelen hegytetőn.
II.
Lefedték szemeiket,
halandó létüket,
lezárták álmaikat is.
gondolunk rájuk,
míg szívünk dobban,
az örök fény: soha el nem sötétedik.
