Fél szerelem feszít

Feszítve kegyelem les
Szívek mozdulatlan tévútjain
Nincs messze idő szerelemhez,
Ősi ember alakot ölt s ölelve feszít
Alvó könnyeket felold
S múltak ferde vonalaiba rejti
Feledések ígéretét.
Lehunyt szem lát éleket,
A kitárt vakságából elveszít.
Feszít.
S fél szerelem bátrabb, mint halál
Ki ráhajlik, majd letörve áll.

Lív

Vége

Fotó: janaanagy



Megkövült a pára.
Halálra fagyott.
Zokogása tartotta
Pilléreit.
Eltemették?
Árulják még -
Felhőinek roncsait?

Megvetted…
Megvetlek…
Földi Lét takaró.

Takarodó…

Sírni kellene.
Nem vigasztalnak
Gyöngyeid.
Fegyverednek kagylóhéja –
Kétséged
Szépséged mögött jár.
Rád talál?

Miért akarod?

Egyedül vagy:
Árva virág -
Asztrális szirom.
Mélyed lélegzete…
Nyisd…

Törekszel.
Elmozdítod.
Arany kör.

Idődet vesztegeted.

Ne harcolj.
Elszáll-
Az égre néző szempár
Földi bozót víztükrébe…

Megigéz…

Most látod?
Nincs is ott.

Szemétdombokon…

Fátylat fon.
Sírodon virágkoszorú…

Gomba módra

 












Gombák nyílnak az avarban.

A hatalom nő, mindenki azt akarja: egy lépéssel magasabban járni, a másik előtt.
Eső jön, vajon ki szedi le a gombákat? Ha bűzös és rothadó férgek lakják belsejét?
A holnapi ebéd elmarad. A holnapi hatalom szétszakad.

Gombák nyílnak az avarban.

Édes eső hull a levelek hátán, kanyargó csodabogarak rágják a mérgezett kalapokat.
A gomba módra szaporodó éhség, nagyobb hatalmat hoz a világra.
Fekete vidámság örül az emberek arcán, mikor elindulnak gombát szedni.
És csodálkoznak, ha nem találnak semmit…
Felrúgott, gonosz gyűlölettel a mérges gombafalatok, nyálunkba olvadva tesznek magukévá…

Gombák nyílnak az avarban.

A maradék nem elég, repeta kell. A szőke falevelek elárulják nekünk, hol vannak a legjobb falatok.
A hatalom nő, mindenki arra kíváncsi, hogy ki járt az erdő mélyén előtte. Mindenki azt akarja tudni, hogy ki taposta el mindet, helyette…
S ha nem lesznek már a szőke falevelek, hanem újra rügyeznek a fák: lesz ott a tövében frissen nyílt fonnyadt gomba, hisz a hatalom csak úgy nem vész el…
De minden-e a hatalom, ha nem élvezzük az ízeket? Mindegy-e nekünk, ha a gombák bolondnak néznek bennünket?
Mindegy, hogy kinek mit jelent a hatalom, mert addig mérgeznek minket, amíg nőnek az avaron…
Az avar egyszer megunja a hatalmat tenyészteni. Megunja egyszer azt, hogy csak a talpunk alatt lehet. De addig gomba módra szaporodik tovább az éhség,
amíg a tányérunkon a táptalaj legel…

Anya ölelj át!

I.

Anya ölelj át!
Gyermeked vagyok.
Lelkemen kezed simít,
S szemeidből:
Éj- fény ragyog.

Hajnalig, most szerényen
Szeressen tápláló szavad.
Termésed lágy dallamára,
Terítsd meg asztalomat!

*
Segíts, hogy étkezhessem:
Szerető szíved nappalában.
Tengered buborékja közt
Lelhessem éjszakámat!

*
Ölelj át!
Mint a szél
Az őszbe kúszó fákat.
Mosolyomra fonva:
Édesanyámat.

Nyárelő

Borulj virágba,
szedhesselek.
Elszáradsz,
temethesselek.
Borulj virágba,
rügyezni lássalak.
Szerethesselek
s elringassalak.
Borulj őszbe,
mint falevél.
Borulj a télbe,
mint a jég.
Újra élhess,
bújj elő…
Lassan jő a nyárelő…

Lív

Ápolva a sokasodó időt

  Fotó: janaanagy




Ápolva a sokasodó időt
S várva a fény múltba hogy elmerül
Ott kéj illata vár a fák előtt
S keserűt húz ajka: csókja híréül.
S hogy elrejti koronáját a sors lombjaiba,
Egy szelet marad ideképzelt nyár alkonyából
S átvágnak utakat nem találva,
A sűrű- ködfelhőbe bújt felmenők visszhangjából.
Így orcádat vélem, sebző hangomnak fedelére,
Csókolni mindig is – mindenütt.
Édes gyermekemnek szépségét megáldva:
Szívem szíveddel szenderül.

Élet ( Gondolatok )

I.


Élet
Toronyház
ablakából a végtelenbe nézünk


Lelkem
vállamra eső halhatatlanság
a Térből


Testem
porrá gyúrt halandóság
véred kapzsisága


Messzi tájakat bejárt szemünk
várandósága



*

Az élet gyönyörű szép
kimunkált keszkenő


Mezőkön nyíló
vadvirágok gondolatából nyert
mézízű nedű


Remények változásai
a rabság kibontása


Az élet
szüntelenül csendes álmok
hangos suttogása


*

Az élet
erőmből születő csecsemő illata


Vágyaim képzeletéből álmodott
boldogság pillanata


*

Az élet alvó gondossággal
őrzött ékszer


Csillogó holdsugár kezének hódolatától
megigézett múzsa



Az élet csodálattal ékesített várak
eltemetett múltja


*

Kőfalak romjainak
újra felfedezett népe


Szemünkön sétáló benső tűz
érintésének fénye


*


A halál ébrenlétének zenéje




II.


Az élet tartozással bíró szomorúság
Lépkedő hamvas karcsúság
Lényed kertjében alvó hintaló
Sziklák forró porain hált hamvazó hó

Ezerédes hamu

Fotó: Kovács Gábor





Ezerédes hamu
 
Te egyedül:
Ölelsz – ezerédes hamu.
Villámként meg – megálló romon:
Lajstromának óceánja,
ráncokat besatírozott.

Én magam: Glóriád,
kebleden akaratod.
Nézlek:
Haragodnak kölcsönzője vagyok!

Hagytad,
kincsednél nagyobbnak higgyelek!
Röpke súlyod szorul rám:
megvetem ítéletedet!

S mentve szégyenét,
tolvaj világ irgalmának,
Háborúm:
már nem lelhetem én.

Vértek – Kegyelet
hullámain úszom:
Színarany fénycsillagodért.