Lenne miért

Fotó: Kovács Gábor




Talán kérdezz, ha

nem válaszolnak,

ébredj fel,

amikor csukódna szemed.

Ne rabold tovább

kinek nincsen,

ne lopj zsebre

hazug ábránd éveket.

Talán itt kell élned,

s véreddel felfesteni:

„ Szeretlek Ország! Lássatok”

Összeforrt erővel,

vajon hozzád közelebb állhatok?

Hisz, mindenkinek még

aki őriz belőled hitet

szükséget lelő helyének

tekint,

„annak nem mondhatsz fel,

érte éled a küzdelmeid!”

És mégis menned kell…

Arcodra kétkedés legyint.

2011-08-18

Tűzhold

Fotó: Kondor Tamás



Megigézett a hold

gömbjére felhő szállt,

vagy tűz füstje volt

így vonult

aranyhaját a szél fonta

fátylak védték az eget.

Nem akarták,

hogy elengedjelek…

2011-08-15

Lív

Szerelemvirágok

Törékenyek, elhamvadóak,

kezedben porrá száradt illatok,

jázmin szirmok jöttek ide értem,

jázminból festetted rám a pillanatot.

Talán, hófehér az emberi lélek,

s a virágélet önző, haszontalan.

Amikor csókod valóra válik,

minden virágszár kissé megszakad.

Talán újra kívánja érezni,

születni hívná a zsenge magokat.

Elnyűtt, kinőtt álom lesz a világ,

ha a szerelem előtt elrohansz.

2011-08-14

Illúzióperc

A perc elmúlt,
hiába kérdezed mi volt.
A jövő beállította nekünk
az óramutatót.

Körbejárt, körbekérdezett.
Minden soros állomásra
visszaérkezett.

A szó a jelenben megállt,
mondottad:„az élet képzelet”.
A csók illúzió, édes varázs
szívünknek tánc,
„fordul, körbemegy”.

Fájt a mozdulatlanság,
a másodperc dúdolt éneket,
Vállamhoz ért a kéz,
mely mindig ölelte a lelkemet.

A homokóra tört szemcsékkel
játszott.
Figyeltünk rá, mint akik
ismerik e Földi világot.

Akartuk ám
visszatekerni az végre,
éjféltől volt haladhatatlan.

A változás tudta jól,
a perc örökké változatlan.

Életmutató.


2011. augusztus 8.

ÁLOMNAP

Mi akarsz lenni te, élet?

A lényedtől elégek, egészen.

Megfordítom a Napot,

hátára fektetem a holnapot.

A tegnap egy időre elveszett,

a sugarak nem kívánták a bőrömet.

Hogy hozhatnám vissza már,

elmenekült.

Az égen megszédült

és elterült.

Lapos lett a Föld, a Hold

álmatag,

a tegnap lebarnította az

az arcomat.

Rég bolondját járatta a szél

velem,

rossz időt sodort elém,

a féktelen!

Engem hordott porszemekből

összerakott,

téged adott, hogy érintsem

a holnapot,

a holnaputánt,

a végtelent.

Mit akarsz tenni még,

mivé legyek?

2011-07-25

Szerelemlét

Te is földből vagy,

porból ami széthull, ha jön a szél.

egy kéz vagyok egy másik kézben,

szorított csontok között

valós szerelem.

Nem képzelet,

önnön s magam kitalálója.

Nem!

Érzés vagyok neked,

nem alkudott tavasz.

Elfogadom az ígéreted,

hogy szeretsz.

Te is vízből élsz,

s lélegzel belőlem.

ha elfáradsz bennem álmod

összekulcsolod.

Elenged egymástól a folyó,

amikor a lélek már nem ér utol.

Nem képzelet ez, hanem élet.

Porból jött, ami széthull, ha nem vagy itt nekem.

Egy gondolat vagyok,

neked emlék,

csontjaink között valahol félúton.

Törés.

2011-07-20

Dalszöveg: A hajótörött (Egy félretett gondolat)

„…A sovány naplóm lapjai,

apadt tinta nyomát őrzik,

amit kezemben tarthatok még,

van, ami örök menedék…”

Egy érzésemnek hirtelen nyoma vész,

zátonyra ér messze a vizeken.

Becsukom szemem,

hogy ott láthassam magam,

ahol egy félretett gondolatból igaz mese lesz…

Előásom a félretett sorokat,

mint homokból a rejtett kavicsok

megdörzsölt erejét,

különc partokra terelem, hogy találja meg,

a gyógyírt, hogy betömhesse szétnyílt sebét.

Elűztem őt:

Lett számkivetett.

Mint az a szerelem, ami álmokat

rabságra épített.

Egyedül a semmiben,

gyalogló szúnyogok lábaira lépek.

Éhesen, a reményről mesélek:

Mesélek a tájnak, a kietlen világnak.

A bozótok ebédjét megkóstolom.

Nem válik íze érzésem javára,

eldobom, nem marasztalom.

A félretett gondolattal alkudozom.

Az érzést halványan kémlelem,

a dühvezér markolja szívemet.

Nincs tervem, de van ötletem.

A várás egyre apad, mint az éhező

és egyszer majd engem is

eltűntet az idő…

Az érzés vezére megtörik,

az érzés ereje elfárad.

Az érzés ereje, a magam ágya.

Egy élet így elveszik,

egy emlék leszek nélküle.

Aki meghal, ha nem kérdezik

a felismerhetetlenen túl létezik

egy térkép nélkül látott gondolat,

nem csapnám be, mert ismerem,

őt tudom, ő kell nekem.

Az igazságérzet csak félelem.

Elűztem rég…

Az érzést halványan kémlelem,

a dühvezér markolja szívemet.

Nincs tervem, van ötletem.

A várás egyre soványodik

és egyszer majd

eltűntet az idő…

A jobb létnek szüksége fáradhatatlan,

van jobb vágy, amit kérhetek.

az erő képvisel, a maradás merő bűn,

és gyónni van hitem. Istenem!

Keserű gyász nem találhat rám.

Vannak rejtjelek.

Nem ások barlangot kincsekért,

nincsen királyi korona fejemen.

A szomorúság oldhatatlan,

a remény meséje a nincs hangjaitól él.

A képzeletem maradványa rajtam

már nehezék.

Lehetnék jósasszony, rabszolga, vagy szerető.

Élhetnék homokban, mint elrejtett levegő.

Ragadnék hínárok közé, mint haltetem.

Mérhettek hamuként gyémánt- mérlegen!

Fenséges században nem élhetek,

fejszével töröm szét a „miérteket”!

Halovány, nem látni rajta éleket.

Elvásott, elkopott.

Messze eltemetett.

Kifestem újra gyönyörű jellemét.

Arcodon látom, hogy hazajött.

Nem volt Bermuda háromszög…

(2006)
2010.10.10.

Lív

Jelek

Az óvodában macskafej volt a jelem,
szerettem a hátizsákos egereket.
A gyerekek csúfolták a kiskirályt,
piszkálták mert sohasem kapált.
A parasztjelvényben dolgos volt a sereg,
de senki nem ment érte ölre, háborúba,
s a bíró nem mondott felette ítéletet.
A korona pityergett, nem volt ő kiváltságos.
Akinek lapátkéz volt a jele, pofozta újjá
ezt a kis országot!


2011-07-06