Fotó: Köller Gábor
Servus humillimus sum
Éjjel sohasem káromkodom,
Nappal meg gyűlölöm a szolgabeszédet.
Nomád ez a világ,
múltán a feledéshez közel - mégis messze járok.
Sötét ez a század.
Vak forgatja aranyát ,
s látja vájatlan gödrét szemének ?
*
Nagyapám csak hetven volt,
azt mondták beteg.
Tudom abrakon élt fogságban bent.
Akkor a legszebb az ezüsthold,
amikor még
" rejtelmes az a sziget".
2024.10.19
Fotó: Köller Gábor
Megtisztulás
Szegénység ez, lehet.
Tisztítótűzben egy a baj: Mindent megteszünk nekik.
Piros már az ég alja is.
Cimboráim mellettem ülnek,
a mezőn fakasztott ágak fekszenek, itt a tél...
Tisztítótűzben: két óra est bőven elég.
Örömömben, szememben sohatöbbet meg nem látsz;
Míg hideg van, addig a kályhától jobbra találsz.
Töprengő kivárást, a holnap igazának.
2024.10.20.
Fotó: Köller Gábor
Pergama
Akivel boldogabb körülöttem a kivirágzás,
azzal az oda-visszaúton jót cselekedem.
Felnövő leszek a fákhoz, érző az imához.
Önmagam megfontolom,
mert egyszerűbb egy gondolat,
mint amit mondhatnék neked.
Szemed láttára kifordulok ebből a gondolatmenetből:
Mert egyszerűbb példa illene csak hozzám.
Figyeld, amit nem mondok:
porból senki sem könnyez aranyat,
a magány háborúja korán,
s törvény szerint váltja le az Urat.
Mi meg bámulunk csak a Napba!
Ujjaink között folyik el seregünk haragja:
átok ez, a vérző bőr sebének.
Kései harangszó áldja meg a felleget.
2024.10.19.
Aphrodité
"Anyja pillanatra megtagadta,
mikor hunyni próbálta fiatalságát.
Lám, beszédes kedvét, szája fölé rakta.
Homokban kúszott, s kardját torkon ragadta!"
*
Fölköszöntött vágyat újra az őszi pokol,
bömbölt tőle a sereg. Hullott a hazátlan
lábainál az eső, taposták a sarat a félő Istenek.
*
Már magam is megnézhetem,
vagy fennakadhatom valami nyomor közén.
Közepét úgyis láttuk már.: a gazdagság olyan,
mint az idő, elmúlik úgyis.
A jajgatás, s a közöny,
mind csak klóros víz,
kék és a levegő.
Tornyai derengnek a mezítlábas hegyeknek is.
*
Ha a kalász ép, s kezembe frissen ér,
már belenézhetek a szemébe a búcsúzásnak.
Mert amikor háború lesz,
ami megmotoz minden élőt,
a zizegő sóhajók gyökeréig
néz vissza a perzselő rózsavirág.
2024.10.19.
Kép: Salvador Dali, Vermeer szelleme.
Földabrosz
Térkép: Egy körülölelt, megkerült határvonal.
Ami azt illeti ide oda kacskaringós.
Átkelnek rajta fodros terepek, növendékek álruhában.
Minden állomáson levetik különböző énjeiket.
Tagadhatatlanul gyűlölöm a háborút,
az átrajzolt hálók örömünnepeit.
Mint pók a falon, tekergőzöm egy jó pillanatért.
*
Közelgő
A túlérett tavasztól becsapott lesz az ébredés.
Viharok döntik el, ki lesz megtisztult,
s kire vár, a sohasem holnapja.
Estére úgyis kiderül,
mert rekedt a pokol hangja:
sejtelem a füstje ennek a túlvilágnak.
*
Szólits csak: Engemnek.
Engem őrizz csak!
Mint az egyetlen kortyot torkodban.
A sok gonoszság majd tengerre veti, zord teremtményeit.
2024.10.19.
,%201903%20Szinyei%20%C3%89bred%C3%A9sek.jpg)
Kép: Szinyei Merse Pál, Palermo (Vitorlás a tengeren), 1903.
Ébredések
A szélnél most hűsebb a tenger,
vizek hátán száll gyöngyszárnyú galamb,
apró mélyedésbe bújt az átok,
ami felsebezte a nincstelen jelmadarat.
Ilyen a Föld most, félbevágott csónak
hál hajóm alatt.
Partot keres felnövő ágán a lomb,
Noé arcán beárnyékol egy fénysugarat.
Kezem kinyújtom én, repeső bealkonyulásig,
amíg a némaság kedv közeleg,
fogódz jól szívébe a békevilágnak,
mielőtt még felébredek.
2024.10.03.
Experimentum
Amikor hallgatsz, ifjabb éveid súlyán keresztül,
tudsz,-e kérdezni hűségem virágaként:
Friss vízről, az erek egyensúlyáról?
Látod-e nyarad varázsolt búzamezőit
messzi éjszakában, gyermekkorod szelídségében,
Bizakodván, hogy neked azt mondják a porszemek:
Szomjas -e Föld, s kerek, az Ige megkötözött figyelmében;
ott az a sárkányfej had, ami keresztülvágtatott egykor a vastag nehéz hópatakokon...
Csak téged óvtalak, hogy szolgává ne tegyen az az ismeretlen harmatcsepp-csillogás,
hogy lassabban érhessenek vissza azok a temetetlen fák,
amiből a Mindenek kezdete közeleg,
egy föloldhatatlan ökölből, Názáret-felől,
a föltámadt törvény-ostoroktól,
Látsz-e még? Vagy semmik leszünk, s
a porló leheleted föllelem,
mint homlokod szirtjeit, földerítetlen arcod bársonyát.
2024.10.02.
Várakozás
Mi végett- én úgy gondolom,
a buszmegálló helyes tér.
Átemel a tudat..
az úton túl: nagyon kései már
lepkeszárnyon táncol a virradat.
Mi végett? Az állomás teli, körülöttem túlápoltak a fogak.
Itt várok, állok..
Míg érkezik egy új indulat.
2024.09.19.
Fellegek
Kép: Furján Rita Gyöngy
Nyughatatlan a létem, s a magam démonait keresve:
mint a szenvedély lángját azonos türelemmel, hogy viseljem, őrizzem feléd?
Ártalmatlan és bölcs álmaid karcolom,
a szavaim az éterbe hajolnak,
tudjuk, hogy kinyílt közöttünk a csend.
Az ajtó, amin tulajdon tested-mozdulatod harcolod hozzám.
Tenélküled csak az előszobában figyelném, amíg kialszik életemen túl a harmadik halál:
Egy a sietség miatt,
kettő önnön szomorúságában,
háromszor néz vissza rám, az eszmélet, egy más világ.
2024 04 25
Kikötő
Kép: Berkics Erika
Mit gondol a teremtő?
korhadt faág elbír -e még engem?
Örül, aki nem fogja fel azt
ez a föld mivé ágyaz be,
a beteljesült szív-sebemnek.
2024 02 07
Virradat
Kép: Kaponai Veronika Orsolya
La passion
Kép: Köller Gábor
I.
Mind a kettő öröklétű:
a mosolyod és
a vétkezés.
Egy hüvelyknyi:
a balra-fordulás.
II.
Amikor jobbra nézek:
látom megtöretett tested.
csak a lelked, a szíved kerestem!
2024 Jan 6
Kvartett
Kép: Claude Monet "Wooded Path."1865
I.
Méregzöld
Az ablakon beszűrődött
a meleg-fehér esti fény,
imádtam,
ó imádtam én vágyó tekintetét.
Merre nézett, s mit csinált?
Az történt, hogy szerte-szállt!
Láttam én zöld haját:
A vállamhoz ért, túl korán.
Volt ott valami: a vállam felett,
Éreztem-e a reá simuló érveket.
Éreztem, nyugalmat adott.
az épség, hogy életben vagyok.
Zöld ábra, zöld keret, zöld tér.
Zöld az ablak, zöld vagyok én.
Méreg?! Nem, az nem lehetek.
A zöld mélye kél, mert étke szívemnek.
II.
Horizont
Az evezőt nehezen emeltem én,
kővé vált két karom.
Csak hajtottam, hajtottam csónakom.
Oly lassúnak tűntem, az idő rohant.
A tó tükrében megláttam önmagam.
Önmagam?
Ki lehetek én?
Halandó, aki csónakázik a nyár
ölén.
III.
Suttogó
Lehajolt hozzám a kéz:
az ágak susogták:
gyere még!
Lejjebb gurulj, a kör körül méregess!
ide- oda lépek,
itt a lábnyomom is megterem!
Éjjel - éjjel éjszaka, esti fény nappala:
Olvadás.
IV.
Sodrás
Ösvény, amerre járok.
A kezemből esőt szitálok.
A vízcsepp, pereg, csepereg.
Hajlik a fű, a dombok felett.
A kékség ébred,
zúgnak a patakok.
Árnyékből szökkenek,
még az álomban vagyok!
Ha szólanék is!
Hívnám a csendet,
morajló ágán pihennék a végtelennek.
Ó, merre is járok?
Ahol smaragzöld a kék.
játszik, csak játszik az életem,
a kövek szegletén.
2024. március 25.
Mindörökre jó
Oly messze húzódott az ég,
a tenger kiteljesült ölén.
Kettesben voltunk én és a Hold,
Ki sebén aranylott, több darabból.
Mire összeszedtem, s érintettem volna még,
addigra már eltűnt ő : a tökéletlenség.
Maradt velem, a hangja: a mindörökre jó.
Kedvessége nekem való.
Oly messze járt már a százötven negyvennégy
csak számoltam, minden csillagot,
a fényszemű reményt.
Zárka az égbolt most,
bármire is gondolok,
ürességében járnak azok a pillanatok.
Mentségére, tudom: túlvilági is lehetnék.
Kettesben és titkon: a Hold és csak én.
2023. december 30.
Kép: Kovács Balázs
Idegen
Valaki állt ott, beszélni hozzá, nem mertem én. Tudni illik, az "ott" csak távcsővel látható: szemlére hívtalak hát, idegen... Aki hamar letért az útról, körülnézett: ritkábban kellett odapillantanom. Egyedül vagyok, a fellegek tanítanak, fényleni, sötétet teremteni, akkordok derekát hajlítani, szemben, a legyőzhetetlen szavak önmagát megszólítani. Szemlére hívlak, hát idegen. Hűs a lélegzeted, folytonos a lépted, néha mégis szenvedélyes vagy, gyanútlan és ártalmatlan, vagy velem Idegen.. Élhetsz - e kötelező életet? Vagy csak felém vágysz véletlen egybeesést? Állsz ott, talpad előszobájában, hallottam hurcoltad magadon köpenyedet: Nem volt kár, szemedbe néznem, "ha esetleg még, a madárdal röpítene" Biztosan megállnék én is, "ott", ahol cinkos a tűz, de a mosoly, nem a távoli visszaút. 2023.12.28.
Kép: Claude Monet, Apple Blossoms, 1879
Ártatlan
Kép: Kovács Balázs
El van rontva ez a forradalom,
Ti adtok parancsot nekem?
Átfűt titeket az igazság szava,
de koponyátok a dacba vezeti szívetek.
Mit rontottunk el?
Kiket hozzám parancsoltám, Főuram?
Most tőrrel edzik egymás istenségét,
a kikezdhetetlen tépőfogak!
Kieszelt fenevadak vagytok, a
bástyanép, a csali. Kire bilincset
aggattál, most a keservet színleli!
Ne adjatok virágot a feltámadáshoz,
felnőnek még az asztalra szőtt csillagok,
kötöznék az égre fel százezer esküt is,
de már senkit nem érdekelnek az ártatlan angyalok.
2023. 12 . 11.
Csak látomás
Vincent van Gogh- Peach Tree in Bloom, 1888
Egy kép margójára
Kép: Monet - Antibes in the Morning 1888
Roskad a fa, zimm-zumm tekereg
a szél ága, ágas bogas levelén játszva
a pillangó száll reája.
szállok-állok én is a zöld teteje alatt.
Ó! ha magas volnék most látnám,
amit fülembe súg az a ravasz
De kicsiny ujjaim zimm-zumm, az eget
nem érik el,
az ég tornyán rigó ugrik, nem énekel.
Tipp -topp ide toppan énnekem, a nyár
a lábam alatt reccsenő tavasz jár.
Hipp-hopp a faágról csak úgy a pillanat ér:
Nagyot esem:
Ó, ha magas lehetnék!
2023. 12. 07.
Öt pillanat műve
Kép: Kondor Tamás
I.
Gondolatban tudom, közeleg már
az az este. Amikor jobbá lehetek önmagamban, s hibátlanul töprenghetem
karjaid áldásában,
Nem kérek sokat, csak egy szemernyi
reménysugár méltóságát kívánom szeretni.
*
II.
Álmodom valaha eljött közeledését a várakozásnak.
S ha nem is értem miért fázom, de tüzedből még félem égni szívemet:
Amikor hívlak majd, a vállamhoz érő
ujjperced járását követem:
és kettő,
három-négy,
egy szerelem azon a hajnalon,
vagy öt pillanat műve lesz.
2023. 12. 02.
Dobbanás
I.
Csend van, csend van
Idebent van a szíved,
benne hordozom dobbanását
az utolsó nyár emlékének.
Tudod, a gondolat megfogyatkozott,
mint a hold a száz kövér fogain,
szétharaphatnám most a világ ajkait.
*
II.
Mikor az alkonyat, lángol -pendül,
s tartja a seholsincs tenyerét,
magam elé nézek, a földre ejtem
könnyem reménytelen türelmét.
Csend van, csend van
Idebent seregem harcolni készen áll,
kigyullad fázó tenyerem,
olvadó önmagán.
*
III.
Visszatérj!
Szüless szerelembe,
fakadj örökbe: velem.
Te rút álom: kísérj a köd falába,
telhetetlen novemberi esten,
hogy megtörj hajladozni,
a könnycseppé vált arcomon.
*
IV.
Az ablakon, idebent, s kint
a gyöngyfény sétált, haját hordta
kitáncolt szavadon.
Kíváncsi lennék, távoli e
az összekapaszkodás?
mikor hozzám érsz, s nem vagyok ott.
2023. november 25.
Imagine
Felperzselt tövis
Elszáradok és elhervadok,
kinyílok én az ujjadon.
A bőrödön a tüskés hegyek,
méregetik szépségemet.
Majd összegyűrnek, megaláznak,
mert
hiszik, hogy nem ádázak.
A képed meg jól megkaristolom.
Emlékem a szirmodra aggatom.
Te voltál,
Én vagyok,
de tudni fogod:
Egyedül a végső áldozatod.
2023. november 15.
MI
Kép: Furján Rita Gyöngy
MI
A nő
Ha magamhoz ölelhetnélek,
forró ölemre érhetne a Nap,
elolvadnának az álmaim,
amelyek életben tartanak.
A hold eltűnik, hol terhesen ég.
Vagy karcsúan vágyik a táncra,
az erdő rejtekén.
A férfi
Elbújni nem fél, Ő nem akarja AZT.
Erősen fogja szívéhez, a TAVASZ.
A fák lágyabb ágain, lassún,
de biztosan forog.
Táncol, csak táncol az árnya velem,
már nem egyedül vagyok.
2023. november 15.
