Mindannyian

 








Fotó: janaanagy







Könnyezel, amikor nevetni kell
szétkacagott hittel ébredni fel.
Szétmorzsolt törekvést összenyomsz
egykedvű esélyt kapsz, összerogysz.

Hízott mosoly bízik arcodon,
lábra állsz te félholt csontodon.
Két kézzel gyúrsz születést.
Halált félsz és nem beszélsz?

Mind kenyérhéj alatt alkotunk.
Mindannyian morzsaföldekké vagyunk.
Űrt teremt. Forgat hasában a világ
mint éhes gyomorban lázadás - marást
nyomorban emésztő mérget és vért.
Élvezzük a szépség velejét.

Testünk akarja így.
Egy szinttel feljebb lök a kín.
Kétszer hiszi el. Mondja még,
sírkeresztek közé félrehív.
Idebenn nem tekeri ember
négy fokkal feljebb a hőt,
mérlegre rakja Isten a bőt
a hűséges nőt, a szeretőt

aki a férfi ágyékába vágy
benne halmozott élvezettel kapkodó hiány,
mert hét szűk esztendő jő
a hím és a nőstény esendő

sorsukba ébredt önmaguk
könnyező beteljesedés szavuk
szétkacagott szemekkel álmodás
véletlen virágzáshatás,

mert halállal kezdődő életek vagyunk
életté varázsolt édenben maradunk
elrabolt géneket továbbadva leszünk.
Ennyi, amit tehetünk.

Megyünk.


2009-10-24

Lív

Egymásban

Ébredek.
Fulladó magányba zárt az éj.
Szabadulnék.
Húzz magadhoz, arcomon érints szemeddel.
Szorítsd tekinteted
testemre pihenésül.
Segíts, hogy
kétségeim csorgásában ne süllyedjek
álmok közé.
Konokság ne legyen látogató
a hajlékban, ahol élünk.
Tudod, a fa lombja leépül.
Nem évül el remény.
Zörög –örök ritkulásban
áporodott csontja vág.
Hűvössége tapad rá. A változásra
emelj! Kezemben ökölnyi fájdalom nyűg,
roskadt szomorúság tapogatózik a falon
s méri ránk a csend elhullását. Véget ér.
Bőrünk alatt tapadt hajszálér.
Érzed? A felénk gyúlt fény rétegződik
egymásra feszülő testünk fölött
összeadva dobog két szív boltozat.
Ébredek, mert úgy hozta sorsom.
Szeretnék kérni, mint gyümölcs
tavaszi érésben megfoganni új életet.
Te vagy, kit bordám nem szúr át,
szelíden őrző asszony vagyok öleden.
Te, szerelem! Érted súrlódok,
mind fél mozdulat,
mind két mozdulat egy ágon.
Mind két madár egy határon
együtt csiripelt, összerándult erőt
nem kímélve alkotunk rímeket,
szép gyermeket.
Harmadik lélegzetvételhez,
kettőből lett egy csodát.
Homlokán
pecsételt csókjaink nyomát.

2009-10-13

Elmaradt villanyszerelés

Elmaradt villanyszerelés



„ Tibor. Cserbenhagytál minket.
Sötétben sütöttük a húst.
Iván szomszéd, elveszett a kapukulcs!”



Besüppedt szemekkel figyelek
az ablaküvegen át látomás – alak.
Idegen léptű hang csikorgat.
Névtelen ajtónk küszöbén jár.
Ki lehet az Gabikám?

Hallod?


Néha, tipor.
Kikopik a szőnyeg.
Te vagy az, Tibor?
Hét napja mondtad, jössz.
Hé, Gabi mond neki: Kössz.
Nem kell, ez rébusz.
Elment már négy busz.
Húzódj odébb, megyünk.
Iván kulcsot keresünk.
Megérett a paradicsom, már nem sárga.
Belelépünk a nagy sárba. Hisz esik.
A szomszédok meg lesik: Picur kutya
mogyorót tör. Kinek a foga még ilyen tőr?

Ejnye, hagyjál minket Tibor.
Maradj a küszöbön és tiporj!:)

2009-10-12

A kín szólal meg

Amikor a kín elmondja azt:
Nem bírom a terhem összevarrni.
A lábakban a kezek a csontok
kártyavárként kezdenek szétomolni.
Oszlopként él a fájdalom,
lepattan róla a hő.
Holtában bűntudattal küzd vele
kibékíthetetlen idő.
Nem hajol térdre elé szivárvány,
sem színes léptű, sem szürkülő.
Amikor a kín elmondja azt:
Bírhatatlan hátamon az erő.
Minden nap a földről felszedi,
púpjára rakja, becézi Ő.
Nem oldozza fel Isten,
se ördögfogú, angyali Nő.
Amikor a kín nem érti,
előre a fénybe néz. Gyónni
kívánja a jövő ígéretét.
Éltében fázik, előre rohan.
Irtózik magától:
Amikor kimondja AZT.

2009-10-11

Néma orchideák

Integettem érted éjszaka, félhomályban.
Gazdátlan szívem rohant szeretni téged.
Megszülettem, hogy szeresselek
Reménységem!
Évekig szívzavar virágzott a kertben
sírt kéttucatnyi lopott virág.
Szakadt létemen nem bimbóztak
orchideák.
Integettem feléd, sebemet varrtad.
Kifosztott házamat gazdaggá varázsoltad.
Születtem hordani félelmeid,
évekig magam mögött vártam.
Intettem érted s jöttél.
Éjszaka, félhomályban.

2009-10-10

Lív

Tovatűnt évek

Tovatűnt évek zaját,
poros szekrényembe zárom.
Hatalmam zálogát elveszíteni kívánom.
Mardosó lelkiismeret álnokul becsap,
ott élek ahol lángol a fagy.

Küzdök, fáradok.
Tündöklő gondokat fényezek.
Harcom kopott, érdes.
Hiábavaló. Élettelen.

Tovatűnt évek léptein járom utam,
hív akarattal a vágy.
Vissza nem taszítom,
könnyem sós szomjúság.

Szüntelen
emlékek sorakoznak, mint
féllábú ólomkatonák.

A tovatűnt…

jövőről szálló por mesél,
sebet varr szívembe kora idő,
gyógyít késő remény.


Halandó poraimon hálok,
tovatűnt hajóm messze jár.
Elmenni keserűség,
bennem születő halál.


Ébredés.


Mint vak bábu
figyelek.
A szó elhagyott,
temetve lett.
Ott élek én, a fagyban.
Szívedet érzem, magamban.


2006

2009-10-09

Egy régi nyár dala

Nem él szívemben
régi vágy.
Olvadó tél
haván
szertefoszló égi árny
suhan testem előtt

múlt, múlt
minden emlék

múlik el

az ébredés,
a megmaradt szavak.
Nem hívom
mosolyodat
Napfényem
ízed nem éget
arcom
nélküled vigaszként
idéz fel

vágyakat.

Nem él lelkemben szavad,
néha visszatér egy álom
fekete köntösben
virrasztok éji halálon

múlik el.
Ne nézz!

Gyűlölj s visszatérj!


1998
2009-10-09

Lucifer

Lucifer!

Tudnom kell.
Nincsen végtelen.
Megfogantál,
mint települt utazó kietlen hazában.
Árnyékom vetődik, film pereg.
Üzenet a palackban kísérteties.

Tudnom kell.
A felhők esőt ontanak.
Porrá zúzott homokból az égiek
átkot feloldanak.
Szemeimbe esve, apró szemcséivel újra láthatok.
Átnézek minden kontinens csalárdságán,
megbotlott lábaimmal, katonásan állhatok.

Imádkozz! Vétkeztél!
Büntetlen ostorok csapkodják testedet,
zúzott sebek takarják kegyelmedet.
Éhezz, a bűntelen haragod útját járva
nyerj bocsánatot az égi szellemek birodalmában.

Lépkedj még, a sátán karjaiba érsz.
Ott tested pokolra vész el, lelked tündökölve ég.
A lángoló tenger nyelve gyomrába húz,
életed színe fénytelenné mosódott, arcod eltorzult.

Ne mondd Lucifer, színjátékod mesterkélt.
Vadászol a fáradhatatlanra, s utolérsz?
Van fegyverem, nem fáradok.
Ne mondd! Szádból a szavak hazugok.

Tudnom kell, nem az van, amit látok.
Rád nézek:
Bőröd sebein a kiégett pusztaságod várom.
Nem! Lucifer hallucinálok.
A te szemeidben élve biztatom a gonoszságod.


A part felé mennék, mégis hátam mögé látok.
Vállaim emelnek az éj nyugalmába.
Arcom feléd nyújtva kérdezem én,
holt választ visszavárva:
Mondd mi az még, mi sokat ér?


2007
2009-10-07

Alávesd magad

Alávesd magad nyomorúságnak,
félbeszakadt gyászmenet.
Istenszolgálat csókolni
minden halott kezet?

Térj vissza hazádba,
szívedben tarts fent helyet.
Hova betérhetek
amikor Világ lármája remeg.

Egy igaz élet visít,
a békét tépi szét.
Őrli az idő,
a bölcsesség végítéletét.

Van –e kedved
Felebarátom a bűnnel együtt hálni?
Szeretkezni teste templomában,
gondok gazdagságát csodálni?

A megbocsátás oltárán
letépett súlyokon emelni
ösztöneid fagyát?
Vezércsillagként,
fűt széthullásra
eleven hatalomvágy.

Fogságod jólét dúlja szét,
a Tér megfosztottságba hív.
Mit sem ér remélni már,
elveszett hit kényszerít?

Haraggal.

S úgy mit sem ér élni.
Gyászba borulni,
mint hallgatag erő.
Eltűnő évek
szolgálatodban állnak.
A félelmed vakmerő.

Borulj anyaölbe
fáradt testeddel hajolj reám,
vár egy hang a szélben.
Sokat ígér:
Megváltásért kiált.

2007

2009-10-07

A Hold éneke

Ma felnéztem az égre,
most először láttam
a Föld aprókat lélegzett,
keresett útját nem találta.
Így jártan sóhajokat mért,
leheletét egy bús fára fújta
a somogyi falevelek felett,
merengett szétborzolva.
Nem álmodott még fedél
a dolgos kezek alatt,
bársonykezekkel védte
Fatestüket Félhold reményalak.
Hol szórta rájuk csillagait,
hol felhúzta értük köpenyét.
Néztem az égre, ezüstöt
szórt hajamba Fény.
Megvonaglott ecsetvonás
maszatolt szám tövére ráncot.
A somogyi falevelek
növesztettek szívemben románcot.
A Föld aprókat lélegzett,
leheletét emlékekbe fúrta.
Az októberben metszett
gallyak ölembe hulltak…
Eltettem. Mellkasomban őrzöm,
mint falevelek a Hold peremét.
Felébresztett az árnyvilág,
jöttél s megérintettél!


2009-10-07

Lív

Törött tornyok ablakában

Csíráztassunk malátát,
ser’ főzzünk!
csupa kisbetűvel
még megerjed.
Begerjed a semmit tudás,
hiába van héttornya a várnak.
attilák verset sírdogálnak
négy sorban állnak
hetedhét országban
ragrímekkel variálnak:
Nem jó! – manapság nem így írunk
verset.
11,12,12 ezt így kell
attillák?
dupla L es a méret.
A serfőzés
művészete szűrten édes.
Az alkoholmentes ihatatlan,
jobban esik a Bambi.
Egy torony.
Két torony…
Hét ablakból összerakott
fallal védett

Nagy Semmi.


2009-10-06