Fotó: janaanagy
Könnyezel, amikor nevetni kell
szétkacagott hittel ébredni fel.
Szétmorzsolt törekvést összenyomsz
egykedvű esélyt kapsz, összerogysz.
Hízott mosoly bízik arcodon,
lábra állsz te félholt csontodon.
Két kézzel gyúrsz születést.
Halált félsz és nem beszélsz?
Mind kenyérhéj alatt alkotunk.
Mindannyian morzsaföldekké vagyunk.
Űrt teremt. Forgat hasában a világ
mint éhes gyomorban lázadás - marást
nyomorban emésztő mérget és vért.
Élvezzük a szépség velejét.
Testünk akarja így.
Egy szinttel feljebb lök a kín.
Kétszer hiszi el. Mondja még,
sírkeresztek közé félrehív.
Idebenn nem tekeri ember
négy fokkal feljebb a hőt,
mérlegre rakja Isten a bőt
a hűséges nőt, a szeretőt
aki a férfi ágyékába vágy
benne halmozott élvezettel kapkodó hiány,
mert hét szűk esztendő jő
a hím és a nőstény esendő
sorsukba ébredt önmaguk
könnyező beteljesedés szavuk
szétkacagott szemekkel álmodás
véletlen virágzáshatás,
mert halállal kezdődő életek vagyunk
életté varázsolt édenben maradunk
elrabolt géneket továbbadva leszünk.
Ennyi, amit tehetünk.
Megyünk.
2009-10-24
