Lucifer!
Tudnom kell.
Nincsen végtelen.
Megfogantál,
mint települt utazó kietlen hazában.
Árnyékom vetődik, film pereg.
Üzenet a palackban kísérteties.
Tudnom kell.
A felhők esőt ontanak.
Porrá zúzott homokból az égiek
átkot feloldanak.
Szemeimbe esve, apró szemcséivel újra láthatok.
Átnézek minden kontinens csalárdságán,
megbotlott lábaimmal, katonásan állhatok.
Imádkozz! Vétkeztél!
Büntetlen ostorok csapkodják testedet,
zúzott sebek takarják kegyelmedet.
Éhezz, a bűntelen haragod útját járva
nyerj bocsánatot az égi szellemek birodalmában.
Lépkedj még, a sátán karjaiba érsz.
Ott tested pokolra vész el, lelked tündökölve ég.
A lángoló tenger nyelve gyomrába húz,
életed színe fénytelenné mosódott, arcod eltorzult.
Ne mondd Lucifer, színjátékod mesterkélt.
Vadászol a fáradhatatlanra, s utolérsz?
Van fegyverem, nem fáradok.
Ne mondd! Szádból a szavak hazugok.
Tudnom kell, nem az van, amit látok.
Rád nézek:
Bőröd sebein a kiégett pusztaságod várom.
Nem! Lucifer hallucinálok.
A te szemeidben élve biztatom a gonoszságod.
A part felé mennék, mégis hátam mögé látok.
Vállaim emelnek az éj nyugalmába.
Arcom feléd nyújtva kérdezem én,
holt választ visszavárva:
Mondd mi az még, mi sokat ér?
2007
2009-10-07
