Üdvözlet

Üdvözlet 

  Szólsz igét, hisz úgy szeretsz. 

  Jézus jött, megszületett.

  Itt vagyunk, jászolunk a világ. 

  Jót tegyünk, jók leszünk.

  Életünk oly rövid, 

  ha nincs ki vár.

2012-12-23


/Fotó: Lív/

A lélek imája

Fotó: Kondor Tamás





A lélek imája 

A lélek hidegségét pénz nem oldja,

nem oldja kályha melege sem,

mert a boldogság a szívnek a dolga.

Dolga a léleknek a szerelem,

a jótett, az áldás, a figyelem.

Mert lélek hidegségét tartani nehéz,

letörik tőle a túl merev kéz,

mely lehetne merész, 

hogy éljen, 

lehetne kedves, hogy kérjen.

S, hogy ne vegyen el, hanem másoknak adjon,

ahhoz kell, hogy a lélekben szépség fakadjon! 

Virágnak virága, erdőnek fája, 

sziromnak szirma a lélek imája!

 S ha jóság, a féltés, a rosszkedv a léte,

 a lelkedet tanítsd, hogy mindezt megértse! 

2012-11-08

Lív

A fák mögött

 

 Fotó: Trixler Róbert

A fák mögött

Senki sincs a fák mögött, 

saját szemed érintése ébred.

Kíváncsi sarj vagy, kíváncsi test, 

lélek és eszmélet. 

Az elmélkedés benned messze tűnt, 

virágzó álom és csüggedés a léted,

saját szemed érintése az enyémen.

Senki sincs a fák mögött, 

vándor a szem, félredobbanó a szíved.

Erre –arra járó, s oly közel hozzád: 

„mert végre itt van, az újra élet!” 

Az öröknek múlni nem halál, 

ne fájjon, 

sose féljed! 

2012-10-10

Ilyenek vagyunk

/Fotó: Lív/











Ilyenek vagyunk


Oly szelíd a kéz, mely enni ad, 
oly jó, amikor megsimogat,
de ádáz, s vakmerő, ha az akaratból
úgy tör elő,
hogy imára sosem készteti azt… 

A kezet, mely néked is enni ad!

Mielőtt másra mérné cselekedetét,
kétkedik. Az Isten sem ítélni hirdetik,
a mocskos kezeknek sincsen
fájdalom nélkül öntisztulás! 

Láss, mert amikor teremtett,
a csontra bőr, s bőrre szín méretett,
ugyan ki kérdezte tőled, mire lesz méltó
a dolgossá tett kezed?

Mert az emberi kéz munkára, 
békés összefogásra érkezett. 
A kéz, mely volt egyszer gyermeki, 
lázadóvá lett és elveszett!

Aztán öregségére visszaköltöztek
mind a ráncos ujjak,
most a bágyadt hegedűhúrra húznak, 
mindenféle elgáncsolt emlékeket:

Bolyhosat, szépet, kecseset,
apró, visszatérő mozdulást, 
s aközben: 

anyánk égi-védő kezére gondolunk,
hogy bölcsőnkben jobbra-balra ringatott. 
Lágy kezével bátran simogatott, 

egy igazabb jövő felé úgy, 
hogy bármiért is hibáztatott volna 
minket azért,
hogy milyenek vagyunk. 


2012-07-06

Nem elég a szavaknak

 Fotó: Kondor Tamás





Nem elég a szavaknak

 Hatalmas címere a Földnek
 a saját porába hintett jegenyefák.
 Béke a zászlaja minden erdőnek,
 szerelemről énekel az árva csalogány.

 Így nyílik a tavasz,
 hoz törzsnek mozgást,  vagy bénulást. 
 Az új levelek korán visszatérnek, 
 építve forradalmat, növekvő lázadást…

 … a madaraknak, 
kiknek a szabadság szőtt fészkeket, 
s az ifjakban szomorú, halk a károgás. 
Kár! A csiripelés végleg elveszett,
ha tettek nélkül él, és bátortalan a világ!


 2012-06-23

Földnász

Fotó: Kondor Tamás





Földnász 


Amikor a Föld túrára indul,
hátizsákba dobja a Napot.
Uzsonnája a fény-kavalkád, 
nem emészt többé emléktelen tegnapot. 

A holnapnak tán, a féltett valóságnak 
sorolja el fáradt gondjait.
Gurul, gurul…a Marsra talál, 
vagy megnyugszik a Vénusz karjain.

S mire az est jő, megrázkódott testét, 
a Szaturnusz jegyzi rég. 
A Földtúrából nász lesz, 
az ezüst Hold szerelmes énekén.


 2012-06-04

Az ember legjobb kritikusa önmagának. Ha saját maga nem lenne az, akkor beszélhet neki más a fejlődésről, javulásról, mert úgysem érzi meg...                     
                                                                               
/Fotó: Lív/                                                                          

Lív

Harc után

/Fotó: Lív/









Harc után 


Csak meg kell tanulnod az összes széllel táncolni, 
ami a megtört porszemekből titokban, csempészett áruként 
hordja a vakság tartalékait… 
Ugyan, mit lát földi halandó abból, amit szeme elé képez a tér?
Csak meg kell tanulnod az északi széllel táncolni úgy, 
hogy közben a dél áramlata kússzon fel derekadhoz, 
mint védelem, a harc után. 
Ugyan, mit lát még földi halandó, ki elesett?
Botlásából dereng majd ábránd s vízió, 
hogy e Föld remek és bajtalan játék színtere?
Ó, de kínok közt lépeget így a cél felé az irány. 
S ha megtanulsz a széllel úgy ölelkezni, mint lélek 
akkor nem békéd omlását követed. 
Jósolható lesz bármi menedék annak, ki féli önmagát?
S ki bátor, majd megérti miért született, 
jóakarónak, 
bárányok közt, 
odúban, 
félreetetett kecskék közt, 
a szomorúság ringatói mellett. 
Egyszerű boldogság által, 
az összes széllel együtt táncolva,
messze fújt felhők fölött.
 …Ott ahol forgószél sosem kerekedik. 

2012-03-16 

/A fotón egy régi, és legkedvesebb jegyzetfüzetem – talán egyetlen üres oldala – szerepel, amibe első verseimet írtam./

Versszövevény

  /Kép: Claude Monet-Nő a kertben, 1867/






Versszövevény


A szövevények nem fűzhetőek csak papírkötetbe,

 mert az ember a szívét nem hordhatja egymagában. 

A szövevény utat talál a megismerhető felé, 

amikor vége szakadna újra testet ölt. 

Olyan formát, amiben szövevénylélek él,

a férfi,a nő

a levegő,

az Isten.

A sóhaj,

a kérdés, 

a megválaszolhatatlan.

Az erő, 

a szomorúság, 

a könny, mely patakszövevény

folyó, amely végeláthatatlan.


Ahonnan újrakezdődő az valóság,

ami a távolság álomszövevénye, 

olyan, mint az ébren-alvás. 


Sok –sok gondolatszövevény születése. 

Egy szív önmagában. 

Két szív szeretetszövetségben.Szövevényszív.
Szívszerelem. 

Lélekáldás… 

Tulajdonképpen kopjafába is véshető. 
 
Vagy az utcakőre, 

fába,

épület tövére. 

Templomnak falára.

Legyen bevésve a tudatba, érzi az, akiben benne él.

Aki érti, megtalálja. 

Azt az égi szövevényt...


 2011.10.25.

Séta

 /Kép: Pierre Auguste Renoir – A séta, 1870/



Séta

Sétálok.

S amíg lépkedtem a hóban, eszembe ötlik egy kis ihlet. 
Sokszor azon kesergünk, mert nincsen nyár. Rosszkedvűnek, visszahúzódónak 
állítjuk be magunkat. 
Aztán rájöttem, ez nem évszakfüggő, 
és semmi köze a télnek a bánathoz.
A mag akkor is kihajt, ha nem figyeljünk rá oda. 
Mindenki saját magát úgy hagyja érezni, ahogy akarja. 
S amíg megyek, 
gondolkodom, hogy mennyire szeretek magot ültetni földekbe, és
ha van tíz magom, 
és azokat elültetem a virágföldbe, és a polcra teszem. Figyelhetem, napról 
napra, a fény gazdagságát, a víz felszívódását az erekbe. Öntözöm és gondozom, várom majd, hogy úgy nőjenek fel, hogy tudjanak 
az élet felé mosolyogni. 
Mindig kíváncsian nézem, mikor bújnak majd ki a földből, a kis fejüket mikor
dugják ki 
és amikor
egyszer csak elkezd jönni egy, majd még egy és még egy,
az már egészen három kicsi szár lesz. 
Igaz, még levelek nélkül.
Sohasem azt lássuk meg,
miért nem dugja ki a fejét a többi, 
ami nem eredt meg, és aki 
ezen töpreng és töpreng az közben elfelejti 
megnézni a növekvő szárakon az épülő leveleket. 
Lehet, hogy csak három darab ékes,
és hét meg semmi lesz,
és egyszer csak kidugja a fejét még egy.

 „Nézd, 
mondom majd Neked 
milyen apró, pici kis bimbó leszek!” 
S amikor az első nagyobb lesz, a mellette lévő kicsire vigyáz,
nem azon gondolkodunk
hogyan fogja utolérni a pici szár a nagyot, 
mert nem akar ő felérni hozzá. 
Csak felnézni akar rá, a szeretetére éhesen.
A már egészen nagy virág, aki már egészen felnőtt 
azt mondja a picinek:

 „Nézd, kisvirág 
lehet előbb megyek el, mint Te 
előbb szív magába a Nap és
előbb eltemet a Föld, mint téged. 

Mikor energia leszek 
majd lejövök hozzád, 
és megérintelek, 
de úgy, hogy akkor fogod igazán megérteni azt 
mennyit is jelentesz nekem.”

2012-02-06

Lív

Ami manapság minőségi és igényes, azt sajnos lepi a por. Akinek meg van rá szeme, az precízen tud takarítani.

Lív

"Mert minden ember egy dallam a zenében, s mindenki az maga, amit megtalál benne. Olyan csodálatos. A belső hang, a lélek, ahogy a húrokon keresztül megszólal.  A szív ritmusa ez."

Pátria egy dalban

Fotó: Kovács Gábor

Pátria egy dalban 

Ott a hazám, ahol szívem él. 

Megdobbant ritmusán a benső hang zenél. 

Ott az életem, ahol megtalállak magamban,

hol az számít nekem, a minden csak te vagy.

 Ott a hazám, ahol a kezed kezemben érzem,

 ahol hazám nem értem hal meg, 

 én halok meg érted. 

Ott ahol a fájdalom árnyéka még 

visszaverődik,

Arcodon sírnék ott, élét kiküszöbölném.

Rontott. Kibontott hajjal, a szél üdvének

dalolnék. 

Hontalan, leszakadva, elmerengve éhesen, 

ott van csak hazám,

ahol a Te lélegzeted él bennem… 

2012-03-13

"Ember nem győz hegyet, míg völgyét nem szelídítette.”

Lív

Járja táncát

 Fotó: Kondor Tamás

Járja táncát 

Miért ennyi kérdés?

Hisz életnek lenni

nem nehézség,
csupán a rosszat feledni könnyebb,

ha a miért –en nem gondolkodom.

Talán túl éber a Nap,

s tátong a Hold alatta, valahol Délen. 

Ott hiszi azt, amit Északon eldobott. 

Miért kérdezed, ki vagyok?

Mert a levegő és a víz, 

a mindennek tudója. 

A Föld arányaiban felépített, 

s rakott hús testbe az Isten, 

hogy ne kérdezzek sokat tőle, mi a valóm!

Egy lélekbe gyúrt,

aki még sokat tudni vágyik.

S ki tudja, a sokat? És járja táncát 

nyugatra, keletre? 

Ki úgy száll, mint aki megismerhető.

S felismerhető önmagában,

a szavak közötti sorokban,

a meg nem írott sors hátsó 

részén valahol ennek a világnak.

Miért, kellene átírnom azt, amit

rég látok?

Hiszen csukva a szem,

mióta születtem én s születtek teveled! 

Majd a mindent is, 

csak így láthatod éberen…. 

2012-03-04

Jöjj, nevess!

 Fotó: Kondor Tamás

Jöjj, nevess!

Ide jöjj és nevess. Oly szelíden 

arcod csókolom, 

hogy bőrödről feslik a könny. 

Milliószor szebb a lét, 

mint bú s közöny. 

A szemnek mozdulatlan jó,

vágynak eleme, 

szívnek egyszerű feladat.

 Örömre tekintő kérdés, 

            - ide férj hozzám, 

 mint falat kenyér,

 ha éhes szavam. 

2012-03-01

Hangtalan

Fotó: janaanagy

  Hangtalan 

 A földön alszom.

 Ott alszom szótlan, hallgatag. 

 Érezlek, néma szavakban. 

 Sokszor nem számít a szó, 

 csak a szemeid tükre,

 amiben először megláttalak.

 A kétségek folyóján vándorló

 halk sikoly, 

 olykor mégis hangtalan.

 2006 

2012-02-24

Csodaének

 Fotó: Kondor Tamás




Csodaének 

Csak a széllel jöttél, 
árny - fuvallat alkotott, 
s tavasz hozta hiányod 
elragadt. 

Most lepkeként pihenek
a széllel hozott magányod 
szertehízott virágain

lehullott könnycseppek
maradékán

a porral osztozkodom.

Minta testem 
vetett földbe gondozom.

Mert a szél,
a már messzire nőtt magokról,
mint lélek

csodát énekel.

 2012-02-23

Tavaszkor

 Fotó: Kondor Tamás

Tavaszkor

 Csillának 

Most láttál először galambhadat,

a pályaudvaron

friss hóba rakták lábnyomukat. 

Apró jeleket adtak neked, 

kicsiny álmát aludta a lételem. 

Aki növekszik méhedben,

még öt hónapon át. 

Kétévesen írhatja majd a galambok nyomát.

A hóba, hol jártál,

mikor ébredt benned ő. 

Egyhónaposan, szívedben

az apró jelekből

 beágyazódott a lélek. 

2012-02-23

 Fotó: Kondor Tamás





„Oszd szét a szemeidből tükröződő fényt,
 a madaraknak!
 Adj csicsergésüknek füttyszót. 
 Meghozzák a tavaszt!” 

2011.06. 04.

Hajó visz

Hajó visz

Amikor szíved hosszú útra küldöd, 

lábad az erőd, tested a küldönc.

Postádban levél, válladon galamb.

Az ígéret lépcső, felfelé haladsz. 

Az álom göröngyös, szabad a tér.

Pici lélek halad, hajnali a fény.

Éjjeli az ég, sötétet mutogat, 

homlokodra csendjét írva: 

bátor a tett, teljes a gondolat. 

2012-02-18

Lív

Áldomás

 











Áldomás

Hogy tudnám, hogy idő nincsen, 

hogy egyetlen út, a változás?

Hisz nem fáradnak a hajók,

széllel szemben hontalan az ár.

Miért hívtalak volna, 

ha nem kellenél jobban, 

miért botorkálna az éjben látomás?

mert szeretni nem hontalan érzés, 

otthon lenni benned, igaz áldomás. 

2012-01-31

A babiloni szomorúfűz

 Fotó: janaanagy





A babiloni szomorúfűz 

„A dühöngő rossz szelet,

eldobta már a tél, 

beásott havat,

s dobozolt süvítő hideglelést” 

A babiloni szomorúfűz,

néha hagyja, 

zokogjon rá tisztulást az ég.

S kéri a Nap sugarát, 

bújjon levele alá erezetként… 

Mert élne, 

saját-benső árnyékában, hol 

magányos hajként kócolás az élet,

magához a fényt fűzni való az

ki imádja,

ki fűzni haját csokorba képes! 

Az illatát vélem,

s érzem színe zöld, a levegő

hangtalan dobban, 

bennem élő tűzként 

senki nem szeret jobban, 

koszorút fűzni karodban,

fogni- ölelni kezed, 

Te leveleid alatt vérző erezet! 

Látod, saját benső árnyékodban

rejlesz, haladsz…

S várod magad mellé, odafonni, 

a végső gondolat hadat, 

s néha hagyni vágyni azt, 

hadd sirasson az ég. 

Szíved tavasza mellé, 

áldás összefűzni a fényt. 

2012-01-30

Mint a könny

 Fotó: Kondor Tamás




 Mint a könny 

Az élet nem panaszkönyv, 
nem könnyet kaptál a világtól,
csak ismeretlen terveket.
A lélegzés helyét, 
e Földi Paradicsomban. 
Mit neked teremtettek, 
s te mindenben jót tettél. 
Sírtál, amikor hitted a célt.
S elérned nem volt nehéz 
a terheket, 
az álmodás örömét.

Kinőtt tested a kilátástalanságból, 
csúfolták azt, hogy más lettél. 
Hogyan is lehettél volna ugyanaz? 
Áldás volt szívednek a tiszta vér… 

Könnyű volna most ölemben sírnod, 
s én ölelném két kezem közt
forró fejed. 
Mert az élet nem nagy panaszkönyv, 
mert más nem tette ugyanazt,
amin te nevetsz… 

Nem könnyet kért neked az élet, 
létrehozott benned az idő
kifordított ösvényen haladást, 
az út benned rajzolatát, 
hozzám, felém
belőlem rést, 
hogy ne legyen könnyű feledni,

a MINDENT… 

s a nevetés egységét, 
mely ugyanabból való, mint a könny. 


2012-01-17

Útravaló

 Fotó: janaanagy




Útravaló

Nem kötheted össze,
ugyanaz az út a végtelen. 

Ha meghúzod jössz te,
meglelvén a síkokat,

Isten nem figyelmeztetett, 
másképp volt a gondolat…

(a lelkedbe írva) 

2011.08.23

Lív