Itt vagyok

Itt vagyok

Oly csöndes éjszaka jő,
párnámon arcom, s lehunyva a szem,
látlak magam előtt szerelem.
Olyan ábrándos a hangod, s tekintened hozzám
beszél,
látlak magamban szenvedély.
Fölébredtem.
Tudom tükröződik az ablakról a fény,
a levegő hűvös itt bent,
de dolgom az, hogy Te velem itt legyél.

Akármikor, a test csak fáradt lesz,
lelkem portyázik majd lelkeden,
mozdítható lesz az idő,
nem érezhetsz máshogy mint a képzelet,

de jő és bizserget, minden csók
a szívemre hull, ha hóesésben is,
tegnap még forrón égetett a nyár,
de holnap már Te leszel velem itt

Találkozás.

2019.09.12.

Láss még!

Láss még!


Láss még, nézz még
zöldeskék az ég, mint a szemed.
Olvasnám belőled szomorúságod,
rendületlen sóhajtásod,
szívembe fonnám a szíved,
remélhetnénk a véget,
de inkább fekhelyemre térnék,
hívnálak és letörölném a nem tetsző port
álmaid képeiről...

Amit rólam faragtál,
amit rólad faragott az élet,
szólítottam a mindenséget...

Néha felriadtál, de elérkezett az idő,
hogy formába öntsd a táncot.

Lásd még, nézd még,
vöröseskék az ég
a szél bőrünkön él...

szemeinkben, ajkunkon
táncol.

2019.09.11.

Vonalak

Vonalak

Apró neszt hallok, tudom a szél
zárja össze a nyarat, végig simogatva
tenyered vonalaiban az ősz ifjúságát
rólunk ad jelet s elold kételkedést a holnap.
Ruhánk még lenge pirkadatja látszik,
esténk későn álomba merülése jön
szárnyain
mind felénk hívja a magasból  az éjszaka
kihűlését,
de tudsz ölelni forróságot szemembe, bensőm ujjai fátyolként borítanak,
s kérdezi ajkam, óhajtasz e kémlelni
"csak pironkodom": sokféleségét a végtelen kivirágzásnak?

2019.09.08.

Feledkezés

Feledkezés

I.

Az ég megterített, ma esik és esik
eső esik feledkezve, vállát vetve
öltözik a világ hervadásba,

mert vakítóan kevés igazság
van a folyó- patakban,
ahogy könnycseppjét vakolom
a számra őszinteségnek,

Sose hazudnék, veszélyben is bíznék,
az eső szennyes koccanás az ég és
a szívem felett.

*
II.


Kitisztulását azelőtt láttam már
a szomorúság óráinak,
mikor még az időt kémleltem,

mikor még a lelkem közepette
megálltam előtted, hogy megcsókoljalak.

2019.09.03.

A holdsugár

A holdsugár

Beszélj még, megtört szívedről,
amikor szembe fordultál önmagaddal,
s hitetlen sokasága a szépségnek bolondított,
kopott tollakkal írtad fel reményed csalárdságait,
rendet tanultál, a szerelemben bizakodtál, de késő volt...

Hallottad a harang kondulását,
mintha elnémultak volna az ébredések,
mikor még várakoztál álmaid kivirágzására,

ahol tíz igazság termett, ahány öntudat hívott,
oly szelíden megadtad magad a kitárulkozásnak.


 A dombtetőn bár hó lelt árvaságra,
s talán nyarak tudták csak , hogy összeért e fölöttünk a csillámló holdsugár.

2019.09.02.

Időtlen

Időtlen

Néha elhúzódsz, néha ölelsz,
néha csak : örökre ajkamon pihensz.

Néha, nem mindig: de ugyanúgy,
szívemre az féltés termése alkonyul.

Gyümölcsöd édes, bódító véreden
testeden kéj karcolás: a szerelem sebe.

Néha, az éjjelem úgy veled:
- Igézi testem új ízedet!



*

Ó, a rajtakapott átoknak
néha, néha elkopott a szele,
ostromol a múlt, de légy váratlan vele.

Hagyd csak, hadd szégyenüljön
aki nem mer, gyáva még,
legyen megmondója, csak az ég!

*
Csak úgy...


Úgy ölelj magadba, mint a határtalan
álom,

ne néha: mindig ezt várom.

Fogadj be,  a fájó hiány körforgásába.



2019.08.31.

Holnap

Holnap

Mondd, mit ér a jövendölés,
hiába kéklik a felhők felett a horizont,
bennetek lombok, levelek nincsenek,
amikor megveti magát a tél, a szekerén

elmúló idő lesz a tegnap...

Mondd mit ér, a jövendölés,
mintha estetájt szemünkhöz érne a tűz,
s egyességét látva a körülöttük szigorú kétkedésnek, mintha behunynám a szívem,

hogy Néked megőrizve hibátlan hangom,
kitárjam tökéletlen szárnyaim,

melledre,
öledre,
tarkaságára a szerteszéledt leheletednek,

hogy itt voltál, s mit sem hittél jövendölésnek,
tudván, hogy álmod leszek,
hogy ott leszek nézéseden

Megmentem eltörölt feleleted,
arra amit kimondhatnék,
de most fekhelyemre vágyom, oda
ahol te vagy

Összetartozás.

2019.08.29.

Minden cseppjét feledésnek

Minden cseppjét feledésnek

Fázom - minden cseppjét feledésnek
hull,
elhalkul végtelen magány

Szó étkét - kétkedésnek, ne lásd
bántó tavaszát!

Sírom- halk fedél,
arcomba vésett önmagad,

létezni vágyó akarat.

Ázom - tested ruhám,
kardod vagy magad.

Bennem vér: együtt otthontalan.

Veled- óvni, mit ki nem mondhatok,
elrejtett fénylő karcsúság suhan.

Nyíló szíved vár,
s megölel szavad.

2019.08.22

Nyárvége

Nyárvége

Rezzenő ágak, messziről jött árnyak,
őszbe böjtölték a nyár gyémántjait

Szívembe, szívedbe
enyhe tavaszt ne kivánjon a virradat,

ne jöjjön zordul a bánat,
csak holnap kérdezze a tél
ki voltam, s ki voltál

szebb esküvés az igazság,
elküldtem csendes csókomat,
ha jönnél, itt maradsz

Te szilaj , félszeg töprengés
Te sejtő szerelem...

Csak a rezzenő árnyak járnak,
s kezem érinti kezed,
Az őszben közelség honol
egy boldogságban veled.




2019.08.22

Rózsák útján

Rózsák útján

Megformálom az utat amerre járok,
ahogy folyó a kavicsait felismeri,
az üres hasadékok romjait csókkal
töltöm be,

A szótlanságot  szemeidből
ábrázolom magamba
a pillantásod
kitörő mozdulatlanságából
nyíló rózsa lesz,

felszabadítasz ajkaddal
mélyebb világát keresni a vendég szívemnek,

nyári éjben,
míg eljő a reggel,
zöld lombok alatt,
ahol a rózsák nyílnak,

mint ajkaid,
ajkaim felett.

Új találkozásban.



2019.08.17.