Születve lettem

Elfáradtan szívem öledbe hajtom,
s lelkemmel égetem meg a fényt.
Az ablakon szűrődő zaj,
megérinti testem hevét.

S hol zokogva nézek fel rád,
hol nevetve tündöklöm arcodon,
megpihent álmodat hívom elő, s megjutalmazom.

Elfáradtan nézlek,
s erőmmel védem karjaid,
mi átfonja valóm,
s benne megkapaszkodik.

Születve lettem s most szívem haldokolni vágy,
élve üres hittel gondoz a magány.
Magamba zárt erők,
fuldokló léptek taposnak szerteszét,
oly keserű lét bennem aludni tér.

Hol fájdalmam megtépve azonosul a véremmel,
ott várom a végtelent.
S ha eljön egy nap,
csókjáról felismerem.

Sós könnyein lélegzem,
s lelkébe hatolok,
vak alázattal gondolkodom.

Érzem, hangjában meglelem a végzetem,
jöjj olcsó magány,
s rabold el tőlem ki oly sokat ér nekem!