Lív

Várok

Hidd, van Isten.
Tudd, benned él.
Táplálod a lélek melegét?

Az út mellett várok,
a hajléktalan ingyen mutogat,
lopott újságok hasábjairól
milliárdos urakat:

sánta palánták,
ki nem nőtt emberi tudat,
falánk fullánk érbe dagad:

Allergia, letargia.
Lemeózott közeljövő.

Méla, cserepes arcok.
Szerkesztett valóság, álca.
Tálcán széttört borospohárban:
kopár szövődmény, zsibongó tánca:

Muslinca lét

hajlékában idegen harcok,
dolgukra felkészült ijedt arcok
emberien fáznak…

s a fény torzulásából
érkező
nyomor
nyirkos csendje virít milliók
érdekén!

Hidd, van Isten.
Tudd, benned él.
Táplálod a lélek igyekezetét?

Az út mellett állok.
A hideg ég alján, érted várok:
szebb és igazabb, érett világot!

2009-12-29

Mert élni jó

 Fotó: janaanagy





Mert élni jó


Talán a kitaposott hó üszkösödik,
mint az élet, ahogy múlik el.
Mintha vallatnák a népet:
„Van ember, aki nem megy el”.
Talán nem leszek egyszer.
Talán a sors összegyúrt lélekanyag,
esztendőkön át, görnyedt gubanc – hadak:

Háborúkba temetnek álmok ezreit,
az idő szolgáiként védjük hű sebeink.
Elindulunk…

Talán elkopott az út is,
az atyai házból porrá tört hamu lép,
elszólít szomjasan e Földi lét.

Iszonyú soká lesz nevetni,
oly régóta behunyt a szem,
kinyitni újra az élet, hová megy?

Sok évnyi leckét kongat a harang,
ürességbe köp szerelmet a vég,
két nemlét közt ébred az élet,
s félhomályban emel új tudatra az ég.


  Fiúka emlékére
 
2009. december 16.

Liv

Újra - Ország

Remélj élet!
Minden ember létre nőtt.
Akit nem engedtek,
maradt fejbelőtt.

Mert aki (el) veszteget
időt
és tövéből épít kihúzott
Ország –gyökeret, az
ismerjen fel
térdig érő fű –kerteket.
Ne tapossa kifulladásig!
Talán bírja a nyelve?
Képzeletben lenyírná,
hozzá nincsen kedve.
Kedve van a támadáshoz,
a feleselés a reszortja.
(Jó magasról leszórja…)
Elveti – elveti az ötletet:
Tövekből rakjunk össze
egy Ország – gyökeret?


Aztán remélj élet!
Az ember ám létre nőtt!
Aki nem alkot újat,
felejtsen jövőt!


2009-12-15

Nyárfalevelek

 










Az élet végtelen egyszerű,
apró szárnyaknak építünk eget.

Fáradt fejeddel bólints szerelmem,
őszbe kívánj egy nyárfalevelet.

Hozz belőle tenyerembe!
Szívedből markolj szép reményeket

ázottan is fényvilágra hajt az
aranyszín nyárfa erdeje.

Az élet végtelen egyszerű,
húzd válladra szerető kezem.

Szemedben tükröződik a világ
mint nyárfalevélen őszi erezet.

Hozz belőle egy marékkal!
Sorsomba hull minden hozzám írt szavad.

Hó fútta telek várják, hogy a
nyárfalevelek halkan elnémuljanak.


(2009-11-17)

2009-12-14

A kötőszó nem jelző

"A kötőszó nem jelző"

Ha az ember nagyon kapkod,
kötőszónak nézi a barackot.
A barackról kiderül, hogy alma,
a jelzőt (meg) hámozza darabra.

Hámozza darabra, vagy tépi.
A lényeg az, hogy fél kilóra méri.
A fél kilóból aztán érik körte,
két méter széles gyümölcs lesz a görbe.

A görbe széles gyümölcs lesz,
a jelzőben nincsen szemölcs sem.
Szömörce sem tálalható meggyszörpben,
a mérges cserzőnek nem jön be.

Nem jön be az, ha a falra bámulunk,
mint borjú az újkapura tágulunk.
Mert aki kötőszónak hiszi a barackot,
javítsa (ki )egy geggel a narancsot.

A narancsból vígan válik grapefruit,
a hólabdából összehabart felfújt.
Mert minden felfújt alapjában krémes,
harapja meg a hasát, aki nem téveszt!


2009-12-04

Megjegyzés: Mindenkivel előfordul néha, hogy figyelmetlen és téveszt.
Türelem és alaposság a lényeg. (Versek olvasásánál is.) Javítottam a hibát:):)

Lív

Nyolcadik parancsolat

Nyolcadik parancsolat

Az anya sír.
Gyermeke tolvajjá tétetett.
Vérben és mocsokba szült egy életet.

Nézett rá fájóan, félig halott szemekkel,
erőteljében, bölcsőben ringatta el.

Ölbe vette, dagadt térdével földre rogyott.
Most fél szívét kaparja szét a gyom.

A másik fél - érted sír hiányzó lelkiismeret
hazugságra bízott egy Isten – gyermeket.

Holtan hozta világra a bűnbánó életét.
Holtáig szűkölködő fejében a vélemény:

Mert az asszony így szólt, (majd a sarjnak kötelet adott)

„Fiam más lelkéből él az, aki lop.
Más anyagból gyúr sötét lelket a hon.

Vérbe és mocsokban szültem életed.
Amennyit elveszel,
annyival leszel mindig kevesebb.”


2009-12-03

Lív

Horányi reggel

A Horányi hajnal ébred
kergetőzik két falevél
tenyerembe hullik harca,
megbékélt nappalt hoz a dér.

Megpihent friss zamatát
lélegzem, mint étkét létezésnek
a szívedbe hívott hangot
felelem az érkezésnek,

mert itt vagyok

dallama vállamra cseppen
száll az égi tünemény
a szárnyait bontogató
fél- merész pillesúly erény

az elárvult rétről induló madár
a csőrét remegtető
fejét biccentő talány
az esőtől megszeppent kis élet
tenyeremben várja egy falat negédes

aprómag - napraforgó
egy pillanatnyi jó –kedv

Kedvesem! Jöjj, ölelj meg!

Magasba röppen most a szerelem
kecsesen rád simul tekintetem.
Térdig érő magányodban tested
melegíti alakom.
Te vagy a szerelem, vállalom.

Együtt vagyunk.
Édesebb így minden öröm,
itt a kétség kis- hibás közöny
a többször elhajló rosszkedv
egy nyírfaágra hág
lemetszünk belőle egy részt,
felaprítjuk a fát.


A madár csiripel ott az etetőn
minket figyel a delelőn.
A béke hangját árasztja reménybe
néma lélek nem virul egységbe,
hajlék nélkül.

Lesünk.

A Horányi csendben
kedvetlen a baj
vonul a Dunán, ahogy
minden folyón egyszer átnyargal.



2009-11-23

Horányi reggel

A Horányi hajnal ébred
kergetőzik benne két falevél
tenyerembe hullik harca,
megbékélt nappalt hoz a dér.

Megpihent friss zamatát
lélegzem, mint étkét létezésnek
a szívedbe hívott hangot
felelem az érkezésnek,

mert itt vagyok

dallama vállamra cseppen
száll az égi tünemény
a szárnyait bontogató
fél- merész pillesúly erény

az elárvult rétről induló madár
a csőrét remegtető
fejét biccentő talány
az esőtől megszeppent kis élet
tenyeremben várja egy falat negédes

aprómag - napraforgó
egy pillanatnyi jó –kedv

Kedvesem! Jöjj, ölelj meg!

Magasba röppen most a szerelem
kecsesen rád simul tekintetem.
Térdig érő magányodban tested
melegíti alakom.
Te vagy a szerelem, vállalom.

Együtt vagyunk.
Édesebb így minden öröm,
itt a kétség kis- hibás közöny
a többször elhajló rosszkedv
egy nyírfaágra hág
lemetszünk belőle egy részt,
felaprítjuk a fát.


A madár csiripel ott az etetőn
minket figyel a delelőn.
A béke hangját árasztja reménybe
néma lélek nem virul egységbe,
hajlék nélkül.

Lesünk.

A Horányi csendben
kedvetlen a baj
vonul a Dunán, ahogy
minden folyón egyszer átnyargal.



2009-11-23

Iskolában

/Fotó: Lív/






Iskolában
 
Befordult hiba a papírszélen
szamárfület ránt össze.
A változást senki nem hinné,
kezemet szorítom ökölbe.
Lopok még fényt az éjszakából,
talán süketnéma arcok látnak
kifordult önmagamból egy részletkérdés
szememen cirkálna.
Még soha nem tanultam az életről,
mindig könyveket raktak elém.
Tették a dolgukat, s én hagytam hadd tegyék.
Nem voltam erős, vagyis generációm
így épített: Elfáradt padsorok között
görbített háttal üldögéljetek!
Mi voltunk az esetlenek,
aztán voltak az érdektelen tárgyak.
A tanárok közönnyel, de
kapaszkodást vártak.
A sors adta lehetőség pedig
halkan dadogott.
A válaszok legjavát
tárolta a halmazállapot.
A kifordult hiba a füzetre tapadt.
Lapoztam – nem lapoztam ő ott maradt.
A szamárfül körülöttem, nélkülem a szélen
vasalható gondokat őrizett a végen.
A háromszög a kis sarokban soha nem lett kocka.
Lázas lett az élet pici halomba.


2009-11-13

Lív

Érzés

Ráéreztem a jóra,
a szerethető - szép szóra.
A simogató kezedre,
a befogadó ölemre.
A gondolkodó agyra,
a rímekkel teli napra.
Itt vagyok - ott vagyok,
de mindig érted teszem,
amíg élek érted élek és leszek.


2009-11-12

Csatalovak

Mert…
csillagos csatalovak
a Duna mentén járnak.
Szívük vágtat a honi éjszakának.
Keresnek társat, továbbadható nyerítéseket.
Őrzi őket a Hold, takarják szőrét a fellegek.
Mert…
a csillagos csatalovak, magányosan járnak,
de a szerelmet megérzik és rátalálnak.


2009-11-12

Faág nyújt kezet

 









Nekem ma egy faág nyújt kezet,
ahogy a vonatból nézem a csillogó eget.
A Nap lemegy, nyugtára tér
az alvó rét szerelemről beszél,
hogy kikelet jő sötétségre,
hogy kiállhatok a fénytelen jégre
a megkarcolt tavon énekelhetek
két éjen át táncolok veled
fél évig fagyott szolgaságban
percekké duzzasztott körforgásban,
kabátot húzott tél nyakában
tiéd leszek.

Szerelem.

A hóban a szél kifúj
a fák közül egy ág félve vállamhoz nyúl.
Szelíden ébred szívemre szemed,
a tábortűz mellett ölelve ébredésedet
megremeg a bennem gyújtott vágy,
átélem veled a
a didergő vénülés korát, közelét halálnak.
Életnek vizét
kortyolva indulunk
egyenes úton át elválasztva haladunk

de nem

a tavaszon átfutunk
kételybe fúródott vonalon parkolunk
minden rossz szót temetve
a fénylő nyárt keresve
a sínek egymásba összeérnek.
Emlékbe teszünk minden kétkedést.

Mert kezed végigvezet
a szerelem-ösvényen
kéklő kökénybokrok közt
érkezésben

arcodhoz közel súg a képzelet:
Figyeled?

Apró ága ma értem nyújt kezet,
holnaptól szerető lelked szorítja meg.

2009-11-11

Lív

Véredben

"Véredben"

Eltűnök hangtalan
nyomtalan lépkedek,
megtalálom a végtelent.

Oda érek ahol várnak rám,
hol bosszú s gyűlölet felég.

Eltűnök hangtalan
átölellek téged szerelem – szenvedély
hol rád találok,
hol elveszítelek.

Nincs már.
Izzó remény él.

Néha lépkedek akkor is, ha állok
árnyékom hamvain zokogok én.

Tűnődve feléd nézek
hangtalanul küzdve
haldoklom,
s a vérem véreddel van fűszerezve.


(2007)

2009-11-08

Legyetek jók, ha tudtok!

 





 Fotó: janaanagy





Nevetgél, cudarul figyelve
zűrös, remegő gondjait.
Félszemével ideér,
tekintetével fenyít.

Szigorúan les rám,
fogait villantva szája elé.
Alig ha akad
ki tervét megfejtené.

Hidegszik.
Ízét összehúzva érzi.
A tűrhetetlen gyanakvást
torkába gyűri.

Tisztább gondolat amit
kíván magának,
azt féli, rá hol támadnának.

Rettegem a szikraszemből
rám érkező
szabályt.
Rettenet, hogy mennyire
várja a halált

mert nem követhet el bűnt
és magát visszafojtja
nem ő lesz az évszázad szégyenfoltja.

Nevetgél. Megúszta.
Elúszik vele az élet.
Józannak képzeli dühét,
éles vitát ébreszt.

Mértékkel zokog,
de hiszi még,
ki ma másra emel kezet,
az holnap pokolban ég.


2009-11-06

Szabadság

Szabadság árad szívekben
olvad szerteszét folyékony igéje.

A szabadság szólít, szeret.
Szólj a hazugokra,
ne fogják kezed.

Ütnek - vágnak az ismeretlenek.

Ahol vágyad él, oda tartozol.
Ahol élsz, ott gondozol
új és újabb életet
ültetsz boldogabb évtizedet.

A jóságot érleled mezején
süket fülekbe hív a szép beszéd.
Kötetlen kézzel csomózod szabadulásod?
Menj, ha érzed indulásod.

Mert árad szét szívekben
a szabadság oltalmat teremt.
A szabadság szólít, mert szeret.
Folyékony igéje árad, a szél
dús hullámokon szalad

ahol ember vágya él, ott szíve szakad.

(2006)
2009-11-06

Élet (gondolatok 2)

Élet (gondolatok 2)

I.

„
Halál”

Érezzük azt
bennünk oson a lénye.
Az élet elnyomja bennünk,
az élet formálja őt a képére.


*

A távoli toronyház
most oly közelinek tűnik.
Kívül vagyunk benne, a kinti táj
fénykép.
Térkép - papír
nem valóság,
a Föld felett állunk.
Talpunk vándorló lázadó,
nincs miért fáznunk.

*

Melengetsz
karjaidba élet
látomás vagy az égen.
Egy igazi Anya
Apa és Testvér.
Az életünk gyógyuló betegség.

II.

Kiszolgált nappalom,
gyűrött éjjelem
testeden megpihenő
lefejtett kényelem.
Lelked védő szentem,
akaratod rabja.
Szereteted
erőm hatalma.


(2006)
2009-11-06

Lív

Ne vonyítsatok!

Nem lehetünk némák, sem üldözöttek.
Sötétség a lelkünkön nem teremhet.
Nem lehetünk fák, sem virágok.
Nem válthatjuk meg a világot.
Ha nem hallgattok senkire,
ne az Isten fizesse!
Nem lehettek gazdagok?
Tőlem ne lopjatok!
Mástól se kérjetek, ingyen nem élhetek.

Nem lehetünk némák, sem angyalok.
Nem vagytok kutyák, ne vonyítsatok!
Ám ha tátog a szátok, rakjátok teli
Két fog között a mócsingot ki szedi
ki piszkálja így el az életét?
Aki előre nem lát folyton félrenéz.


2009-11-05

Vajon miért sír a gyermek?

Vajon miért sír a gyermek,
ha szeretve van?
Miért sír dagadt arcán a nap?
A reggeli dér csapja meg,
teste kétéves értelem.
Megnyugodni véghetetlen öröm,
szívében éretlen közöny.
Sosem értheti meg
lelkében ég a szerelem
erőnk bennünk, a félelem se fél
él a sosem feledett erény.
Vigyázlak - őrizlek,
Te vigyázó – őrző angyalom.
Nem hamisítvány vagy ébredő átok vagyok.
Te kettőnkből fogant apró villanás
Te szívünkből fakadó kis ér.
Kézenfogható,
Mosolyországot építő szép remény
szemed könnyet felejtsen.
Érned a közelítő tavaszra kell,
így évek sorban múlnak el.
Mert kérdez a gyermek,
tornyosul fején a nem érzett fájdalom.
Kisírt - puffadt arcát törli,
minden kétkedést félrenyom.


2009-11-05

Mindannyian

 








Fotó: janaanagy







Könnyezel, amikor nevetni kell
szétkacagott hittel ébredni fel.
Szétmorzsolt törekvést összenyomsz
egykedvű esélyt kapsz, összerogysz.

Hízott mosoly bízik arcodon,
lábra állsz te félholt csontodon.
Két kézzel gyúrsz születést.
Halált félsz és nem beszélsz?

Mind kenyérhéj alatt alkotunk.
Mindannyian morzsaföldekké vagyunk.
Űrt teremt. Forgat hasában a világ
mint éhes gyomorban lázadás - marást
nyomorban emésztő mérget és vért.
Élvezzük a szépség velejét.

Testünk akarja így.
Egy szinttel feljebb lök a kín.
Kétszer hiszi el. Mondja még,
sírkeresztek közé félrehív.
Idebenn nem tekeri ember
négy fokkal feljebb a hőt,
mérlegre rakja Isten a bőt
a hűséges nőt, a szeretőt

aki a férfi ágyékába vágy
benne halmozott élvezettel kapkodó hiány,
mert hét szűk esztendő jő
a hím és a nőstény esendő

sorsukba ébredt önmaguk
könnyező beteljesedés szavuk
szétkacagott szemekkel álmodás
véletlen virágzáshatás,

mert halállal kezdődő életek vagyunk
életté varázsolt édenben maradunk
elrabolt géneket továbbadva leszünk.
Ennyi, amit tehetünk.

Megyünk.


2009-10-24

Lív

Egymásban

Ébredek.
Fulladó magányba zárt az éj.
Szabadulnék.
Húzz magadhoz, arcomon érints szemeddel.
Szorítsd tekinteted
testemre pihenésül.
Segíts, hogy
kétségeim csorgásában ne süllyedjek
álmok közé.
Konokság ne legyen látogató
a hajlékban, ahol élünk.
Tudod, a fa lombja leépül.
Nem évül el remény.
Zörög –örök ritkulásban
áporodott csontja vág.
Hűvössége tapad rá. A változásra
emelj! Kezemben ökölnyi fájdalom nyűg,
roskadt szomorúság tapogatózik a falon
s méri ránk a csend elhullását. Véget ér.
Bőrünk alatt tapadt hajszálér.
Érzed? A felénk gyúlt fény rétegződik
egymásra feszülő testünk fölött
összeadva dobog két szív boltozat.
Ébredek, mert úgy hozta sorsom.
Szeretnék kérni, mint gyümölcs
tavaszi érésben megfoganni új életet.
Te vagy, kit bordám nem szúr át,
szelíden őrző asszony vagyok öleden.
Te, szerelem! Érted súrlódok,
mind fél mozdulat,
mind két mozdulat egy ágon.
Mind két madár egy határon
együtt csiripelt, összerándult erőt
nem kímélve alkotunk rímeket,
szép gyermeket.
Harmadik lélegzetvételhez,
kettőből lett egy csodát.
Homlokán
pecsételt csókjaink nyomát.

2009-10-13

Elmaradt villanyszerelés

Elmaradt villanyszerelés



„ Tibor. Cserbenhagytál minket.
Sötétben sütöttük a húst.
Iván szomszéd, elveszett a kapukulcs!”



Besüppedt szemekkel figyelek
az ablaküvegen át látomás – alak.
Idegen léptű hang csikorgat.
Névtelen ajtónk küszöbén jár.
Ki lehet az Gabikám?

Hallod?


Néha, tipor.
Kikopik a szőnyeg.
Te vagy az, Tibor?
Hét napja mondtad, jössz.
Hé, Gabi mond neki: Kössz.
Nem kell, ez rébusz.
Elment már négy busz.
Húzódj odébb, megyünk.
Iván kulcsot keresünk.
Megérett a paradicsom, már nem sárga.
Belelépünk a nagy sárba. Hisz esik.
A szomszédok meg lesik: Picur kutya
mogyorót tör. Kinek a foga még ilyen tőr?

Ejnye, hagyjál minket Tibor.
Maradj a küszöbön és tiporj!:)

2009-10-12

A kín szólal meg

Amikor a kín elmondja azt:
Nem bírom a terhem összevarrni.
A lábakban a kezek a csontok
kártyavárként kezdenek szétomolni.
Oszlopként él a fájdalom,
lepattan róla a hő.
Holtában bűntudattal küzd vele
kibékíthetetlen idő.
Nem hajol térdre elé szivárvány,
sem színes léptű, sem szürkülő.
Amikor a kín elmondja azt:
Bírhatatlan hátamon az erő.
Minden nap a földről felszedi,
púpjára rakja, becézi Ő.
Nem oldozza fel Isten,
se ördögfogú, angyali Nő.
Amikor a kín nem érti,
előre a fénybe néz. Gyónni
kívánja a jövő ígéretét.
Éltében fázik, előre rohan.
Irtózik magától:
Amikor kimondja AZT.

2009-10-11

Néma orchideák

Integettem érted éjszaka, félhomályban.
Gazdátlan szívem rohant szeretni téged.
Megszülettem, hogy szeresselek
Reménységem!
Évekig szívzavar virágzott a kertben
sírt kéttucatnyi lopott virág.
Szakadt létemen nem bimbóztak
orchideák.
Integettem feléd, sebemet varrtad.
Kifosztott házamat gazdaggá varázsoltad.
Születtem hordani félelmeid,
évekig magam mögött vártam.
Intettem érted s jöttél.
Éjszaka, félhomályban.

2009-10-10

Lív

Tovatűnt évek

Tovatűnt évek zaját,
poros szekrényembe zárom.
Hatalmam zálogát elveszíteni kívánom.
Mardosó lelkiismeret álnokul becsap,
ott élek ahol lángol a fagy.

Küzdök, fáradok.
Tündöklő gondokat fényezek.
Harcom kopott, érdes.
Hiábavaló. Élettelen.

Tovatűnt évek léptein járom utam,
hív akarattal a vágy.
Vissza nem taszítom,
könnyem sós szomjúság.

Szüntelen
emlékek sorakoznak, mint
féllábú ólomkatonák.

A tovatűnt…

jövőről szálló por mesél,
sebet varr szívembe kora idő,
gyógyít késő remény.


Halandó poraimon hálok,
tovatűnt hajóm messze jár.
Elmenni keserűség,
bennem születő halál.


Ébredés.


Mint vak bábu
figyelek.
A szó elhagyott,
temetve lett.
Ott élek én, a fagyban.
Szívedet érzem, magamban.


2006

2009-10-09

Egy régi nyár dala

Nem él szívemben
régi vágy.
Olvadó tél
haván
szertefoszló égi árny
suhan testem előtt

múlt, múlt
minden emlék

múlik el

az ébredés,
a megmaradt szavak.
Nem hívom
mosolyodat
Napfényem
ízed nem éget
arcom
nélküled vigaszként
idéz fel

vágyakat.

Nem él lelkemben szavad,
néha visszatér egy álom
fekete köntösben
virrasztok éji halálon

múlik el.
Ne nézz!

Gyűlölj s visszatérj!


1998
2009-10-09

Lucifer

Lucifer!

Tudnom kell.
Nincsen végtelen.
Megfogantál,
mint települt utazó kietlen hazában.
Árnyékom vetődik, film pereg.
Üzenet a palackban kísérteties.

Tudnom kell.
A felhők esőt ontanak.
Porrá zúzott homokból az égiek
átkot feloldanak.
Szemeimbe esve, apró szemcséivel újra láthatok.
Átnézek minden kontinens csalárdságán,
megbotlott lábaimmal, katonásan állhatok.

Imádkozz! Vétkeztél!
Büntetlen ostorok csapkodják testedet,
zúzott sebek takarják kegyelmedet.
Éhezz, a bűntelen haragod útját járva
nyerj bocsánatot az égi szellemek birodalmában.

Lépkedj még, a sátán karjaiba érsz.
Ott tested pokolra vész el, lelked tündökölve ég.
A lángoló tenger nyelve gyomrába húz,
életed színe fénytelenné mosódott, arcod eltorzult.

Ne mondd Lucifer, színjátékod mesterkélt.
Vadászol a fáradhatatlanra, s utolérsz?
Van fegyverem, nem fáradok.
Ne mondd! Szádból a szavak hazugok.

Tudnom kell, nem az van, amit látok.
Rád nézek:
Bőröd sebein a kiégett pusztaságod várom.
Nem! Lucifer hallucinálok.
A te szemeidben élve biztatom a gonoszságod.


A part felé mennék, mégis hátam mögé látok.
Vállaim emelnek az éj nyugalmába.
Arcom feléd nyújtva kérdezem én,
holt választ visszavárva:
Mondd mi az még, mi sokat ér?


2007
2009-10-07

Alávesd magad

Alávesd magad nyomorúságnak,
félbeszakadt gyászmenet.
Istenszolgálat csókolni
minden halott kezet?

Térj vissza hazádba,
szívedben tarts fent helyet.
Hova betérhetek
amikor Világ lármája remeg.

Egy igaz élet visít,
a békét tépi szét.
Őrli az idő,
a bölcsesség végítéletét.

Van –e kedved
Felebarátom a bűnnel együtt hálni?
Szeretkezni teste templomában,
gondok gazdagságát csodálni?

A megbocsátás oltárán
letépett súlyokon emelni
ösztöneid fagyát?
Vezércsillagként,
fűt széthullásra
eleven hatalomvágy.

Fogságod jólét dúlja szét,
a Tér megfosztottságba hív.
Mit sem ér remélni már,
elveszett hit kényszerít?

Haraggal.

S úgy mit sem ér élni.
Gyászba borulni,
mint hallgatag erő.
Eltűnő évek
szolgálatodban állnak.
A félelmed vakmerő.

Borulj anyaölbe
fáradt testeddel hajolj reám,
vár egy hang a szélben.
Sokat ígér:
Megváltásért kiált.

2007

2009-10-07

A Hold éneke

Ma felnéztem az égre,
most először láttam
a Föld aprókat lélegzett,
keresett útját nem találta.
Így jártan sóhajokat mért,
leheletét egy bús fára fújta
a somogyi falevelek felett,
merengett szétborzolva.
Nem álmodott még fedél
a dolgos kezek alatt,
bársonykezekkel védte
Fatestüket Félhold reményalak.
Hol szórta rájuk csillagait,
hol felhúzta értük köpenyét.
Néztem az égre, ezüstöt
szórt hajamba Fény.
Megvonaglott ecsetvonás
maszatolt szám tövére ráncot.
A somogyi falevelek
növesztettek szívemben románcot.
A Föld aprókat lélegzett,
leheletét emlékekbe fúrta.
Az októberben metszett
gallyak ölembe hulltak…
Eltettem. Mellkasomban őrzöm,
mint falevelek a Hold peremét.
Felébresztett az árnyvilág,
jöttél s megérintettél!


2009-10-07

Lív

Törött tornyok ablakában

Csíráztassunk malátát,
ser’ főzzünk!
csupa kisbetűvel
még megerjed.
Begerjed a semmit tudás,
hiába van héttornya a várnak.
attilák verset sírdogálnak
négy sorban állnak
hetedhét országban
ragrímekkel variálnak:
Nem jó! – manapság nem így írunk
verset.
11,12,12 ezt így kell
attillák?
dupla L es a méret.
A serfőzés
művészete szűrten édes.
Az alkoholmentes ihatatlan,
jobban esik a Bambi.
Egy torony.
Két torony…
Hét ablakból összerakott
fallal védett

Nagy Semmi.


2009-10-06

Lív

Gyöngyházfényű gyöngyök

Minden emlék tisztátalan,
vagy hamis próféta vagyok.
Gyöngyöt fűzök cérnaszálra
ha akartok, guruljatok.

Mert laza fonálon nem tapad
ahogy seb,két test sem ragad
egymásba vágottan, külön járva
csak óra nélküli mutatók rándulása.

Vajon az emlék tisztátalan?
Talán magával vitt egy század.
Gyöngyházfényű gyöngyök
fél- mennybe vágtáznának.

Gyalázat s tett. Körbeékelődött
kezdet figyeli őket.
A vánszorgó fény
romlásba tekeri a fűzőket.

Mert laza
fonálon nincs erőnlét,
a víz sekélyen áll,
a tisztátalan emlék szürkés- halovány.

Színre moshatnám. Nem akarom.
A hamis próféta nem én vagyok.
Így gyöngyök, azt mondom néktek:
menjetek!

Akit csukott szemmel látok,
Te vagy Szerető - Szerelmesem.


2009-09-29

Énekét a világnak

Éneket a világnak,
éhező virágsziromnak ételt
adjatok!
Ti homokba bújt levegő kitörését
vulkánok mozdulását gátló
angyalok
reméljétek tüzét
a szerelemnek
teremtett lelkek Földjén
virágzást,
szaporulatot hozzatok!
Anyaméhnek domborulatán
építsétek váratok
kincsének köldökzsinórján lengjetek
körbe mint fellegek
az ég mentén
szelve
határát az arcokon a szélnek
érezvén áldást
fél-esztendő,
idő sebhelyének.
Te
kivirágzó kisvilág.
Éneke a nyárnak
szívemben élsz.
Örökké visszavárlak.


2009-09-28

Kövek

Felfedezetlen
hittel érintkező életek
hívnak magukhoz.
Ne félj
s ne kérj reménytelenséget.
Van kiút,
van kihúz
a félelemből szerelembe.
Van aki nyújt kezet szégyenedbe.
Van arcod,
tisztára moshatod.
Van karod vágyam öledre ringatod.
S szeretlek magadra szőtt szövet,
kötöd szívemre áldott keresztemet.
Atya a Fiú a Szentlélek Követ
lelkedbe hívsz
senki nem vet ránk fénytelen követ.


2009. szeptember 20

Sorsunk hídjain

Amit sors rendelt,
létező ismeretlen kulcs.
Nem nyit semmit,
sírdogál nyughatatlanul.

S nincs híd, mi két partot
egy szívben dobogtat tovább,
sors vezet
álmot képzel elém a vágy.

Mit ad?
Titkon várok még,
tán megkapható.
Mit áld sors kezembe?
megfeszült ér szívemben alkuvó.
Átkarol,
elenged a messzi folyó vonalán
mint szerelmes csókja
hontalan bolyong lelkemben
az üres zár.

2007.
(2009-09-15)

Leheletnyi tél

Szikrázó szemeim tükrében
fagyott fáradsággal tűz a nap.
Éles sikítás bolyong
a csillagok mezeje alatt.
Érted szólók nyugtalan.
Az erő ébred bennem,
éjben kúszó vágyak emlékében
hajt a cél,
bánt a végzet.
Állok a semmiség kérdésében.
A villámló halk csend színeiben
vágtázik a fájdalom.
Állok ott
ahol a végtelenség szíveket ont.
Annyit kérdezek:
Vajon mi jöhet még?
S belép álmaimba
egy leheletnyi tél.

2001.12

(2009-09-15)

Lív

Menekülés

Szívemen rablánc
lelkemen bilincs
ajkamon méreg
a testem remeg

testem remeg
szabadság hever
lelkemen épít
forradó sebet
méreg a méreg
hat alom hatalom

hétszeres kényszerharc
hátba tört köröm
nyom

szívemen
szíveden
kiszabadult
szárnyak
bilincsbe szorult tollak
széthullásra várnak

szíveden ajkam
testeden bilincs
lelkünk mögött
senki sincs.


Menekülőben.



1998
(2009-09-14)

Tárgyak

Asztallábak vagyunk,
saját magunkba belerúgunk.
Vagy görcsbe lépett
inak szakadnak ránk.
Becéző terheinket cipeljük
háton.
Termékenyülünk.
Összenövünk.
Szétválasztanak minket,
hogy összerakhassanak újra
mint egy szekrényt.
Vállainkon lóghasson a mellény.
Ezek vagyunk.
Apró morzsái- e világnak
mi emberek.

2009.07

(2009-09-14)

Lív

Igaz is hamis is

Igaz is hamis is

(hogy)

újra szeretném látni
szíved érintését.

Tüzel az ég
vágyakat.
Oltott álmok
hasztalan szertefoszlanak.
Szégyened, ha megszégyeníted
önmagad.

Hazudsz
hamisságokat,
megéled az a jó,
ami sosem igaz.
Hazugság hegyén nő a gaz.

Ígéretet bontasz,
hallgatsz gonoszan.
Benned élő nem-akarat
(ki)beszél
nem született tetteidről
regél.
Újra szeretném látni
mit ér

szíved érintése
tűzbe’ vágyamon
szertefoszló álom
szólamon szólal-e
még?

( Elég!)

Nem hiszem,
hiszen nem fontos érdemed
szeretni,
nem szeretni engem(sem).

Bizonyítsd!

Nem ébredhet
ellenben
értéktelen
élet

senkiben.

(2003)
2009-09-01

Tükörben

 Fotó: Kondor Tamás





Tükörben


A félelem túlsó
oldalán álltam.
A tükörrel szemben
ébredt a fény.
Benne voltál,
összefontál
hátam mögött
mint hajfonat
tekervényt

hűvös szelek
borzoltak szét…
megkarcoltál
törött remény

ajkamon,

vér cseppent,
megvágtam szavad
nyelvemmel
taszítottam
hangodat.
Bennem voltál,
összefontál
megtört vonásodon
álltam.

A félelmem túlsó oldalát
szemeidből láttam.

(2001)
2009-08-31

Lív

Töredékből egészet

Töredékből egészet


„ Álomban álmodban”


Két szív
egy vér
összekötő erek.
Összeforrt töredék vagy lelkemen
Élet - rész, akit keresek.
Szétválaszt
az ég könnyeket.
Egy csepp szemedből néz,
egy mellemen mered.
A folyó gerincén
fél úton át
kezed vezet
összehajtott ígéret túlra
fordulunk táncra
nyílva
a másvilág hajóra
fékezünk megálljt!
Fényéveken keresztül,
vágyhidamon keresztet
vetsz,
vénuszdombomon pihensz.
Raksz töredékből egészeket,
összeért hatást.
Szunnyadó tested
nem foszlik, mint tűbe fűzött szál.
A törekvő
magzat
születésre vár.
Kezdetre növekszik ébren
kilenc hónapig tétlen.
Egy részt töredék.
Szerelem egész,
mert bennem élsz.

Kedvesem.



(2006)
2009-08-29-30

Rügyezz!

 Fotó: Trixler Róbert




Rügyezz!


Rügyezve halj meg!
A földbe esve élj.
A mag kinő újra,
a föld öröklét.

Karmaiddal ékesíts
kőbe vésett vak csodát.
Csorduló véred szívja át
Föld szító porát.

Rügyezve halj meg!
A földbe esve járj.
Gyökered mereszt a világra
összeölelkező életet,
halált.

Rügyezve halj meg!
Földbe esve érj.
A mag kinő újra,
a Föld örök Lét.



(2008)

2009. 08.28.

Mindennapok

 




 Fotó: janaanagy






Bohócorral futkosok
naphosszat, estig.
Egy napon elunom
az élet színpadát.

Mindennap
élek,
minden nap
bolond élet
színpadára lépek.

Élet és halál
vértestvérek.
Nappal életet,
éjjel halált élek.

Élek.

Az út vezet valahová.
Nem mutatja, merre menjek,
mégsem felejt el tippet adni.

Elindulok.

Minden nappalon,
éjszakán át
sistergő hangyák
halmait
számolom.

Éjjel és nappal
menyegzőjén
koldusbotra jutok.

Hasztalan mulatságok
közepette
válok meg ruháimtól.

Mindennap hazatérek.

Az otthon vár rám,
ha nem is kívánom őt.


(2006)
2009-08-22

Felébredtem

Forogva járok ébredezve,
oly hosszú éj elcsitult!

Félig zárt szemeim repdesnek,
arcomon hangod íze tornyosul!

Ott állok: szótlan, elmerengve!
Gyere s jöjj közel,
mert álmom rég feledne!

Forogva bolyongok,
néha- néha visszanézek rád.
Elkábult életem: most nyitva áll!

Előtted.

(2006)

2009-08-22

Múltaknak ízei

 














Múltaknak ízei


Figyeld fiam, elmosnak színeket a fellegek
szürkeségbe borítják a tájat, a képtelent
képessé vándorló lábait egy – kettő elébb teszi
beteljesületlen lép, tovatűnt feledi

ami elmúlt, ami itt maradt, ami kincsként
úszó aranyboltozat.
Mely most deres hajú kontyként
fejeken mutat, holt vizekben áradást,
tavakban láncolatot. Tengeren apályt.
Dagályt húzó
narancsillatban kúszó,
ízvilág-szirmokon át,
útra szálló idényt, a holnapra.

Érkezést.

S ahogy részegedik,
húsát kicsit eszegetik
jövőre is elrakják – nem hanyagoltan
könnyes – keserédes gerezdjeit csomagoltan,
majd hámozóba a térképtelen terveik fűzik össze
tudattalan,

álmokkal teli út lesz,
mert fiam, nem hosszú húr ez!
A soha nem létezőbe,
úgysem mehetsz.
Útmutatóba írhatsz dallamot, részeket.
Színes szeretetet, mely még nem aromákkal teli.


Kóstold ki belőle, amíg engedi!


2009-08-20